Az Európai Unió láthatóan lefagyott Donald Trump második elnöki ciklusának eddigi legfontosabb geopolitikai dokumentumától. Igaz, nem állítható, hogy az új amerikai nemzetbiztonsági stratégia derült égből villámcsapásként érte volna az Uniót, hiszen a fordulatot hónapok óta sejteni lehetett – J.D. Vance alelnök februári, a müncheni biztonságpolitikai konferencián elhangzott beszéde már sokat sejtetett abból, hogyan tekint az amerikai adminisztráció Európára: ellenfélként. Csak egy olyan Uniót tartana partnernek, amelyik egyrészt szuverén nemzetek laza szövetsége lenne, másrészt amiben a szélsőjobboldali populista erők dominálnának.
A nemzetbiztonsági stratégia egy vádirat az EU szempontjából. A Trump-adminisztráció szerint az EU a saját válságainak forrása, egy önbizalmát vesztett szervezet, amely politikailag és biztonsági tekintetben is alárendelt helyzetbe került.
Az amerikai álláspont az, hogy az európai kormányok korlátozzák a szólásszabadságot, elfojtják a politikai ellenzéket (azaz a szélsőjobbot), identitásválságba sodorták saját népeiket, és bevándorláspolitikájukkal „civilizációs összeomlást” idéznek elő.
A Washingtonból érkező üzenet egyértelmű: az EU az USA globális stratégiájának akadálya. A transzatlanti szövetség az amerikai kormány számára már nem jelent értékközösséget, és nem csak újradefiniálja a geopolitikai prioritásokat, hanem az európai erőviszonyokat is át akarja rendezni.
A dokumentum példátlan az elmúlt hetven év transzatlanti történetében. A NATO-t létrehozó amerikai politika – minden hullámvölgye ellenére – mindig a demokratikus stabilitást, a politikai közép megerősítését tekintette saját európai érdekei legfőbb elemeinek. Most viszont az USA nyíltan kész beavatkozni az európai belpolitikába, a szélsőséges szereplők legitimitását erősítve, aláásva a mérsékelt jobboldalét, a baloldalét és a centristákét. Nem véletlen, hogy Norbert Röttgen német kereszténydemokrata külpolitikai szakértő „második korszakváltásról” beszélt: az első Oroszország 2022-es agressziója volt Ukrajnával szemben, a második viszont az a pillanat, amikor Európa felismeri, hogy biztonságát immár két irányból is fenyegetik.
Érződik a Trump-hatás az Európai Unió országain, de finoman szólva nem úgy, ahogy az amerikai elnök szeretnéA brüsszeli reakció elsőre visszafogott volt, de a tartózkodás valójában inkább a bénultság jele volt: senki nem akart új frontot nyitni a Trump-adminisztrációval, amikor Ukrajna támogatása már így is egy hajszálon múlik. Azonban António Costa, az Európai Tanács elnöke Párizsban hétfőn már azt mondta: Olyan Európa építésére kell összpontosítani, amelynek meg kell értenie, hogy a második világháború után kötött szövetségek megváltoztak, mivel Brüsszel és Washington már nem osztja ugyanazt a víziót a nemzetközi rendről". A háttérben minden diplomáciai csatornán is pánikszerű elemzés indult: hogyan lépjen az EU úgy, hogy ne veszítse el teljes geopolitikai súlyát?
Miként reagál az EU három legfontosabb szereplője?
NÉMETORSZÁG Berlin hallgatása mindennél beszédesebb, Friedrich Merz kancellár nem kommentálta a dokumentumot. A német kormány úgy véli, most a csendben maradás a legbölcsebb stratégia. Ha ugyanis tiltakoznának, azzal csak olajat öntenének a tűzre és még inkább elidegenítenék az amerikai adminisztrációt. Németország egyszerre függ az amerikai biztonsági garanciáktól és a kínai piactól. Agnieszka Burger, a Bundestag zöldpárti alelnöke szerint ez a dokumentum is arra utal, hogy az EU-nak a saját kezébe kell vennie a sorsát. Szakértők szerint Berlin előtt valójában egyetlen út marad: ha nem áll egy európai védelmi unió élére áll, elsorvad a nagyhatalmi mozgások között. Németország számára a tét nem egyszerűen a külpolitikai presztízs, hanem az ipari modell és a politikai befolyás jövője is – és ezt Berlin most egyre jobban érzi.
