Sao Paulo szívében található a világ egyik legnagyobb japán közössége – mégsem pont azt kapja itt az ember, amit egy autentikus japán negyedtől várna. A Liberdade története sötét múlttal és látványos átalakulással indult, ma pedig turistacsalogató kacatok, ázsiai street food árusok és japán kapuk keverednek a latin-amerikai valósággal. De vajon mit keresnek japánok Brazíliában, és mi maradt az eredeti kultúrából? Japán után Brazíliában, azon belül is Sao Paulo Liberdade negyedében él a második legnagyobb japán közösség a világon; körülbelül 1,5-2 millió lakos. Ezt egy angolul viszonylag jól beszélő taxistól tudtam meg, aki áprilisban Sao Paulo egyik pontjából a másikba fuvarozott és lelkesen sorolta, hogy a városban miket érdemes megnéznem az ott töltött néhány napom alatt.
Sao Paulo szívében található a világ egyik legnagyobb japán közössége – mégsem pont azt kapja itt az ember, amit egy autentikus japán negyedtől várna. A Liberdade története sötét múlttal és látványos átalakulással indult, ma pedig turistacsalogató kacatok, ázsiai street food árusok és japán kapuk keverednek a latin-amerikai valósággal. De vajon mit keresnek japánok Brazíliában, és mi maradt az eredeti kultúrából? Japán után Brazíliában, azon belül is Sao Paulo Liberdade negyedében él a második legnagyobb japán közösség a világon; körülbelül 1,5-2 millió lakos. Ezt egy angolul viszonylag jól beszélő taxistól tudtam meg, aki áprilisban Sao Paulo egyik pontjából a másikba fuvarozott és lelkesen sorolta, hogy a városban miket érdemes megnéznem az ott töltött néhány napom alatt.
Turisták körében ugyanis Brazília leginkább Rio de Janeiróról és az Amazonasról ismert, Sao Paulo az üzleti élet központja, ahová viszonylag kevesen érkeznek. Ennek ellenére az említett taxis szerint bőven vannak itt is látnivalók. Például az Ibirapuera Park, ami nagyobb, mint a Central Park New Yorkban, a Beco do Batman nevű városrész, amiről a cikksorozat előző részében már részletesen írtam, illetve a japán negyed, vagyis a Liberdade.
Az egyik itt töltött reggelünkön ismét taxit hívtunk tehát – mivel gyalog nem épp egy életbiztosítás Sao Paulo egyes részein közlekedni – és megkértük, hogy vigyen el minket a híres japán negyedbe, hogy közel két hét latin-amerikai kultúra után némi autentikus ázsiait is magunkba szívjunk egy ilyen rendhagyó helyen.
Hogy kerültek japánok Brazíliába?
Egy brazil útikönyv szerint 1908. június 18-án a Kasato Maru nevű hajó közel 800 japán farmerrel és azok családjaival kötött ki Sao Paulo Santos nevű kikötőjében a jobb élet reményében.
Hogy egyes népek Dél-Amerikában, azon belül is Brazíliában keressenek jobb megélhetést, az ekkoriban egyáltalán nem számított rendkívülinek. Egy apró brazil szigetről, az Ilha de Anchietáról szóló cikkemben már írtam arról, hogy a rabszolgatartás megszűnését követően fellépő munkaerőhiány, valamint a különféle háborúk következtében nemzetiségek tucatjai áramlottak a világ egyik legnagyobb országába. Bolgárok, ukránok, moldáv népek, és hát a japánok, akik olcsó munkaerőként érkeztek ide, miután Japán és Brazília 1907-ben megállapodást kötött erről. Voltak, akik a kávéültetvényeken kezdtek dolgozni vagy más mezőgazdasági munkát vállaltak, míg azok, akik a városban telepedtek le, a kereskedelem és a vendéglátás felé fordultak. Autentikus éttermeket nyitottak és elkezdték átadni a tudásukat a helyieknek; például azt, hogy hogyan kell sushit vagy tofut készíteni.
