A Bácsai Agrár Zrt. csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be 46 főre vonatkozóan, ami az agrárgazdaság eddigi dolgozóinak nagyjából a felét jelenti – erősítette meg a Telexnek a Győr-Moson-Sopron megyei kormányhivatal. Hozzájuk tartozik az a kisbajcsi marhatelep, ahol a ragadós száj- és körömfájás vírust azonosították.
Azt írják, a telep azóta zárva van, az állatokat leölték. A Céginfó 2025. február 3-i, utolsó létszámadata szerint eddig 94 embert foglalkoztatott a Bácsai zrt, a vezetők száma pedig hat volt. A téeszt 1975-ben alapították, azóta a térség meghatározó agrárgazdasága.
Kisbajcs polgármestere, Kamocsai Sándor hivatalosan még nem értesült az elbocsátási szándékról, elmondása szerint a jövő héten a képviselő-testületi ülésen kerül napirendre a kérdés. A lap szerint a Bácsai Agrár Zrt. a kisközség legnagyobb iparűzésiadó-befizetője, sok embernek kínált fel munkalehetőséget a téesz. A fertőzés megjelenésének okát nem tudják megmondani, de a kárt az első pillanattól kezdve milliárdosra becsülik.
Amint arról a Népszava is beszámolt, Szlovákiát is elérte a száj- és körömfájás járvány. Három dél-szlovákiai gazdaságban mutatták ki, Medvén, Nyáradon és Bakán. A miniszter már akkor közölte, hogy mindenhol, ahol igazolták a fertőzést, az állomány teljes felszámolására lesz szükség a járvány megfékezéséért.
Szlovákiában is megjelent a halálos száj- és körömfájásSzáj- és körömfájás miatt minden haszonállatot leölnek Szlovákiában ott, ahol megjelent a járványMagyarországon ötven év után két és fél héttel ezelőtt jelent meg a rendkívül ragályos, ám az emberre veszélytelen száj- és körömfájás. A fertőzés Kisbajcson ütötte fel a fejét, ami pár kilométerre fekszik csupán az érintett szlovákiai településektől. A vírus a levegőben, a szél segítségével is terjed.
Száj- és körömfájás: Elásták az 1700 fertőzött marhát BábolnánálAz állattartók körében nagy a riadalom, létkérdés az 50 év után Magyarországon újra megjelent száj- és körömfájás terjedésének megállítása