Nagyon nehéz úgy beszélni két festő kiállításáról, hogy mindkettő közel áll a szívemhez, nemcsak mint művészek, hanem mint barátok is – kezdte tárlatvezetését Alföldi Róbert március 14-én este Vojnich Erzsébet és a tavaly, ezen a napon elhunyt férje, Szüts Miklós kiállításán az óbudai Godot Kortárs Művészeti Intézetben. A színész-rendező az előadásában a képek erejéről beszélt, de közben mesélt a festőházaspárhoz fűződő kapcsolatáról is.
Alföldi kiemelte, hogy a képzőművészet más, mint a színház, hisz az ábrázolt képek elvontak, ezért nem kell félni, ha elsőre nem értjük azokat, hanem hagyni kell, hogy bevonzzanak a világukba. Akárcsak Szüts és Vojnich festményei, melyek elsőre is hatnak, de ha hosszabb időt töltünk el velük, akkor elkezdenek „kinyílni”, és egyre mélyebbre juthatunk el bennük.
Szüts Miklós utolsó korszakának művei kapcsán elmondta, hogy azok elméletben tájképek, de nemcsak azok. Hisz noha ábrázolnak hegyet, dombot, folyót, illetve szürke és fekete árnyalatú eget, maguk a képek a figuralitás és az absztrakció határán mozognak. – Egészen biztos vagyok benne, hogy ha bárki fél-egy óráig együtt van ezzel a képpel, akkor nem a nagy, vörös dombot és a kis, szürke dombocskát fogja látni, hanem valami egészen mást is – mondta Alföldi egy képet elemezve, hozzátéve, Szüts furamód bármilyen sötét földszíneket is használt, azok sem fájdalmasak, sem szomorúak, hanem líraiak, és a festészet örömét fejezik ki. Illetve egy kép erejéig kitért a paneleket ábrázoló műveire is, mondván Szüts azokat szeretettel festette meg. – Ha akarom, ez politikus festészet, csak nem úgy, ahogy hozzászoktunk, hanem annál sokkal bölcsebben, elegánsabban, mélyebben mesél arról, hogy a panelélet, és ezek a városrészek mit tesznek velünk, hogy tudtak-e, tudnak-e valódi életterekké válni? – tette fel a kérdést.
Vojnich Erzsébet képeiről elmondta, sokszor játszott azzal, hogy az azokon látható utakat, tereket bejárta képzeletben. – Megpróbáltam a lépcsőkön le- és felmenni, és megnézni, hova jutok, de rájöttem, hogy sehova sem. Mert nem az a lényeg, hova visz a lépcső, hogy hova érkezem. Hanem, hogy a képet nézve belekerülünk egy térbe, a világ egy részletébe. Ha pedig összeraknánk Vojnich elmúlt harminc-negyven évének képeit, akkor azok biztosan kiadnának egy utat, de nem konkrétat, hanem olyat, amelyen egy művészember halad, ahogy létezik - részletezte.
Alföldi azt is elárulta, hogy a tárlat egyes képeinek létrejöttéhez neki is köze van, Vojnich Erzsébetnek például többször javasolta, hogy fesse meg a műtermének egy fehér falát, melyen ott maradtak a festmények körvonalai. Emellett köze volt Szüts Miklós utolsó korszakának papírra készült akvarelljeihez is. Ezek még akkor születtek, amikor Alföldi a Nemzeti Színház igazgatója volt. Az épület előcsarnoka nem nyerte el az ízlését, ezért az első évben felkérte El Kazovszkijt és a festőházaspárt, hogy gondolják újra a teret. – Miklós ekkor kezdte el a papír-akvarelljeit készíteni, egy Nemzeti Erdőt, és sűrű fákat festett, melyekkel bevontuk az oszlopokat és az egész előcsarnokot. És annyira beleszeretett ebbe, hogy onnantól kezdve a haláláig ezt a technikát használta. És én erre igazán büszke vagyok - mesélte Alföldi Róbert.
Rokonlelkek voltak
A tárlatvezetésen Vojnich Erzsébet is részt vett, akitől megkérdeztük, milyen érzés együtt látni a képeket. – Egyik oldalon jó érzés, hogy a művek együtt vannak, és jól kiegészítik egymást. Másrészt miután Miklós meghalt, föl kellett dolgozni az életművet, az összes megmaradt képet összerakni és összeírni, hogy mi maradt meg egyáltalán. A kiállítás anyaga lényegében ezekből áll össze, és csak párat kértünk kölcsön gyűjtőktől – mondta a művész. Hozzátette, hogy bár jól ismeri az alkotásokat, a Godot Intézet tere nagyon jót tesz nekik, mert abban egészen máshogy élnek a képek. – Jól elvannak egymással a festményeink, sőt, volt olyan látogató, aki szerint egyik másik hasonlít egymásra. Mi ketten, Miklóssal baromira egyet gondoltunk a világról. Iszonyú hasonló volt a festészethez, a világhoz, mindenhez való viszonyunk. Ennél fogva nyilván sok hasonlóság van a képeinkben. Ugyanazok a dolgok tetszettek nekem, mint neki. Ugyanaz volt a véleményünk a közéletről, és közös volt a baráti körünk. Minden szempontból rokonlelkek voltunk. Megkérdeztük azt is, milyen érzés, Szüts Miklósra egy évvel a halála után visszagondolni. – Én a műteremlakásunkban élek, így nap mint nap velem van gondolatban. Furcsa, hogy már egy éve elment. De hát, abszolút olyan, mintha ott lenne. Időnként még dumálok is vele, hogy mit szólna egy-egy készülő képhez. És valamikor meg tudom fejteni, hogy mit mondana - tette hozzá.
Infó: Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet kiállítás. Kurátor: Cserhalmi Luca, Kozák Gábor. Godot Kortárs Művészeti Intézet. Megtekinthető 2025. április 13-ig. Alföldi Róbert tárlatvezetése: március 14.
