Gulyás Gergely;kormányinfó;Telex;Vitályos Eszter;

Vitályos Eszter felhúzta magát a Telex kérdésein, dühösen lezárta a kormányinfót és elviharzott

Némiképp szokatlanul zárult a Kormányinfó: a Telex munkatársa azt próbálta megtudni, igaz-e, hogy Vitályos Eszter levélben bocsánatot kért Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármestertől a síró-picsogó önkormányzatokról szóló kijelentése miatt, és hajlandó-e ezt nyilvánosan is megtenni.

Ezt követően a következő párbeszéd hangzott el:

V. E.– Szó sincs róla.

Telex: – Tehát nem mondott igazat Cser-Palkovics András?

V. E. – Félreértelmezte, ahogy a mondatomat is, úgyhogy ennyit szeretnék erről mondani. Egyébként azzal kapcsolatban én a továbbiakban is tartom azt az álláspontomat, amit akkor mondtam: akinek nem inge, ne vegye magára.

Telex: – Ha tartja azt az álláspontját, akkor azt is tartja, amit abban a mondatban mondott, hogy meg kell húzni a nadrágszíjat; ez ugye a megszorításokra vonatkozik?

V. E.: – Azokról az önkormányzatokról beszélünk, akik – hogy is mondjam – a kormányhoz fordulnak különböző bevételeik elmaradása miatt, mert egyébként túl sok a kiadásuk. Ezekről beszéltünk abban a kontextusban és abban a diskurzusban. Ezt továbbra is tartom. Úgy gondolom, hogy minden önkormányzati vezető, akit megválasztottak a választópolgárok, köteles ellátni a feladatát, és meg kell néznie, hogyan tud hatékonyabban gazdálkodni.

Vitályos Eszter ezután érezhető ingerültséggel azt mondta, az a fővárosi önkormányzat, amely csaknem egy év alatt Karácsony Gergely és a Tisza Párt vezetésével csődbe vitte Budapestet, az nem tudja ellátni a kötelező feladatát, és ne vásároljon telket és ne tartson Pride-ot. Majd ezt követően gyorsan és idegesen mindössze annyit mondott: – Köszönjük szépen a mai figyelmet! Viszontlátásra, szép napot és jó munkát kívánunk!

„Most vagyunk meccsben” – summázta Kiss Ambrus a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója a szerdai szokásos közgyűlés előtti háttérbeszélgetésen a Fővárosi Törvényszék döntése utáni helyzetet.