Húsz év a klasszikus zene szolgálatában

2005. március 14-én nyílt meg Budapesten a Művészetek Palotája, mai nevén Müpa. A legnagyobb attrakció a modern művészetek múzeuma, a Ludwig Múzeum és egy kisebb, hangversenyek tartására is alkalmas terem, a Fesztivál Színház mellett, a mai nevén (akkor még a zeneszerző nélküli) Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem létrejötte volt, amely egyértelműen a központi eleme az épületkomplexumnak. Bár voltak többé-kevésbé alkalmas helyszínek addig is Budapesten nagyzenekari hangversenyek rendezésére, egy reprezentatív,  ilyen igényeknek megfelelően tervezett hangversenyterem fájóan hiányzott nemcsak a fővárosnak, hanem az országnak is. Az 1865-ben épült Vigadó, az 1907-ben átadott Zeneakadémia - a maga nemében páratlanul jelentős Nagytermével -, majd az 1911-ben épült Népopera - ma Erkel Színház -, azután a Budapesti Kongresszusi Központ 1985 - óta, mind csak bizonyos korlátokkal voltak képesek egy nagyvárosi, sőt országos jelentőségű hangversenyterem feladatait ellátni. Vagy nem voltak elég reprezentatívak, vagy nem voltak elég nagyok, vagy egyszerűen és elsősorban nem is ezért épültek.

Árulkodó, hogy még intézményi titulusukban vagy termeik nevében sem szerepel a “hangverseny” szó, és az is jellemző, hogy a 2007-ben kiadott reprezentatív, Zeneakadémia című, képekkel bőven illusztrált album a Nagyterem történetéről emlékezve, a nagyhírű szólistákat sorolja Jasha Heifetztől, Bartókon, Szvjatoszlav Richteren át Elizabeth Swartzkopfig, Kocsis Zoltánig - nagyzenekarokról szó sem esik. Világszintű együttesek, karmesterek, ha jöttek is akkortájt, többnyire az éppen valamelyik aktuális nevét viselő Erkelben léptek fel, ahol egy időben nem csak a látogatók fértek el csaknem háromszor annyian, mint a Zeneakadémián, hanem a színpadon is megfelelő helyet talált egy nagyzenekar.

Ennek az áldatlan helyzetnek vetett véget a Müpa koncerttermének megjelenése, amely elég nagy, de józan méretével alkalmas akár szólisták, néhány szereplős kamarakoncertek megfelelő akusztikájú elhelyezésére, akár a zeneirodalom nagyszabású, zenekaros, kórusos műveinek otthonául is, sőt, mivel a színpad előtt süllyesztett zenekari árok is rejtőzik, korlátozott szcenikával ugyan, de operaelőadások megtartására is. Ez utóbbi a Wagner-rajongó, építész-tervező, Zoboki Gábor kifejezett szándéka volt, nem véletlen, hogy a Müpa egyik nemzetközileg is legsikeresebb, legnagyobb visszhangot sorozata éppen a Wagner-napok. És ne feledkezzünk meg az orgonáról sem, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem ennek a hangszernek, illetve játékosainak is kivételes lehetőségeket biztosít.

Az elmúlt években megjelent világhírű és jelentőségű szólisták, nagyzenekarok névsora - főleg az utóbbiaké - igenis azt mutatja, igénylik, hogy a hírnevükhöz méltó kialakítású koncerthelyszínen kapjanak fellépési lehetőséget, akik itt járnak elismerik az akusztikát, azt, hogy egy minden tekintetben megfelelő helyszínen kaphatnak megszólalási lehetőséget, vissza is térnek rendszeresen.

Az épületben kapott helyet - irodákat, próbahelyiséget a Nemzeti Filharmonikus Zenekar is, most 14-én ők adtak ünnepi koncertet, csakúgy mint a megnyitáskor, húsz éve. Emellett a Müpa a hétvégén, 15-én, 16-án kisebb hangversenyek sorozatát - közel húsz előadást - szentelte az évfordulónak, ahol felléptek az egyébként is rendszeresen helyet kapó hazai előadók, népzenészek, táncosok, dzsesszzenészek, klasszikus muzsikusok, sőt a rendszeresen előadó cirkuszművészek is.

A zenészcsaládok külön kategóriát alkottak, ott volt az Oláh-, a Kelemen-, a Berecz- vagy éppen a Ránki-Klukon-család is. Ők először Liszt szimfonikus költeményeinek a zeneszerző által készített négykezes átiratait szólaltatták meg, Ránki Dezső-Klukon Edit, Klukon-Ránki Fülöp, Majd Ránki Dezső-Ránki Fülöp felállásban. Természetesen a művekhez szükséges virtuozitással játszottak, és nagyon magasrendű zenészi erényeket, egyszerűen szólva feltűnően szép játékot mutatva, összeszokottan. Dukay Barnabás műveit három zongorán játszották, itt is a művek iránti alázat, valamint az egymással való magasrendű párbeszéd volt a jellemző.