Véleménynyilvánító szavazást kezdeményez Magyarországon Ukrajna európai uniós tagságáról Orbán Viktor. A miniszterelnök erről az Ukrajnáról szóló, rendkívüli uniós csúcstalálkozó után beszélt újságíróknak csütörtök éjjel Brüsszelben.
A kormányfő az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta: komolyan újra „elő kell vennünk” Ukrajna európai uniós tagságának a kérdését, mert felelősen emellett most nem lehet dönteni. Azt is mondta, nem szeretné, ha az emberek feje fölött születne erről döntés, ezért kezdeményezni fognak egy véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról.
A szavazást elmondása szerint úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták, „aztán meglátjuk”.
Orbán kifejtette továbbá, hogy az a pénz, amit az EU Ukrajnába akar küldeni, valamint az Ukrajna európai uniós tagságából fakadó teher együtt akkora összeg, amit az Európai Unió gazdasága és benne Magyarország gazdasága nem bír ki. Erre szerinte nem vagyunk felkészülve, ezért kell kikérni az emberek véleményét ebben a kérdésben.
Orbán ugyanakkor arról számolt be, az európai vezetők egyetértettek abban, hogy az EU-nak rengeteg pénzt kell költenie saját magára is, hogy „a saját hadseregeinket megerősítsük”.
Orbán: Európának az Egyesült Államokkal kellene mennie
Mint arról beszámoltunk, a huszonhat tagállam simán meg tudott egyezni Ukrajna támogatásáról, Magyarország nevében Orbán Viktor csak az Európa védelméről szóló megállapodást támogatta a csütörtöki rendkívüli EU-csúcson.
Orbán Viktor újra vétózott, de az EU vezetői nélküle is kiállnak UkrajnáértA döntés azután született, hogy Orbán korábban jelezte, vétózni fog, nem fogadja el, hogy az EU további katonai támogatásáról biztosítsa Ukrajnát, a többi tagállami vezető pedig úgy döntött, egyszerűen nélküle áll ki az orosz támadás alatt álló kelet-európai országért. Ez azt is jelenti, hogy az Ukrajna katonai támogatásáról szóló megállapodást önálló függelékként adják ki.
Újra egyedül maradhat Orbán Viktor az Ukrajna elleni fellépésével, Robert Fico már kapott egy nagy engedményt az EU-csúcstalálkozón„A 26 tagállam elfogadott egy dokumentumot, amely a háború folytatásáról és arról szól, hogy Ukrajnát meg kell erősíteni, hogy még tovább tudjon harcolni. Magyarország ezt természetesen nem támogatta, mert a mi béke melletti álláspontunkkal teljesen ellentétben állt”
– jelentette ki Orbán.
Szerinte ehelyett a lehető legnagyobb erővel és energiával kellene támogatni Donald Trump amerikai elnököt a béketárgyalásai sikerességében. „Tehát nekünk az amerikaiakkal együtt kellene mennünk és a békét kellene megcéloznunk, nem pedig a háború folytatását” – fogalmazott.
Orbán szerint nem volt olyan terv, hogy kimenekítik Milorad Dodikot
A kormányfő Facebook-oldalára is feltöltött sajtótájékoztatón az RTL is jelen volt, a csatorna pedig arról kérdezte a miniszterelnököt, hogy valóban Milorad Dodik kimenekítésére mentek-e a TEK-esek Boszniába, és ez részben azért hiúsulhatott-e meg, mert az amerikaiak megtudták.
A Vsquare ugyanis csütörtökön arról számolt be, hogy csak fedősztori volt a közös gyakorlat és kiképzés, valójában a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósainak feladata Milorad Dodik, letartóztatásának megakadályozása és a bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság (RS) elnökének kimenekítése lett volna.
VSquare: Milorad Dodik kimenekítésére mentek a TEK-esek Banja Lukába, az amerikaiak szóltak, hogy nem kelleneAz oknyomozó portál információ szerint az akciót végül két ok miatt fújták le. Egyrészt azért, mert Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének elnöke fellebbezett, így a jogerős ítélete megszületéséig nem fenyegeti, hogy rács mögé küldik, másrészt a tervről tudomást szerzett Horvátország és az Egyesült Államok is, a Trump-adminisztráció pedig megüzente a TEK-nek: ha végrehajtják a szöktetést, kizárják a szervezetet az összes nemzetközi együttműködésből.
„Nem, ilyen terv nem volt”
– jelentette ki Orbán fejrázások közepette.
A szarajevói szövetségi bíróság a múlt hét közepén találta bűnösnek Milorad Dodikot a nemzetközi főképviselő határozatainak megszegése vádjában, és nem jogerősen egy éves börtönbüntetésre ítélte, és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltotta. Ezek után az elnök aláírta, hogy az RS igazságügyi szervei szakadjanak el a szövetségiektől, az erről szóló jogszabályok pedig akár héten életbe is léphetnek. Ezek értelmében a szövetségi igazságügyi intézmények, a bíróságok, az ügyészségek és a rendőrség sem illetékes többé az RS területén.
Bosznia-Hercegovina száműzné a magyar katonákat a területéről, mert az Orbán-kormány beavatkozik az ország belügyeibeMilorad Dodik aláírta, hogy a bosznia-hercegovinai szerb igazságügyi szervek szakadjanak el a szövetségitőlA Telex értesülése szerint Bosznia-Hercegovina vezetésének több tagja úgy ítélte meg, hogy az Orbán-kormány nyíltan beavatkozik az ország belügyeibe, helyi sajtóértesülések szerint Željko Komšić, a boszniai államelnökség horvát tagja közölte a bekéretett magyar nagykövettel, hogy kezdeményezné a magyar EUFOR-kontingens kivonását. Bosnyák lapértesülések szerint nem csak bekérették a magyar nagykövetet, de jelezték is neki, hogy Bosznia-Hercegovina a jövőben nem hagyja jóvá a magyar katonai és rendőri alakulatok belépését az országba.
Egy év börtönbüntetésre ítélték Orbán Viktor bosznia-hercegovinai szövetségesét, Milorad Dodikot