Létünk tragédiája megszólít: a Kamaszokkal igazi kulturális esemény született egy streamingcsatornán

Talán sokakat meglep, hogy Csákvári Géza kritikája után ismét szó esik lapunk hasábjain a Netflixen futó Kamaszok című sorozatról. Pedig könnyen lehet, hogy ez sem az utolsó reflexió. Ritka dolognak vagyunk ugyanis tanúi: igazi kulturális esemény született egy streamingcsatornán. Nem egy újabb sorozat, amely bekerül a legnépszerűbb tízbe, hogy aztán pár hét múlva kiessen onnan, és begyűjtve számtalan recenziót várjon a döntésre a következő évadáról. Jack Thorne, Stephen Graham írók és Philip Barantini rendező munkája társadalmi szinten mozgatta meg a szellemi életet. Hatalmasat rázott a nézőin, akik beszélgetnek, kommentelnek róla. És nem egyszerűen a tetszésüket fejezik ki. Dőlnek belőlük a gondolatok családról, iskoláról, nemzedékek viszonyáról, számtalan további irányba elágazva. Nem is tudom, mikor volt hasonlóra utoljára példa. Mindenesetre már majdnem belenyugodtunk, hogy ilyesmi ma már nem lehet elvárás egy művészeti termékkel szemben. És az is csak egy buborékban létezhet, amelynek megvan a funkciója, mechanizmusa, műfajonként a keresleti köre. Olykor azért mégis kiderül, hogy ez tévedés. Meg lehet szólítani fontos kérdésekkel széles társadalmi rétegeket, és közös élményen keresztül kommunikatív teret formálni velük.

Mindez azért is különösen figyelemre méltó, mert a Kamaszok alkotói nem józan művészeti kompromisszumokat keresve, szerzői és műfaji film ügyes kombinációjával találtak utat nézők milliói felé, hanem egy következetesen vállalt, ha nem is új, de szokatlan nyelvezettel. Olyan formával, amelyet hajlamosak vagyunk egy szűkebb, ínyenc réteg befogadói skáláján elhelyezni. A minisorozat mind a négy epizódja egyetlen mozgó beállításból áll. A hosszú snittes kompozíciókat az Antonioni- és Jancsó-filmektől a Saul fiáig általában hangsúlyos alkotói virtuozitás és meditatív hangulat jellemzi. Egy másik, dokumentarista pólus a szociografikus elemeket emeli ki, natúr szereplőkkel, improvizációkkal. A Kamaszok esetében szűk, egészen hétköznapi terekben mozog szünet nélkül a kamera, de egy megírt, kidolgozott történet szigorú keretei között, irodalmi dialógusokkal, színészek játékával. A folyamatosságból eredő sajátos muzikalitás megmarad, de a dramaturgiai tagolás ritmusa miatt az egész elképesztően természetesnek hat, egyben képes a művészi elemelkedésre. Hasonló élményt a román Cristi Puiu Sieranevadája (2016) nyújtott.

A siker azt bizonyítja, hogy a nézőket nem zavarta ez a nyelvezet, sőt, teljesen a hatása alá kerültek, hagyták, hogy vezesse őket a mű drámai mélységei felé. És fittyet hánytak arra is, hogy nincs igazi külső cselekmény, nem a bűnügyi szál bomlik ki. Lényegében fel tudta kavarni őket négy egyórás életkép.

Ideje lenne végre leszámolni a hiedelemmel, hogy a nézők széles rétegének csakis mese kell, jó és rossz küzdelme szerelemmel édesítve. Ha egy téma, egy koherens mű az elevenükbe vág, szinte bármilyen szerkezetet képesek befogadni. Az idősebbek bizonyára emlékeznek a Jelenetek egy házasságból hatalmas sikerére. Bergman nem volt könnyen emészthető, e filmjében két ember beszélget órákon át – de nem volt probléma. Mindenkit foglalkoztatott, miről van szó, felszabadító hatású volt a szembesülés élménye, a reflexió lehetősége. A Kamaszokkal kapcsolatban valami hasonló történik. Négy életkép egy brit kisvárosból. 1. Egy kamaszt iskolatársnője meggyilkolásával vádolva őrizetbe vesznek, apja kíséretében zajlik a vizsgálat kezdeti processzusa. 2. Nyomozók próbálnak feltárni indítékokat az iskolában. 3. Kirendelt pszichológusnő beszélget a fiúval. 4. A vádlott családja az apa születésnapján is szembesül a helyzet következményeivel, a fiú telefonon közli, beismerő vallomást tesz.

Ennyi. De mindegyik szituációban és közegábrázolásban jól értelmezhető és mélyen átélhető drámai hatások érnek, amelyek egymásra épülve, egymást erősítve felszínre hozzák a mindennapi életünkben feszülő tragédiákat, pontosabban, belső konfliktusaink, életérzésünk tragikumát. Hogy lassan minden emberi probléma kezelése intézményesül, jogi, hatósági előírások medrében halad. Hogy a legfiatalabb nemzedék olyan virtuális világba csöppent bele, amely könnyen elnyelheti, és a szülők nem tudnak mit kezdeni ezzel a hirtelen átalakulással. Pedig a gyerekeknek lenne igényük kapcsolódásra, szülői mintákra, de a kölcsönös szorongás falat emel a nemzedékek közé. Ez egy egyre elidegenedettebb világ, amelyben a fennmaradás fegyelmezett megalázkodást kíván. Ilyen rendszerben működik, bármennyire végzi is mindenki benne tisztességesen a dolgát. Elég egy rossz, kontrollálatlan pillanat, lelkiállapot, és pusztító energiák szabadulhatnak el. Bosszú a lét ellen. Az áldozat élete tragikus véget ér, a fiatalkorú tettes élete végleg megtörik, családját feldolgozhatatlan trauma sújtja. Egy pillanat alatt összeroppan egy csomó sors. Az apró örömökért folyó tisztes küzdelem. Nehéz ez a ránk zúduló élmény, de az Igazság élménye.