Itt az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia, mintha csak az oroszok írták volna

Melyek is Oroszország legfontosabb érdekei és törekvései Európával kapcsolatban? Mindenekelőtt a NATO további bővülésének megakadályozása. Ugyancsak eminens orosz szempont a szervezet meggyengítése: véletlenül se érvényesülhessen a kölcsönös segítségnyújtást előíró ún. ötödik cikkely. Ennek „leghatékonyabb” módja, ha a biztonság korábbi legfőbb garantálója, az Egyesült Államok nem teljesíti kötelezettségeit e téren.

Vlagyimir Putyin maga úgy beszél „Európa megújításáról”, hogy annak eredménye a nacionalista nemzetállamok kontinensét eredményezze. Nemzetállamokét, amelyek saját önös érdekeiket követik, egymással és Amerikával szemben. Azaz ne legyenek képesek szoros politikai és gazdasági együttműködésre és további integrációra az Európai Unió kereteiben. Hiszen ez közös, koordinált, a jelenleginél gyorsabb politikai döntéshozatalt és cselekvést jelentene. 

Nem érdeke a Kremlnek a kontinensen a demokratikus, jogállami szabályok erősítése sem. Az ugyanis korlátozza, fékezi a szélsőséges, nacionalista politikai mozgalmakat, befolyásuk növelését. Esélyt ad arra, hogy a német AfD-hez, a francia Nemzeti Tömörüléshez vagy a brit Nigel Farage pártjához hasonló, az európai egységet és erőt gyengítő pártok ne kerülhessenek hatalomra Európában. Pedig ennek megtörténte kulcsérdeke az orosz birodalmi álmokat szövögetőknek.

Maga a demokrácia vagy a demokratikus kifejezések mindössze nyolc helyen fordulnak elő a harminchárom oldalas szövegben. Mint alapvető társadalomszervezési érték egyszer sem. Szó van „igazi demokráciáról”: „Az amerikai diplomáciának továbbra is ki kell állnia a valódi demokrácia, a véleménynyilvánítás szabadsága és az európai nemzetek egyéni jellegének és történelmének feltétlen tiszteletben tartása mellett.”

Az „igazi demokrácia” a lehetőleg minél önérdekűbb nemzetállamokat jelenti. Az önérdekűbbet értsd: akik a saját – a közös európaiaktól eltérő (nacionalista) – érdekeiket követik, azaz az egységes Európát gyengítik. A szólásszabadság azt jelenti, hogy nem szabad fellépni a szélsőséges megnyilvánulásokkal, a propagandával szemben, mert a szólásszabadság bármiféle szélsőséges nézetet, hazugságot, fake news-t megillet.

„Az Európát érintő nagyobb problémák közé tartoznak az Európai Unió és más transznacionális szervezetek olyan tevékenységei, amelyek aláássák a politikai szabadságot és a szuverenitást, a migrációs politikák, amelyek átalakítják a kontinenst és ellentéteket szülnek, a szólásszabadság cenzúrázása és a politikai ellenzék elnyomása, a születési arányok zuhanása, valamint a nemzeti identitás és az önbizalom elvesztése.”

Az amerikai felfogás egyértelműen szembeállítja a nemzetállamokat és az EU-t. Az Unió ebben az összefüggésben „az elit által vezérelt” intézmény, a „valódi demokráciát” a nemzeti érdekeket követő nemzetállamok jelentik. A szélsőséges megnyilvánulások elleni európai fellépés pedig amerikai szemmel nézve a szólásszabadság és a szabadságjogok korlátozását. Egyszerű összemosni a szabadságot és a politikai szabadosságot…

Nem meglepő a fentiek alapján, hogy az amerikai dokumentum egyik prioritása Európával kapcsolatban „az európai nemzetek körében az Európa jelenlegi pályájával szembeni ellenállás kialakítása”. Azaz azoknak az erőknek a támogatása, amelyek az EU gyengítését, bomlasztását tűzték zászlajukra. 

