Három évvel ezelőtt közzétett nyilatkozatuk után újra elérkezettnek tartják az időt a magyar tudósok, hogy kiálljanak az ukrán nép és vezetői mellett – számolt be pénteken elsőként a Qubit arról a szerkesztőségekhez eljuttatott levélről, amely kiemeli, hogy tekintettel a gyorsan változó helyzetre az aláírók sokak kezdeményezésére adják ki újabb nyilatkozatukat Ukrajna támogatásáért. A dokumentum elítéli azt az erkölcsileg kifogásolható álláspontot, amelyet az Orbán-kormány képvisel az ügyben.
„Mi magyar tudósok, akadémikusok, az MTA Doktorai és az MTA köztestületének tagjai három évvel első nyilatkozatunk után újra szükségét érezzük, hogy kiálljunk Ukrajna népe, hadserege, kormánya és elnöke mellett most, amikor egyik korábbi fő támogatójuknak, az Egyesült Államoknak januárban beiktatott elnöke Ukrajna számára teljesíthetetlen békefeltételeket szab és ezektől teszi függővé a további gazdasági és katonai segélyezését. Elítéljük Magyarország kormányának erkölcsileg kifogásolható álláspontját, mivel feltételek és garanciák nélküli tűzszünetet, illetve »békét« kíván Ukrajnával elfogadtatni. Egyetértünk azokkal az európai országokkal, amelyek más államokkal összefogva tovább kívánják támogatni Ukrajna küzdelmét, hogy csakis kellő garanciákkal biztosított békét kössön az őt megtámadó agresszorral.”
A Válasz Online közzétette az aláírók névsorát, is, hozzátéve, hogy nyilatkozathoz csatlakozni lehet név, szakterület, tudományos fokozat/beosztás feltüntetésével az [email protected] e-mail címen, így könnyen lehet, hogy cikkünk megjelenésekor már bővült az aláírók köre.
„Ti lesztek a következők, Putyin nem fog megállni!” - üzente meg a magyaroknak Ukrajna budapesti nagykövete