Európai Unió;fegyverkezés;Volodimir Zelenszkij;orosz-ukrán háború;

Újra tárgyalnak az amerikaiak az ukránokkal, jövő héten már tartanak is egy csúcstalálkozót

Volodimir Zelenszkij üdvözölte, hogy az Európai Unió fegyverkezésbe kezd. 

Többé kevésbe a brit-francia elképzeléseknek megfelelően teremtene békét Ukrajna és Oroszország között Volodimir Zelenszkij. Ennek szerinte két lépcsőfoka van, az egyik a tűzszünet a levegőben és a tengeren folyó harcokban, a másik pedig a fogolycsere és a bizalomépítés – tanúsítja az a tweetfüzér, amelyet az ukrán elnök csütörtökön írt az Európai Tanács csúcstalálkozójáról. Ukrajna békét akar, de ennek nem lehet az az ára, hogy feladja magát – hangsúlyozta a politikus.

A tárgyalások fő témája az EU-tagországok Ursula von der Leyen által bejelentett, egyelőre 800 milliárd haderőfejlesztése, illetve az Ukrajnának a jövőben nyújtott támogatás. Szivárgó hírek szerint az előbbiről sikerült  egyhangúlag megállapodni, ami az utóbbit illeti, az is lehet, hogy az ukrán EU-integrációt élesen ellenző magyar miniszterelnököt, Orbán Viktort kihagyják a zárónyilatkozatból, ebben ugyanis akár az a célkitűzés is szerepelhet, hogy Ukrajna öt év múlva már az Európai Unió tagja legyen.

Az Európai Unió számára a haderőfejlesztés és Ukrajna támogatása azután vált prioritássá, hogy Donald Trump amerikai elnök összeveszett Volodimir Zelenszkijjel az ukrán elnök 2025. február 28-i washingtoni látogatásán. Ezen és Volodomir Zelenszkij reakcióin Dionald Trump úgy felhúzta magát, hogy felfüggesztette az Ukrajnának szánt amerikai katonai támogatást és megszakította a  hírszerzési együttműködést is. Volodimir Zelenszkij már a katonai segítségnyújtás felfüggesztése után meghátrált, jelezve, hogy „bármilyen formában” kész aláírni azt az ásványkincsszerződést, amelyet a Trump-adminisztráció vár tőle a kitartó amerikai támogatásért. Az ukrán elnök ezzel feladta a fő követelését, hogy a megállapodásban szerepeljenek amerikai biztonsági garanciák arra, hogy Oroszország soha többé nem fogja megtámadni Ukrajnát, és úgy tűnik, a Donald Trumonak küldött levele tetszett a Fehér Házban, csütörtökön ugyanis Volodimir Zelenszkij már arról írt, hogy újra felvették a fonalat, folytatják a munkát az amerikaiakkal, ő pedig reméli, hogy jövő héten le is ülhetnek egy értelmes csúcstalálkozóra.

Azt már Jacqui Heinrich, a Fox News vezető fehér házi tudósítója szellőztette meg, hogy ennek az amerikai-ukrán csúcstalálkozónak a helyszíne a szaúdi főváros, Rijád lehet, az időpontja pedig 2025. március 11., vagyis jövő hét kedd, Donald Trump és Volodimir Zelenszkij egyelőre nem utazik, Marco Rubio amerikai külügyminiszter fog tárgyalni majd Andrij Jermak ukrán elnöki kabinetfőnökkel. Ebből Steve Witkoff, Donald Trump közel-keleti különmegbízottja annyit erősített meg, hogy dolgoznak az ukránokkal egy csúcstalálkozón és a békéhez vezető út kereteinek a kialakításán. Újságírói kérdésre Steve Witkoff jelezte azt is, megnézik, Volodimir Zelenszkij betartja-e az ígéretét az az ásványkincsszerződés aláírásáról.

Ukrajna amerikai katonai támogatásának leállítására reagálva brit katonai szakértők azt javasolták, hogy európai erőket vezényeljenek Kijev és más, nem frontvonalbeli ukrán városok védelmére az orosz légitámadásoktól. A projekt támogatói szerint ez egy európai vezetésű légtérvédelmi övezet lehetne, amelyet 120 vadászgéppel teremtenének meg, és a NATO-tól elkülönülten működne. Ami a titkosszolgálati információk visszatartását illeti, néhány meg nem nevezett amerikai tisztviselő a New York Times kérdésére reményét fejezte ki, hogy a hatásszünet rövid ideig tart majd, és kevés gyakorlati hatása lesz.  

Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők volt főparancsnoka csütörtökön a Chatham House-ban tartott beszédében azt mondta, hogy Donald Trump elnök kormánya megkérdőjelezi „az egész nyugati világ” egységét, a közeljövőben a NATO szintén megszűnhet létezni – mondta jelenlegi londoni nagykövet. Valerij Zaluzsnij szerint Európa lehet Oroszország következő célpontja.

Noha Donald Trump és környezete meg van győződve arról, hogy az ukrán elnök egy ilyen választást elveszítene, a közvélemény-kutatások szerint népe még most is támogatja.