Napok óta hörghuruttal küzd Ferenc pápa, a Vatican News most azt írta, hogy a katolikus egyházfő kórházba is került a betegség miatt.
A Vatikáni Sajtóiroda tájékoztatása szerint Ferenc pápát a ma délelőtti audienciája után a Policlinico Agostino Gemelli klinikára vitték, hogy elvégezzék a szükséges diagnosztikai vizsgálatokat, és kórházi környezetben folytassák a hörghurutjának a kezelését, amelytől már napok óta szenved.
Vasárnap számoltunk be arról, hogy a katolikus egyházfőnek félbe kellett hagynia az olvasást az aznapi szentmisén a hörghurutja miatt, mert mint mondta, nehéz számára a levegővétel. A pápa ekkor már nem először döntött úgy olvasás közben, hogy inkább félbehagyja és másra bízza a szentbeszéd befejezését, a megelőző szerdán ugyanis a katekézis olvasása közben kellett segítséget kérnie. „Bocsánatot szeretnék kérni, mert ebben a nagy hidegben nehéz megszólalnom” – mondta akkor a híveknek.
Nehezen kap levegőt Ferenc pápa, félbe kellett hagynia az olvasást a vasárnapi misén