Irán;Oroszország;Ukrajna;Egyesült Államok;Vlagyimir Putyin;Donald Trump;

Donald Trump amerikai elnök

Donald Trump: Jövő hét elején folytatódnak az amerikai-ukrán tárgyalások Szaúd-Arábiában

Az amerikai elnök közölte, várakozása szerint Vlagyimir Putyin „nagyvonalúbb lesz, mint lennie kellene”.

Az amerikai-ukrán tárgyalások a jövő hét elején folytatódnak Szaúd-Arábiában – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban.

Az elnök újságírók előtt elmondta, szeretne megbizonyosodni arról, hogy Ukrajna valóban rendezést akar-e a konfliktusban.

„Ha nem akarnak rendezést, kivonulunk onnan”

– fogalmazott Donald Trump, és hozzátette, hogy véleménye szerint jelenleg nehezebb Ukrajnával a tárgyalás, amelynek „nincsenek kártyái” és komoly orosz bombatámadás alatt áll. Kifejtette és egyben meglepőnek nevezte, hogy egy végső megállapodás most könnyebben elérhető Oroszországgal, és kijelentette, hogy várakozása szerint az orosz elnök „nagyvonalúbb lesz, mint lennie kellene”.

Donald Trump ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy pénteken súlyos szankciókat helyezett kilátásba Oroszország ellen, ha folytatja a jelenlegi katonai nyomást Ukrajnára.

A tájékoztatón Michael Waltz, az elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsadója az elnök szavaihoz azt tette hozzá, hogy a jövő heti szaúd-arábiai találkozón Marco Rubio külügyminiszter és ő ül majd tárgyalóasztalhoz az ukrán delegációval. Arról is beszámolt, hogy

ezt követően folytatódhat az amerikai „árnyékdiplomácia”, ami azt jelenti, hogy az amerikai fél külön-külön egyeztet a háborúban szemben álló felekkel.

Donald Trump még megjegyezte, hogy a következő Irán kérdésének kezelése lesz, amivel kapcsolatban „érdekes napokat” helyezett kilátásba, és egyfajta végjátékot, valamint világossá tette, hogy Irán nem juthat nukleáris fegyverhez. Az elnök úgy fogalmazott, hogy „nagyon hamarosan történni fog valami”, és azt is megismételte, hogy békemegállapodásra törekszik, de konkrétum említése nélkül hozzátette, hogy „a másik út” megoldaná a problémát.

Az elkövető szökésben van, nagy erőkkel keresi a rendőrség.