Egy évbe telt, de sikerült: végre megint arról beszélünk, amiről a Fidesz szeretne. Hogy ez az „arról” nem az ország valamelyik súlyos problémája (tényleg csak a kontraszt kedvéért: a padlóra vitt infláció hirtelen az égig ugrott; nem telik el nap kórház- vagy kórháziosztály-bezárás nélkül; Pintér Sándor oktatásireform-ötleteit mintha maga Elon Musk diktálná két szippantás között; és lassan ki kell jönnie az adatnak, hogy az idei télen hányan fagytak halálra Európa legkeresztényebb országában), hanem néhány ezer ember demonstratív hétvégi sétája, az mindent elmond a kormányzás minőségéről. A melegek vegzálása nem erkölcsi megfontolások miatt fontos nekik, hanem azért, hogy addig se olyasmiről folyjon a szó, ami az alkalmatlanságukat bizonyítja.
Hogy mi erre a bizonyíték? Akinek a morál számít, meg az ifjúság megvédése, az nem nevezi Szájer Józsefet a Fidesz pótolhatatlan ideológiai tartóoszlopának. Nem lehet egyszerre hitelesen aggódni a Pride állítólagos erkölcsromboló hatása miatt, és közben látványosan visszafogadni, pártkeblekre ölelni a leghíresebb brüsszeli magyart. Szájer széles körben ismert, bármilyen szexuális beállítódás esetén extrémnek számító szokásai – amelyek közé simán befért egy-egy drogos szvingerbuli a Covid-karantén idején – nem zavarták a kormánypártot, amíg a rendőrség rajta nem kapta éjszaka a csatornán (mint ahogy a hasonló perverziókat űző Bese atya a kormánykörökben hasonlóan ismert elhajlásaival is tökéletesen megfelelt Karmelita-szentelőnek, amíg nyilvánosságra nem kerültek viselt dolgai).
Nem az erkölcsről szól ez, hanem a hatalomról, és nem a melegek jogairól, hanem mindenkiéről. Nézzük meg bátran a rezsimeket, ahonnan az Orbán-rendszer a példáit meríti: egy sincs köztük, ahol „csak” a melegek jogait korlátozták volna – az mindig csupán ürügy a további jogtipráshoz. Emlékeztetőül: a rendszerváltás nem azzal kezdődött, hogy Orbán Viktor hatalomra került, hanem azzal, hogy az emberek (például a Duna elterelése vagy az erdélyi falurombolás ellen tartott tömegtüntetéseken) átélték, hogy joguk van a szabad gyülekezéshez. A gyülekezési jog olyan alapjog – pontosabb meghatározással: alapvető emberi jog –, amely definíció szerint elidegeníthetetlen az embertől. Tehát nem az a helyzet, hogy az állam biztosítja nekünk kegyből vagy jófejségből – hanem az, hogy még az állam sem veheti el. Ha a miniszterelnök hónapokkal az esemény előtt arról beszél, hogy be fogja tiltani (miközben ő maga nem is tilthatná be, csak a rendőrség ott helyben, ha például a felvonulás bűncselekményt valósít meg, aminek még a gyanúja sem merült fel soha), azt azt jelenti, hogy a kormány előre bevallja: alkotmánysértésre készül. Egy demokráciában a hatalomtól sok mindent el kell tűrnünk de a nyílt, nyilvánvaló alkotmánysértés nem tartozik ezek közé.
Nincs olyan, hogy „a melegek gyülekezési joga” – csak gyülekezési jog van, a megmaradt kevés szabadságjogaink egyike. Az emberi méltóságunk (ha úgy jobban tetszik: büszkeségünk) része, hogy ebből már nem engedünk.