A Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZVH) feltárta azt a politikai korrupciós rendszert, amelynek szálai a USAID-től az Európai Unión át a magyar politikáig és médiáig érnek – tette közzé honlapján „A USAID-botrány magyarországi korrupciós szálai” című jelentését a szervezet. A Lánczi Tamás elnökletével működő SZVH 16 oldalas dokumentumáról készített összefoglaló szerint részletesen bemutatják, hogy egy kiterjedt nemzetközi hálózaton keresztül hogyan lett az amerikai közpénzből „magánpénz”, majd „hazai pénz”, és hogyan használták fel ezeket a forrásokat a demokrata érdekeknek megfelelően a közvélemény befolyásolására a migráció, gender és háború ügyében.
Ugyan utóbbiakra konkrét bizonyítékokat nem tartalmaz a jelentés, annak végén egy hálózati ábrával és az éppen hogy nembűnösnek kikiáltott civil, jogvédő szervezetek, valamint sajtóorgánumok listáját teszik közzé. Szerintük ez az „amerikai közpénzek útja a magyarországi politikai nyomásgyakorló szervezetekhez”. Az árba szerint az amerikai kormányzati forrásokból, azaz közpénzből előbb magánpénz lett, majd a külföldi pénzből hazai pénz, végül politikai nyomásgyakorlás és propaganda. A civilek közül szerepel a listán többek között az Ökotárs Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mérték – Médialemző Műhely, az Emberség Erejével, a DemNet, az A4D, a Számoljunk Együtt Mozgalom, de a jelentés 17 független médiát is felsorol, amelyeket a Szuverenitásvédelmi Hivatal politikai nyomásgyakorlással, propagandával vádolja. Szerepel a listán a 444, a Telex, a Direkt36, az Átlátszó, a Magyar Hang, a Magyar Narancs, az Erősítő, a Klubrádió, a Jelen, az Élet és Irodalom, a YouTube-tartalmakat előállító Fókusz Stúdió, a Debreciner, a Nyugat portál és a Szabad Pécs.
A jelentés megálapítja, hogy „a USAID a 2021-ben meghirdetett Közép-Európa Program (CEP) keretein belül a térség nyolc országa számára hivatalosan 35 millió dollárt különített el politikai nyomásgyakorlás céljára. – Ez az összeg azonban nagyságrendekkel magasabb lehetett, erre utal Samantha Power, a USAID vezetőjének egy 2023-as szenátusi meghallgatáson tett nyilatkozata is. A CEP által támogatott nyomásgyakorló szervezetek azon dolgoztak, hogy destabilizálják a térségben azokat az országokat, amelyek kormánya az amerikai mélyállam megítélése szerint nem a demokrata progresszív érdekeknek megfelelően alakítja politikáját. A legtöbb pénz Magyarországra és Lengyelországba érkezett, hiszen a magyar, valamint a korábbi lengyel kormány a demokrata vezetéssel ellentétes pozíciót foglalt el a meghatározó politikai kérdésekben – fogalmaz a jelentés, amelyik egy csapásra leleplezi az úgynevezett Soros-hálózatot is, így:
„A USAID magyarországi támogatásai a politikai nyomásgyakorló szervezetek aktivitását ösztönözték, a támogatottak köre pedig jelentős átfedést mutat Soros György Nyílt Társadalom Alapítványának kedvezményezettjeivel. A megszerzett pénzekből a magukat függetlennek beállító médiatermékek a magyar kormány pozícióinak gyengítését próbálták elérni egyebek mellett a nyilvánosság tematizálásával, a hazánk elleni uniós koncepciós eljárásokhoz készített részjelentésekkel, valamint különböző dezinformációs narratívák támogatásával.”
Mint azonban az SZVH megjegyzéséből kiderült, ez még mind semmi, az eddig feltárt adatok még mindig nem teljesek, de László András kormánybiztos munkája révén további adatok derülhetnek ki „az USAID-botrány” magyarországi korrupciós szálairól.

Ahogy azonban a Népszava is megírta, az említett kormánybiztosról, fideszes EP-képviselőről, László Andrásról kiderült, hogy ő az, aki korábban a kormányzati propagandát terjesztő Megafonnak dolgozott havi 1,2 millió forintért. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt csütörtöki kormányinfón jelentette be László András kinevezését a USAID-források magyarországi elköltését vizsgáló kormánybiztosnak. A miniszter bejelentésben „a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának” titulálta az úgynevezett USAID-ügyet, vagyis azt, hogy az amerikai demokrata kormányzat civil szervezeteket támogatott szerte a világon. Ezt egyébként nemcsak a Biden-adminisztráció tette meg, a USAID 1961 óta létezik, nem mellesleg – mint nemrég elsőként felhívtuk a figyelmet– az első Trump-adminisztráció idején támogatta az Orbán-kormány nemzetközi segélyprogramját, a Hungary Helpst is.
Havi 1,2 millióért dolgozott a Megafonnak László András, aki most a USAID magyarországi költéseivel foglalkozik kormánybiztoskéntArról is beszámoltunk múlt szombaton, hogy kezdődhet az a per, amelyben rekordszámú ország fordult az Orbán-kormány ellen: 16 ország száll a szuverenitásvédelmi törvény miatt a magyar kabinet ellen. Az Európai Unió Bíróságán folytatott pert az Európai Bizottság (EB) indította, mert szerintük a Szuverenitásvédelmi Hivatalt létrehozó törvény uniós jogot sért. Az EB oldalán az Európai Parlament, majd a február 27-ei határidőig összesen 16 ország jelezte támogatását. Az ügyhöz számos olyan ország csatlakozott, amely hagyományosan nagy hangsúlyt fektet a jogállamiság védelmére, mint például Németország, a Benelux és északi tagállamok (Belgium, Luxemburg, Hollandia, Finnország, Svédország, Dánia), de az elsők között jelentkezett be Csehország is. A napokban még Lengyelország, Észtország, Litvánia, Írország, Spanyolország és Portugália is jelezte részvételi szándékát, sőt a nem EU-tagállam Norvégia is részese lett a mostani bírósági eljárásnak.
Mindenkinek hiányozni fog az USA külföldi segélyprogramja, 2019-ben még az Orbán-kormány által létrehozott ügynökség is igénybe vette támogatásukatKezdődhet a per, rekordszámú ország fordult az Orbán-kormány ellenDöntött a legfelsőbb bíróság, Trump nem tarthatja vissza a USAID támogatásait