FRANCIAORSZÁG Emmanuel Macron francia elnök még Kínában tartózkodott az amerikai stratégia nyilvánosságra hozatalakor. Igyekezett csökkenteni a feszültséget, sietve leszögezte, nincs bizalmi válság, Európának együtt kell működnie Washingtonnal. Valójában a francia elnök már régóta hangoztatta, hogy Európának védelmi szempontból is a saját útját kell járnia, mert nem számíthat úgy Washingtonra, mint a korábbi évtizedekben. Macron Joe Biden elnöksége alatt is ezt az álláspontot képviselte. Az amerikai dokumentum azonban mindenképpen stratégiai fordulatot jelent a francia belpolitika szempontjából. Marcon helyzete hazájában megrendült, népszerűségi mutatója már csak 15 százalék körüli, sokan már a következő, 2027-ben esedékes elnökválasztásra tekintenek. Mivel Marine Le Pen valószínűleg nem indulhat, a felmérések szerint a voksolás nagy esélyese a Fidesz által is fémjelzett Patrióták Európáért európai parlamenti frakcióját vezető Jordan Bardella, a jobboldali populista Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke. Elvileg tehát a Trump adminisztrációnak nagyon is tetsző eredmény születhet majd a voksoláson. Csakhogy a franciák nagyon nem szeretik, ha az Egyesült Államok beleszól a belpolitikájukba, s ezt Le Penék is jól tudják. Ezért a Nemzeti Tömörülés vezetői igyekeznek úgy tenni, mintha az amerikai kapcsolat nem lenne prioritás számukra. Macron mindenesetre aligha várakozik ölbe tett kézzel 2027-ig. Vélhetően arra a következtetésre juthat, hogy Franciaországnak vezető szerepet kell vállalnia az európai védelmi integrációban. Ami pedig geopolitikai törekvéseit illeti: próbál tovább egyensúlyozni Washington és Peking között.
Orbán Viktor kimondta, hogy Donald Trumppal karöltve meg akarja változtatni az európai politikátOLASZORSZÁG Giorgia Meloni ugyanazt a stratégiát követi a dokumentum nyilvánosságra hozatala után, mint eddig a Trump adminisztrációval kapcsolatban. Úgy tesz, mintha az amerikai politika megfelelne Olaszország érdekeinek. Ez persze csak részben igaz. Ő és védelmi minisztere, Guiro Crosetto hónapok óta hangsúlyozzák, hogy Európának meg kell tanulnia „a saját lábára állni”. A miniszterelnök hangsúlyozta: az amerikai bírálatok nem váratlanok, és szerinte az EU-nak a védelemben valóban önállóbbnak kell lennie. Crosetto tárcavezető pedig már-már programadó módon fogalmazott: „Trump csak kimondta, hogy Európa az USA globális versenyében kevéssé fontos.” Az olasz – hogy Orbán Viktor egyik egykori kifejezését idézzük – „stratégiai nyugalom” azonban inkább csak a látszat. Az amerikai nemzetbiztonsági stratégia kellemetlenebb helyzetbe hozza Melonit, hiszen új erőre kaphat Matteo Salvini infrastrukturális miniszter, a Liga vezetője, aki Trump és Putyin kritikátlan híveként ép fel. Persze Melonit nem kell félteni, megvannak a lehetőségei arra, hogy sakkban tartsa izgága miniszterét. Ráadásul az olasz külpolitika irányítója, Antonio Tajani tárcavezető meggyőződéses Európa-párti. Így hiába a Salvininek tetsző, az EU szétverését előirányzó amerikai terv, neki továbbra sem osztanak lapot Itáliában.
