Kecskeméti László józsefvárosi fideszes önkormányzati képviselő reagált Sátly Balázs momentumos alpolgármester felszólítására, miszerint vigye vissza a kiszerelt villanykapcsolókat, konnektorokat, ajtófélfákat és konyhabútort az önkormányzati lakásba, amiből kiköltözött, s most békülékenyebb hangot ütött meg – vette észre a 444 a kormánypárti politikus szerdai Facebook-posztjában felajánlott segítségét, ahogy írta, a „józsefvárosiak érdekeit nézve”. Ígérete szerint egy előre egyeztetett időpontban megvásárolja és szakember segítségével felszereli a hiányzó kapcsolókat és dugaljakat, az általa leadott ajtókat pedig szakember bevonásával beépíti.
Lapunk is beszámolt arról, hogy Sátly Balázs hétfőn a Facebookon osztott meg videót arról, hogy milyen állapotban hagyta Kecskeméti László azt az önkormányzati lakást, amiben jogtalanul lakott és potom összegért bérelt. – Sajnos most nem lehet beköltözni ebbe a lakásba, hiszen a konnektorokat, a kapcsolókat, a konyhabútort, de még az ajtófélfát is elvitte magával – állapította meg az alpolgármester, aki arra kérte képviselőtársát, hogy vigye vissza mindazt, amit elvitt, és állítsa újra lakható állapotúvá az ingatlant, hogy más is be tudjon költözni, ellenkező esetben beperelik.
A fideszes politikus most azt írta, hogy Pikó András polgármester politikai botrányt csinált az ügyéből, amit szerinte „a baloldali mainstream média próbál tematizálni”. Állítása szerint azért szerelte ki az általa vásárolt nagy értékű okos-otthon kapcsolókat és dugaljakat és az általa méretre szabott, készíttetett és beépített harmonikaajtókat, gardróbot és konyhabútort, mert a vagyonkezelővel megállapodott, hogy ezeknek a tárgyaknak nem kell a lakásban maradniuk. – A lakás „tökéletesen alkalmas” rá, hogy az önkormányzat hasznosítsa, de az egyik félnek engednie kell – tette hozzá Kecskeméti, aki szeretné, ha „a politikai bosszúhadjáratnak egyszer és mindenkorra vége lenne” és Józsefvárosért dolgoznának.
Kecskeméti Lászlót még tavaly a józsefvárosi képviselő-testület éppen a lakásügye miatt méltatlannak nyilvánította, és megszüntette a mandátumát, amit első fokon a bíróság jóváhagyott, idén februárban azonban a másodfokú eljárásban megsemmisítették azt a végzést.
Még a konnektorokat és az ajtófélfát is magával vitte a fideszes képviselő, amikor elhagyta a VIII. kerületi önkormányzati lakástElsőfokon a bíróság is méltatlannak talált egy fideszes képviselőt Józsefvárosban