Hívők és nem hívők is aggódva várják a Ferenc pápa egészségi állapotáról szóló beszámolókat. Már több mint fél hónapja tartózkodik a Gemelli Klinikán, egyelőre azonban megjósolhatatlan, mikor térhet vissza a Szent Márta Házba. Állapotát ugyan nem nevezik kritikusnak, de továbbra sincs túl az életveszélyen, figyelmeztet az orvosi csapat. Minél tovább marad a kórházban, annál többször merül fel a kérdés, vajon követi-e elődje, XVI. Benedek példáját és lemond-e a trónról, lehetővé téve ezzel a pápaválasztó konklávét. A kérdésben még a Vatikánban sincs teljes egyetértés. Pietro Parolin bíboros, államtitkár elutasított minden ezzel kapcsolatos felvetést.
Mindenesetre a lemondásával kapcsolatos felvetéseket épp Pietro Parolinnak a pápánál tett múlt heti látogatása erősítette. Ferenc ekkor bíborosi konzisztóriumot hívott össze a Vatikánba, hogy megvitassák az új szentté avatásokat. Ismétli magát a történelem? – vetették fel sokan, hiszen XVI. Benedek 2013 februárjában épp egy ilyen találkozón jelentette be váratlan módon lemondását.
Marco Politi olasz Vatikán-szakértő, aki több könyvet is írt Ferenc pápaságáról, rámutat arra, hogy még sosem volt ennyire agresszív légkör pápa ellen. Az ultrakonzervatív szárny már 2014-ben mozgósítani kezdett az egyházfővel szemben. Mint fogalmazott, ami megkülönbözteti ezt a pontifikátust az összes többi előtte lévőtől, az „a közösségi média pusztító ereje”: egy harcias kisebbség lép fel a pápa ellen az interneten. Marco Politi egyenesen polgárháborúról beszél a katolikus világegyházban. Ezek az erők terjesztik a híreket a pápa lemondásáról. – Úgy vélem, hogy jelenleg a pápa arra összpontosít, hogy túlélje a válságos helyzetet és be tudja fejezni a jubileumi szentévet. A 89. születésnapján kénytelen lesz feltenni magának a kérdést, hogy alkalmas-e még az egyház vezetésére – magyarázza a Vatikán-szakértő. A szentév tavaly december végén kezdődött, 25 évente tartják.
Ma kezdődik a vatikáni szentév, aki belép a kapun, bűnbocsánatot nyerhet, de ez persze nem vonatkozik mindenkireFerenc pápa kinyitotta a Szent Péter-bazilika szent kapuját, megkezdődött a vatikáni szentévBár már korábban is felvetődött a világ médiumaiban a pápa lemondásának lehetősége abban az esetben, ha rosszabbodna egészségi állapota, s ettől ő maga sem zárkózott el, Ferenc Benedekkel szemben úgy véli, hogy a pápaságnak az egyházfő élete végéig kell tartania. Elismerte ugyanakkor, hogy Benedek döntése „megnyitotta az ajtót” a jövőbeli pápák előtt. – Úgy gondolom, hogy az egyetlen körülmény, amely mellett Ferenc fontolóra venné a lemondást, ahogy ő maga mondta, az lenne, ha hosszú távú betegségben szenvedne, amely megakadályozná abban, hogy teljes mértékben ellássa a pápai szolgálatot - mondta Austen Ivereigh, a pápa életrajzírója a CNN-nek.
Ferenc pápánál két alkalommal is akut légzési elégtelenség lépett felSzerinte az egyház számára nem jelent gondot egy idős vagy gyengélkedő pápa, és a katolikus egyház nem is szeretné, ha precedenst teremtenének arra, hogy ha egy pápa elér egy bizonyos kort vagy egészségi állapotot, akkor le kell mondania.
A lemondás után ugyanúgy konklávét hívnak össze, mint a pápa halála esetén, azonban 2013-ban Benedek módosította az előírásokat, hogy a választásra hamarabb sor kerülhessen.
Az argentin pápát mély küldetéstudat vezérli, és mióta kórházban van, eltökéltnek mutatkozik a gyógyulásban, annak ellenére, hogy kétoldali tüdőgyulladással küzd. Paul Gallagher érsek, a Vatikán külügyminisztere szintén rámutatott, hogy nincs szó pápai lemondásról, és Ferenc mindent meg fog tenni a gyógyulásért.
Ferenc pápa el nem mondott beszéde szerint a kórházból a háború még abszurdabbnak tűnik