Akár új erőre is kaphat az Európai Unió
A legnagyobb kérdés az: vajon az amerikai nemzetbiztonsági stratégia még nagyobb lökést ad-e az európai szélsőjobboldali pártoknak. Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok támogatása nem lebecsülendő, különösen úgy, hogy Oroszország eddig is a jobboldali populista erőket segítette. Lesz-e ereje a mérsékelt európai erőknek szembeszállni Washington és Moszkva együttes akaratával?
Vélekedések szerint korai lenne még leírni Európát. Ha Berlin, Párizs és Róma végre együttesen felismerné, hogy Európa önálló biztonsági és politikai súlya csak akkor nő, ha a korábbi függőségi struktúrákat átírják, akkor Donald Trump stratégiája éppen lökést adhat az uniós integrációnak, tehát az ellenkező hatást érheti el. A befagyasztott, megközelítően 200 milliárd eurós orosz vagyon felhasználásáról szóló vita már most is ennek az első tesztje: képes-e Európa olyan döntést hozni, amely egyértelműen saját geopolitikai akaratát fejezi ki?
Elkészült az EU-s terv, hogyan kerüljék meg Orbán Viktort Ukrajna támogatásában, csak még Belgiumot is meg kell győzni rólaA legvalószínűbb forgatókönyv a jelenlegi helyzetben az, hogy egy megerősített együttműködés alakul ki az EU legjelentősebb államai között.
Tehát lassan valóban létrejöhet egy kétsebességes Európa. Az erős magot a három említett állam mellett a Benelux-országok, Spanyolország, Kelet-Európából pedig Lengyelország alkothatja.
E mag segítségével az EU megindul a védelmi integráció útján, miközben egy periferikus blokk továbbra is az amerikai politikai hullámverést követi. Ebben a helyzetben Orbán Viktor egyszerre tekinthető nyertesnek és kockázatviselőnek: rövid távon Donald Trump narratívája legitimálja a magyar kormány ideológiai világképét, hosszabb távon viszont egy széteső vagy kettészakadó Európa biztonsági értelemben sebezhetőbbé teheti azokat a régiókat, amelyek a kontinens peremén helyezkednek el. S ha kimaradunk a megerősített együttműködésből, egy olyan Európából, ahol egyre kevesebb téren lehet érvényesíteni a vétót, Magyarország a maradék súlyát is elveszti.
Donald Trump cáfolja Orbán Viktort, ő nem ígért pénzügyi védőpajzsot a magyar miniszterelnöknekEurópa most azt tanulja meg, hogy a geopolitikai érettség nem döntések, hanem kényszerek eredménye: akkor válik önállóvá, amikor már nincs más választása. A Trump-doktrína világossá tette, hogy a régi transzatlanti rendszer véget ért. A kérdés többé nem az, hogy Európa mit gondol az USA-ról – hanem az, hogy mit gondol saját további sorsáról.
Elakadt a kínai vonal
Bár sokszor felmerül, hogy az EU Kína felé közeledjen Donald Trump unióellenes politikája miatt, erre most épp a pekingi vezetés mondott nemet. A kínai diplomácia szerint ugyanis míg Washington végre „őszintén beszél”, Európa továbbra is „a saját morális felsőbbrendűségének illúziójában él”. A kínai elemzők több fórumon megismételték: az USA legalább világosan kimondja, hogy az érdekei vezérlik, Európa viszont állandóan erkölcsi normákat hangoztat, miközben gazdasági döntései gyakran önsorsrontók. A pekingi logika egyszerű: ha választani kell a pragmatikus Amerika és a normatív, de gyenge Európa között, Kína az előbbit tartja kiszámíthatóbb partnernek.
