Franciaország és az Egyesült Királyság egy hónapos tűzszünetet javasol Ukrajnában a levegőben, a tengereken és az energetikai infrastruktúra területén - mondta Emmanuel Macron francia elnök a Le Figarónak adott vasárnapi interjúban.
Az harcok beszüntetése a francia elnök szerint kezdetben nem érintené a szárazföldet, azért nem, mert nagyon nehéz lenne ellenőrizni, hogy a frontvonalat tiszteletben tartják-e. Egy ilyen tűzszünet előnye, hogy ellenőrizni lehet, a front hossza ugyanis a Párizs-Budapest-távolságnak felel meg. – A következő hetekben nem lesznek európai csapatok Ukrajnában - jelentette ki Emmanuel Macron, hozzáfűzve, a kérdés az, hogyan használják ki ezt az időt arra, hogy megpróbáljanak egy betartható tűzszünetet elérni, több hétig tartó tárgyalásokkal, majd a béke aláírása után egységek Ukrajnába küldésével.
Európai csapatok bevetésének lehetősége, amelyben Franciaország és az Egyesült Királyság kész részt venni, csak egy második szakaszban következne - hívta fel a figyelmet.
A párizs és londoni vezetés azt szeretné, hogy az Egyesült Államok valamilyen formában védelmet nyújtson a békemegállapodás után Ukrajnába küldendő csapatok számára, ha az oroszok célba vennék őket. – Mi békét akarunk. De nem akarjuk mindenáron, garanciák nélkül" - hangsúlyozta Emmanuel Macron.
Kiálltak Ukrajna mellett az európai országok, Ursula von der Leyen sürgős fegyverkezést hirdetettJustin Trudeau: Volodimir Zelenszkij és Ukrajna népe mellett állokFrancia diplomáciai források szerint Párizs és London arra is törekszik, hogy helyreállítsa a párbeszédet Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között a hatalmas pénteki balhé után. – A következő napokban újra kell indítanunk a dolgokat - mondta Emmanuel Macron, miután hazatért a brit kormány által az ukrajnai rendezés ügyében összehívott vasárnapi londoni csúcstalálkozóról. A francia elnök utalt az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozójára is, amelynek célja, hogy a katonai kiadások növelésével előkészítse az európai védelem megerősítését.– Az elmúlt három évben az oroszok a GDP-jük 10 százalékát költötték a védelemre. Fel kell tehát készülnünk a folytatásra, a GDP 3 vagy 3,5 százaléka körüli célt kitűzve - mondta a francia elnök. Úgy vélekedett, hogy az Európai Bizottságnak javaslatokat kellene tennie a katonai erőfeszítések finanszírozására, akár a meglévő források felhasználásával, akár közös hitelfelvétellel. – Első körben valószínűleg legalább 200 milliárd eurót kell tudnunk majd beruházni – jegyezte meg.
„Igen, megdöbbentő volt, de meglepő nem volt” – A Fehér Ház hallani sem akar Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákrólA francia elnök megerősítette, hogy párbeszédet kíván nyitni más európai államokkal Franciaország nukleáris elrettentő erejéről, de annak legfőbb elvei nem változnak, azaz a francia köztársasági elnök teljesen szuverén döntése a nukleáris fegyverek bevetése Charles De Gaulle tábornok és az elődeim mindig azt vallották, hogy a létfontosságú érdekeknek európai dimenziójuk van. Azok, akik el kívánják mélyíteni velünk a párbeszédet, adott esetben részt vehetnek az elrettentő erők gyakorlatain. Ezek a cserék hozzájárulnak majd az európaiak közötti valódi stratégiai kultúra kialakításához - mondta az államfő.
Emmanuel Macron szerint a francia hadsereg a jövőben akár elhelyezhetne atomfegyvereket a partnerországokban, azok hadseregeivel együttműködve, azzal a céllal, hogy hosszú távon kiváltsák az Európába telepített amerikai nukleáris robbanófejeket.
Franciaország nukleáris védőernyőt húzna Európa fölé