A Palestine Action terrorizmus vádjával bebörtönzött tagjait támogató keddi londoni tüntetésen tartóztatták le Greta Thunberget, aki kiállt a a börtönben éhségsztrájkot folytatók mellett – írja a BBC a Prisoners for Palestine tiltakozó csoport közlésére hivatkozva. A 22 éves aktivistát a brit fővárosban a Fenchurch Streeten tartott kora reggeli tüntetés helyszínén vették őrizetbe, miután egy „Támogatom a Palestine Action foglyait”, illetve „Ellenzem a népirtást” feliratú táblával demonstrált.
A londoni rendőrség közleménye nevének említése nélkül közölte, hogy egy 22 éves nőt tartóztattak le, mert egy tiltott szervezetet, a Palestine Actiont támogató transzparenst mutatott fel, megsértve ezzel a 2000-es terrorizmus elleni törvény 13. szakaszát. A hatóságok szerint a rendőröket reggel 7 óra körül riasztották a helyszínre, miután kalapácsokkal és piros festékkel megrongáltak egy épületet. Ugyancsak letartóztattak egy férfit és egy nőt is rongálás gyanújával, akik ragasztóval kapcsolták össze egymást, hogy ne tudják őket egyenként elhurcolni. A BBC kiemelte, hogy Greta Thunberg, aki gyermekként, mint klímaaktivista vált ismertté, eddig számos tüntetésen vett részt a palesztin ügy támogatására.
Izrael kitoloncolja Greta Thunberget és a Gázai övezetbe tartó segélyflottilla további 170 letartóztatott aktivistájátGreta Thunberg szerint megkínozták őt és más aktivistákat az izraeli börtönbenA Palestine Actiont a brit terrorizmusellenes törvények alapján tiltották be, amelyek szerint bűncselekménynek minősül a csoport támogatása vagy támogatásának kifejezése. Greta Thunberg még hétfőn az Instagram-oldalán közzétett videóban politikai foglyoknak nevezte az éhségsztrájkot folytató aktivistákat, hozzátéve, hogy a brit kormánynak teljesítenie kell a szabadon bocsátásuk és a vádak ejtésére vonatkozó követeléseiket. A fogvatartottak közül egy 52 napja éhségsztrájkolót kórházba szállítottak, és ő már a hetedik az ételmegtagadás november 2-i kezdete óta. Az éhségsztrájkolókat képviselő ügyvédi iroda hétfőn benyújtott egy keresetet David Lammy igazságügyi miniszter ellen.
XIV. Leó: A palesztin állam létrehozása az egyetlen megoldásMegerősíti a járőrözést a londoni rendőrség a zsidó intézményeknélZavar a londoni művészeti életben, felborította a rendet a Promson a palesztinpárti demonstráció