Az amerikai nemzetbiztonsági stratégia demokrácia-értelmezése és az ezen alapuló Európa-kritika igazi ajándék Moszkvának. Az Európával kapcsolatos amerikai elképzelésekben egy dolog azonban fontos: menjen az üzlet. „Az európai piacok megnyitása az amerikai áruk és szolgáltatások előtt, valamint az amerikai munkavállalók és vállalkozások tisztességes kezelésének biztosítása.” Értsük jól: nem a kölcsönös előnyök, hanem az amerikai gazdasági érdekek a fontosak.

A Kremlben azonban a leginkább az Európával kapcsolatos amerikai biztonságpolitikai felfogásnak örülhetnek. Ezek közül a legfontosabb, ami nincs benne az amerikai stratégiában. Nevezetesen, hogy Oroszország az agresszor (és háborús bűnös), Ukrajna pedig a vétlen áldozat. Az is kimarad, hogy Oroszország nem adta fel birodalmi céljait, hanem így vagy úgy, de befolyási övezetét helyre akarja állítani a NATO 1997-es határaiig.

Ez a szempont is kimarad az amerikai stratégiából. A félelem forrását leegyszerűsíti a háborúra: „Oroszország ukrajnai háborújának következtében az európai kapcsolatok Oroszországgal jelenleg jelentősen megromlottak, és sok európai Oroszországot egzisztenciális fenyegetésnek tekinti.”

Az amerikai – értsd: trumpi – békefelfogás azért leegyszerűsítő, mert számára a béke=fegyverszünet. Nem fogja fel, hogy a harcok leállítása valós biztonsági garanciák nélkül, kaput nyit a jövőbeni újabb orosz agressziónak – és ez az európai félelmek valós forrása. Így az orosz érdekeknek felel meg, ahogyan az „ellenségeskedésnek” nevezett háború befejezésével kapcsolatban fogalmaz a stratégia. Annak szövegében elő sem fordul a „biztonsági garancia” kifejezés, pedig enélkül megakadályozhatatlan a háború kiújulása orosz részről. Szerepel viszont az európai gazdaságok stabilitása (köszönik, egyesek kivételével eléggé stabilak). És az Egyesült Államok számára legfontosabb, mindent felülíró szempont, a stratégiai stabilitás Oroszországgal. Hiába, előbújik a trumpi kufárszellem, csak-csak bizniszelni kellene Oroszországgal: „Az Egyesült Államok alapvető érdeke, hogy tárgyalások útján elérje az ukrajnai ellenségeskedés mielőbbi befejezését, annak érdekében, hogy stabilizálódjanak az európai gazdaságok, megakadályozzák a háború nem szándékos eszkalációját vagy kiterjedését, és helyreállítsák a stratégiai stabilitást Oroszországgal.”

Az, hogy Európa ne kerülhessen „bármilyen ellenséges hatalom uralma alá”, szép szólam a stratégiában, de üres állítás. A lényeg azonban ez: „lehetővé (kell) tenni Európa számára, hogy saját lábára álljon és összehangolt szuverén nemzetek csoportjaként működjön, többek között azáltal, hogy elsődleges felelősséget vállal saját védelméért”. Természetesen itt sem szerepel az Európai Unió, hanem csak a szuverén nemzetek csoportja.

Ennek fényében különösen figyelemre méltó, amiről november 5-én többek között a Reuters írt: „Az Egyesült Államok azt szeretné, ha Európa 2027-ig átvenné a NATO hagyományos védelmi képességeinek nagy részét, a hírszerzéstől a rakétákig. (…) a Pentagon tisztviselői jelezték, hogy Washington nem elégedett azokkal a lépésekkel, amelyeket Európa tett védelmi képességeinek növelése érdekében, mióta Oroszország 2022-ben kiterjesztette invázióját Ukrajnára. (…) ha Európa nem tartja be a 2027-es határidőt, az Egyesült Államok felhagyhat a NATO egyes védelmi koordinációs mechanizmusaiban való részvétellel”. 