Volt kivégzettek temetője és kivégzőhely is
Azok a japánok, akik Sao Paulóban kezdték felépíteni az életüket, a Liberdade negyed környékén telepedtek le. Az angol „liberal” vagy „liberty” szóból következtetve nem nehéz kitalálni, hogy a név magyarra fordítva szabadságot jelent, holott korábban ez egy kifejezetten sötét környék volt. Brazil honlapokon és könyvekben arról írnak, hogy a negyedet korábban, a 18-19. században Cemetério dos Alfitos és Campo da Forca néven is ismerték. Az 1770-es években temető működött itt, ráadásul nem akármilyen; ide csak kivégzettek, öngyilkosok, vagy más, valahogyan a társadalom peremére sodródott elhunytak kerültek. De kivégzéseket is végrehajtottak itt; szökött rabszolgákat, bűnözőket, vagy alaptalanul bűnözőnek nyilvánított személyeket akasztottak fel ezeken az utcákon az 1800-as években.
Egy kivégzéshez köthető állítólag a jelenlegi Liberdade elnevezés is. 1821-ben a fizetési késedelmek miatt sztrájkot hirdető fekete hajónagyot, Francisco José das Chagast akarták itt felakasztani. Háromszor próbálkoztak meg ezzel, de a kötél mindhárom alkalommal elszakadt, a nép pedig állítólag a ,,Liberdade!” szó kántálásával próbálta meg elérni, hogy a férfi kegyelmet kapjon; ehelyett azonban a kivégzői végül agyonütötték. Többek között ezekre a borzalmakra emlékeztetve nevezték át a városrészt azt 1870-es években Campo de Forca-ról Largo da Liberdade-re, ahol kezdetben főként afrobrazilok telepedtek le, az 1900-as években pedig egyre nagyobb számban jelentek meg itt a japánok. Az éttermek mellett iskolák és üzletek nyíltak, a negyed pedig a kinézetében is elkezdett mini-Japánná válni Brazília legnagyobb városának közepén.
Mini-Japán vagy óriási kínai piac?
Hogy a jelenlegi nevétől eltérően a Liberdade a múltban nem épp jó környék volt, az némileg most is meglátszik. A közelében lévő utcák ugyanis szürkék és koszosak, de bővelkednek furcsa alakokban is. Olyannyira, hogy a minket fuvarozó taxis az autóból való kiszállásunk előtt aggódva fordult hátra és kérdezte meg, hogy biztos jó helyre akartunk-e jönni. Feltehetően nem, és a saját hibánkból adódóan két-három utcával eltévesztettük a pontos címet, így a fennmaradó utat gyalog, sietve tettük meg. Végül az általunk megszokott utcai lámpák póznáit japán stílusú lámpák váltották fel, a kereszteződésekben pedig megjelentek a torii-k, vagyis a különleges japán kapuk, amik a sintó vallás szerint szent helyeket jelölnek. Úgy vélik, hogy azok, akik ezeket átlépik, egyfajta szent térbe kerülnek; a sao paulo-i torrii-kon átlépve mi viszont sokkal inkább a brazil kőbányai úti kínai piacon lyukadtunk ki, mintsem bármilyen szent helyen.
Bár ruhaneműket kevésbé láttunk, kacatok tucatjait nagyon is. Például folyamatosan csaholó vagy nyüszögő robotkutyákat és nyulakat, műanyag vagy plüss Stitch figurák tucatjait, telefontokokat és akcióhősöket. Autentikus japánt kevésbé – kivéve a hétvégi piac azon részét, ahol egymás hegyén-hátán mindenféle ételeket készítettek, és az épületek között megbúvó apró japán kertet.
És bár Japánban még nem jártam, azt hiszem, joggal feltételezhetem, hogy az igazi ország nem ilyen. A sao paulo-i japán negyed inkább csak a helyi, már Brazíliában született és felnőtt japánok próbálkozása arra, hogy pénzt csináljanak a turistákból. Egy kicsit talán csapda is – mindenesetre egy látogatást megért, és az ebédünk is finom volt. Igaz, gong bao csirkét bármelyik olcsó budapesti kínai kifőzdében is kapunk.
