fotókiállítás;fotóművészet;

Áramló testek

VIRTUAL PRESENCE – CORPUS FLOODING címmel nyílik lapunk fotósa-képszerkesztője, Gálos László tárlata március 5-én a Magyar Műhely Galériában.

A jelenkori digitális képáradat eljelentékteleníti a látványt. A folyamatosan ömlő képek nem csak összemosódnak, de össze is mosnak mindent. A bármilyen szempontból jelentőségteljes képekhez kapcsolódó érzelmi és logikai folyamatok átalakulóban vannak – már ha vannak még jelentőségteljes képek egyáltalán.

Az emberi test ábrázolása az egyik legjelentőségteljesebb kulturális toposz. Így az aktfotók esetében különösen fontos, miért és hogyan keletkezik, illetve jelenik meg egy-egy kép. A lefényképezett személyeknek talán még ma is meghatározó a kontextus – de befogadói oldalon már jóval kevésbé.

Ezt az átalakulást Gálos a virtuális csatornákon napi szinten ömlő digitális aktok materiális valóságba való visszahelyezésével mutatja meg, illetve fel. A projekthez olyan nőket keresett, akiknek a munkája kapcsolódik a testhez és a meztelenséghez akár ténylegesen, akár egyfajta társadalmi előítélet, elvárás értelmében. A három éves projektben részt vevő tizenkét modell, performance-, tánc- és színművész, illetve szexmunkás mindegyike legalább fél, de volt, aki 18 hónapon át minden nap küldött magáról egy-egy aktszelfit Gálosnak, aki a beérkező digitális képekből montázsokat kreált, amiket aztán nedves kollódiumos eljárással fotóműtárgyakká alakított. Az eljárás során rengeteg képi információ elveszett – ugyanakkor olyan érzelmi/érzéki többlet keletkezett, ami kizárólag a fizikai valóságban jeleníthető meg.

A létrejövő képi anyag vizuális kultúránk, és ezen keresztül a meztelenséghez, illetve a női szerepekhez való viszonyunk átalakulásának hangulati dokumentációja – már ha létezik még egyáltalán a „dokumentum” kategória.

A tavaly novemberben Újvidéken bemutatott kisebb válogatás után itthon most először láthatóak a projekt képei.

A tárlatot Gálos László és egy női test performansza nyitja meg március 5-én 18 órakor a Magyar Műhely Galériában (1072 Budapest, Akácfa utca 20.). A kiállítás március 28-ig látogatható.