Ez máris a stratégia „aprópénzre váltása”. A nemzetközi kapcsolatok egyoldalú, pusztán üzleti alapokra helyezése, valamint Trump hektikussága miatt már eddig is kérdésessé vált a NATO ötödik cikkelyének érvényessége. Az új nemzetbiztonsági stratégia e mellé már most is odarajzolt egy nagy kérdőjelet, a Pentagon részéről elhangzott 2027-es határidő pedig gyakorlatilag semmissé teheti azt. Sajátos módon ez az évszám éppen egybeesik azzal az időhorizonttal, amely leteltével több nyugati szakértő szerint valószínűbbé válhat egy Európa elleni orosz agresszió.

Nemcsak Európa orosz érdekeknek megfelelő bomlasztását, hanem annak meglebegtetését, hogy adott esetben érdemi amerikai ellenállás nélkül is rátámadhat Európára. Emiatt várható, hogy Moszkva egyre több provokációt hajt majd végre Európában, tesztelendő nemcsak az európaiak, hanem az amerikaiak reakcióit, utóbbiak hajlandóságát, hogy fellépjenek az európaiak védelmében.

***

Amit Amerika elvár a védelem terén az európaiaktól: a GDP 5 százaléka védelemre, és szuverén államok védelmi együttműködése az USA-val. Ez azonban nem ad valós védelmet. Amerikát semmire sem kötelezi, és nem alakít ki hatékony és önálló, Európán belüli katonai együttműködést sem.

Európának feladatott a lecke. Ami a Coalition of the Willing-ként (Tettrekészek Koalíciójaként) elkezdődött Ukrajna önkéntes megsegítésére, az messze nem elég. Egyrészt az Ukrajna mögüli amerikai kivonulás, sőt Ukrajna amerikai elárulása miatt. Szintet kellene lépni Kijev sokkal határozottabb támogatásával – hacsak nem akarunk közvetlen orosz érdekövezeti határt a keleti végeken. Másfelől Európa jól felfogott érdeke, hogy magát a Tettrekészek Koalícióját magasabb szintre emelje. Látható, hogy Amerika nem fog visszafordulni megkezdett útjáról és Európának valóban magának kell gondoskodnia a biztonságáról.

Ennek érdekében a Koalíció nem maradhat informális, ad hoc jellegű. Megfontolható egyfajta ETO (a NATO elnevezésének mintájára European Treaty Organization, az Európai Szerződés Szervezete) létrehozása, amely a szervezett és szervezetszerű, biztonságpolitikai és hatékony katonai együttműködés védernyőjét tarthatja a kontinens fölé. És a biztonsági helyzet függvényében újabb tagokat vehet fel. Szemben a NATO-val, amelynek bővítése immár nem kívánatos Amerika számára.

Olybá tűnik, Európának nemcsak Oroszországgal, hanem az őt cserbenhagyó Egyesült Államokkal szemben is meg kell védenie magát. Kialakulóban van Moszkva és Washington között egyfajta ideológiai kapocs is: a demokratikus rend lenézése, a „hagyományos, keresztény értékek” összekapcsoló erejének mind gyakoribb emlegetése.

Ez a közös platform mind gyakrabban vezet ahhoz, hogy keletről és nyugatról egyaránt beleavatkoznak az európai országok belügyeibe. Orosz részről ebben bevetik a hibrid hadviselés teljes arzenálját. Közös az amerikai és orosz törekvésekben, hogy ugyanazokat a nacionalista és szélsőséges politikai erőket támogatják, amelyektől mindketten a leginkább várják az EU bomlasztását, a szuverén államokra alapozott gyenge Európa létrehozását.

Európának nincs sok ideje: két tűz közé szorították. Marad a gyors cselekvés vagy néhány év múlva a kiszolgáltatottság az orosz medve és Uncle Sam kénye-kedvének.