házomlás;nyomozás;engedély;Jókai utca;

A balesetben négyen megsérültek, az Operettszínház egyik táncművésze életveszélyesen

Leomlott, de maradhat, ráadásul még a nyomozás sem zárult le a Jókai utcai házomlás ügyében

Megkapta a fennmaradási engedélyt a Jókai utcai házomlásban érintett tetőtér-beépítés – vette észre lapunk.

Érdemi döntést hozott a fővárosi kormányhivatal építésügyi osztálya a Jókai utca 1. szám alatti lakóépület ráépítésének ügyében. Az építtetők a „meglévő lakóépület szabálytalan építési tevékenységgel megvalósult bővítésének fennmaradására és használatbavételére kértek engedélyt”. A fennmaradási engedélyt meg is kapták, a használatba vételi engedély megadását azonban megtagadta a Sára Botond vezette fővárosi kormányhivatal alá tartozó építésügyi hatóság. A február végén kelt határozat most került ki a hivatal hirdetményei közé – vette észre a Népszava.

Ez volt az az épület, amely homlokzati falának egy része néhány tetőszerkezeti elemmel együttaz utcára dőlt 2022. június 27-én. Az omlás magával sodorta az alatta lévő erkélyek párkányzatát is, a törmelék pedig a Jókai utcán közlekedőkre, az ott parkoló gépkocsikra, illetve az úttestre zuhant. A balesetben négyen megsérültek, hárman könnyebben, az Operettszínház egyik táncművésze pedig életveszélyesen, ő súlyos gerinc-, koponya- és belső sérüléseket szenvedett. Öt autó totálkáros lett.

A házomlás kissé meglepő módon nem akasztotta meg a tetőtér-beépítést. Miután az építtető szakértői véleménnyel igazoltan elhárította a veszélyhelyzetet az építési munkaterületen, a kormányhivatal engedélyt adott a kivitelezési tevékenység folytatására. A kormányhivatal akkor azt közölte a Népszavával, hogy „az omlást követően két alkalommal tartott helyszíni szemlét az érintett ingatlanon, valamint az e-építési naplóban is folyamatosan távoli ellenőrzést végez”. A veszélytelenítése után néhány nappal a lakók is visszatérhettek otthonaikba.

A tetőterében azóta elkészült a 15 darab luxuslakás, amelyeket már 2023-ban darabonként 150-400 millió forintos áron készültek értékesíteni.

Az emeletráépítés építési engedélyét még a VI. kerületi önkormányzat jegyzője adta ki 2018 márciusában azzal a feltétellel, hogy „a kivitelezés során a tartószerkezeti tervfejezetben előírtakat szigorúan be kell tartani. A kivitelezést statikus művezetés mellett kell elvégezni.” A Jókai utcai házon azonban csak 2020. március 1. után kezdődött meg az építkezés, ennek felügyelete pedig 2013. január 1-től az építésfelügyeleti hatósághoz tartozik”

Terézváros egyébként azért írta elő az engedélyezéskor a statikus művezetést, mivel „problémásnak találták, hogy „az építési engedélyezési eljáráshoz készített tartószerkezeti tervfejezet nem olyan részletezettségű, mint egy kiviteli tervhez szükséges dokumentáció”. De a hatáskörök elvétele okán 2022 nyarán, baleset idején az önkormányzatnak már nem volt lehetősége az építési engedélyben foglaltakat ellenőrizni. Az építési engedélyben előírtak, illetve az kivitelezésre vonatkozó építésügyi előírások betartatása, ellenőrzése évek óta a kormányhivatalok feladata. Ezt kérdésünkre korábban

a fővárosi kormányhivatal is elismerte: „a kivitelezést szabálytalan építési tevékenység esetén a kormányhivatal, mint építésfelügyeleti hatóság állíthatja le törvényben és kormányrendeletben előírt feltételek szerint”.

A történtek mögött súlyos szakmai kivitelezői hibát látott Erő Zoltán, Budapest főépítésze, aki a Népszavának akkor azt mondta, hogy az ingatlanfejlesztők, kivitelezők, sőt gyakorta a tervezők sem tudják, hogyan kell ezekhez a régi századfordulós épületekhez nyúlni, milyen speciális tulajdonságokkal bírnak a régi bérházak. A főépítész azt is meglepőnek tartotta, hogy az építési hatóság nem írta elő védőtető készítését a járda felett, holott az a munkavédelmi előírások része. Vagy ha előírta, azt nem tartották be. A hatóság pedig nem kényszerítette rá a kivitelezőt.

A felelősség megállapítását célzó nyomozás a baleset napján megkezdődött. Az ügy kivizsgálására külön munkacsoportot hozott létre a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A nyomozásba építész-statikust és orvosszakértőt is bevontak, Július közepére már több mint 40 embert hallgattak ki. De két év telt el a baleset után, mire két személyt meggyanúsítottak foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt. A Népszava kérdéseire a BRFK rendkívül szűkszavúan most csupán annyit válaszolt, hogy

„a nyomozás továbbra is folyamatban van, az ügyben négy gyanúsított szerepel”.


Lassan három év telt el tehát a baleset óta, de még nem sikerült megtalálni a felelősöket és nem indult el a per sem. Ez különösen a kerekesszékbe kényszerült balerinát sújtja, aki azóta sem kapott kártérítést. Tavaly júniusban az terézvárosi önkormányzattól kapott egy akadálymentesített önkormányzati bérlakást.

A lakók is unják a várakozást

A Jókai utcai társasház lakói is megunták a várakozást. Molinókat feszítettek ki a ház falára az alábbi feliratokkal: „Beköltöztek használatba vételi engedély nélkül! A kormányhivatal tudja!” „A tetőtér tulajdonosa 8 hónapja közös költséget nem fizet”, illetve „A gerincmagasság emelése miatt meghosszabbított 118 kéményünk műszaki átvétele nélkül a ház gázellátása veszélybe kerülhet”.

Ez 11 ezer főt jelent, amihez képest a 35 évesnél fiatalabb pedagógusok száma mindössze 8,7 ezer fő volt a 2023/2024-es tanévben.