Mintha az orwelli demokráciában hinne Böszörményi-Nagy Gergely. Egyelőre más magyarázat nehezen lehet arra, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem „Jövő Egyetemeként” emlegetett szervezeti átalakulása büszkén hangoztatja, hogy a MOME közössége – vagyis oktatók, dolgozók és hallgatók – együtt alkotják meg ezt az új felépítést. Ebbe a hónapokig tartó, nagy ívű munkába azonban az oktatási intézmény vezetősége épp azokat felejtette el beavatni, akikért leginkább felelősséggel tartozik: a hallgatókat. Hát így lettek ők az egyenlőknél kicsit egyenlőtlenebbek. Csak egy ilyen látszatdemokráciában eshetett meg az, hogy az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke, Böszörményi-Nagy Gergely önkényesen, az egyetem szenátusának akarata ellenére nevezte ki Koós Pált az intézmény vezetőjének, majd a rektor a szervezeti átalakulással megalakuló Tudásközpontok élére két esetben olyan személyt nevezett ki, akiknek pályázatát a szenátus nem támogatta.
A Jövő Egyeteme célja, mint írják: „közösen bátor és hiteles válaszokat adjunk a XXI. század kihívásaira, az új generációk igényeire”.
Részletes információ hiányában egyelőre nem tudjuk, mit jelent ez pontosan, mindenesetre az, ami február 11-én a MOME campusán történt, megmutatta, mi az új generáció igénye: ne nézzék madárnak.
Az alig pár hét alatt szerveződő, főleg tiltakozó hallgatókból álló MOME Front nyomására kiírt bizalmi szavazás eredményeképp február 11-én, helyetteseivel együtt, lemondott Koós Pál rektor. Ezzel teljesült az egyetemi autonómiáért küzdő Front négy pontból álló követeléseinek egyike. Sokan forradalmat, győzelmet emlegetnek – hiszen a NER-ben megszokott pufogó beletörődés helyett a diákok képesek voltak arra, hogy érdekképviseleten alapuló, békés kiállással emlékeztessék a hatalmasokat, nem győz a félelem felett a gőg. Horányi Attila, az intézmény Elméleti Intézetének a Tudásközpontok megalakulásával leköszönt vezetője meg is követte a tiltakozókat: „erre mi, oktatók, dolgozók nem voltunk képesek”.
Hova tovább MOME?