Aláírta a boszniai szerb igazságügyi szervek szövetségitől történő elszakadásáról szóló jogszabályokat Milorad Dodik, Bosznia-Hercegovina többségében szerbek lakta országrészének az elnöke.
A boszniai szerb parlament február 27-én, két nappal azután fogadta el ezeket a törvényeket, hogy a szövetségi bíróság a boszniai nemzetközi főképviselő döntéseinek figyelmen kívül hagyása miatt első fokon egy évi letöltendő börtönbüntetésre ítélte és hivatali tevékenységeitől hat évre eltiltotta Milorad Dodikot.
Az új jogszabályok még a héten megjelennek a hivatalos közlönyben, és ezzel életbe is lépnek.
Ezek értelmében a szövetségi igazságügyi intézmények, a bíróságok, az ügyészségek és a rendőrség sem illetékes többé a boszniai Szerb Köztársaság területén.
Milorad Dodik arra számít, a bosnyák politikusok az alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy megkérdőjelezzék az új jogszabályok alkotmányosságát, és megakadályozzák azok életbe lépését, illetve alkalmazását. Mint mondta, tárgyalt az országrész belügyminisztériumával, és bejelentette, hogy a boszniai szerb rendőrség meg fogja akadályozni, hogy a boszniai szerb képviselők ellen eljárás induljon a döntésük miatt.
Magyarországra szökhet Milorad DodikMilorad Dodik és a boszniai Szerb Köztársaság parlamentje szerint a boszniai szövetségi alkotmánybíróság nem legitim testület, ugyanis külföldi bírák is szerepelnek a tagjai között. Közölte: a boszniai szerb vezetők elleni eljárásokat sem tekintik jogosnak, így a szerb politikusok nem fognak megjelenni a meghallgatásokon sem.
Mint megírtuk, a szarajevói szövetségi bíróság múlt hét közepén találta bűnösnek Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét a nemzetközi főképviselő határozatainak megszegése vádjában, s egy éves börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, a másodfokú döntés várhatóan még az év vége előtt, akár már néhány nap múlva megszületik. Dodik számára nem is a börtönbüntetés fájdalmas, hiszen ezt mintegy 18500 eurónak megfelelő összeggel megválthatja, hanem amennyiben az elsőfokú ítéletet helybenhagyják majd, akkor hat évig eltiltanák a közügyektől.
A Vlagyimir Putyinnal kiváló kapcsolatokat ápoló Dodik Orbán Viktorral is remek viszonyban van, számos találkozót folytattak egymással, s Magyarország komoly összegekkel segíti az egyébként súlyos gazdasági helyzetben lévő boszniai Szerb Köztársaságot. Jellemző, hogy az ítéletet követően Orbán elsők között beszélt telefonon Dodikkal. Mindeközben egyre feszültebb Budapest és a szarajevói szövetségi kormány viszonya. A napokban nem engedték leszállni Bosznia területén Magyar Levente külügyi államtitkár gépét. Utóbbi nyilvánosan támogatásáról biztosította Dodikot és politikailag motiváltnak minősítette az ellene zajló eljárást. Ezt követően a szarajevói hatóságok bekérették Bosznia-Hercegovina magyar nagykövetét. Beszámoltunk arról is, hogy Zukan Helez, Bosznia-Hercegovina védelmi minisztere a Szabad Európa balkáni hírszolgálatának azt mondta, információi szerint Milorad Dodik Magyarországra menekülne, amennyiben jogerőssé válna a vele szemben hozott elsőfokú ítélet.
Súlyos csapást mértek Orbán Viktor védencéreMilorad Dodik közölte, az ítélethirdetés után két hívást bonyolított le, egyet Aleksandar Vučićcsal és egyet Orbán ViktorralSzijjártó Péter helyettese miatt Bosznia-Hercegovinában bekérették a magyar nagykövetet