Szilveszter van, fekszünk az ágyban, Az idő urai című francia–magyar filmet vetítik mindjárt. Az egyik legjobb magyar animációs film, fekszünk sorban, veszekszünk, ki hova kerül, és hogyan helyezkedik el. Háromnegyed tizenkettő felé aludtunk el, mintegy egy csapásra; szüleim mondták később, évekig olyan ideges voltam, mert nem volt lehetőségem megnézni az eposzt. Egy olyan korban, amikor két csatorna volt, és hétfőn nem adtak semmit a tévében. Nem is tudom, hány évet kellett várnom arra, hogy végre megnézhessem. 10
Hatalmas petárdadurrogás van a lakótelepen, valaki mellénk dob egy hanggránátot, olyan nagy a detonáció, hogy másodpercekig vaksin pislogok.
Évekig beszédtéma ez a hatalmas robbanás a bandánkban, biztos Nyugatról hozta valaki, mert ilyet eddig nem láttunk a Karaszek téren. 12
A szomszédban szilveszteri buli van, Dinó, a házmester 170 kilós élettársa olyan hangosan énekel, hogy nem lehet mást hallani, megivott egy rekesz sört és egy fél liter töményet. Dinó kemény arc volt, egyszer egy lakótelepen őrjöngő sofőr kocsijának mind a négy kerekét bajonettel vágta körbe, akár egy tonhalkonzervet. 13
Szüleim bulit rendeztek, nagyon sok barátjuk érkezett, de érdekes, nagybátyám felesége is lejött Budapestről az alkalomra. Nem emlékszem, hogy valaha is lejött volna egyedül hozzánk, de nagyon örültünk. Julcsi egy orvosdinasztia lánya volt, főorvosnő, titulusok birtokosa. A szobámban volt berendezve a gyereksarok rengeteg édességgel, sütivel, üdítővel, a falnál a tévé, azt bámultuk egész éjjel, Julcsi köztünk ült, kommentált mindent, és mi röhögtünk. Érdekes volt a Julcsi. Angolul olvasott már ebben az időben krimiket és sci-fit, hihetetlen agya volt, fergeteges humora, vastag szemüvege mögül nézte a világot csintalan tekintettel. Kicsit furcsállottam, hogy egész éjjel ki sem ment a szobámból, lefekvésig néztük a kabarékat és a szokásos nagyfilmet (biztos amerikai volt), Szeszélyes évszakokat, Menő Manót. Utólag persze megértettem, hogy ivott, azt hiszem, konyakozott egész végig, de ekkor még nem értettem ezekhez a dolgokhoz, személyes függőségeim, amelyekbe kapaszkodtam a felnőtté válás kusza időszakaiban, még nem kezdtek el szárba szökkenni. Nem tudom, miért és hogyan maradnak meg ilyen dolgok a fejemben. Ha társasjáték- vagy videójáték-szereplő lennék, az életerőpontjaim gyakorlatilag kizárólag abból lennének az átlagtól magasabbak, hogy több tízezer sztori van a memóriámban. 14
A Dobó téren vesz körbe egy banda. Vannak vagy tízen, üvöltöznek velem, valami félreértés alakult ki egy petárda eldobása körül. Egy karatézó barátom tanácsolta korábban, ha meg akarnak verni, le kell ütni a főnököt, mert akkor megijednek a többiek. Körülöttünk ezrek buliznak, koccintanak, egyedül vagyok, mindenki más a házibuliban maradt. Magyarázkodom, de kapok egy pofont. Mind a hetven kilóm beleadom az ütésbe, a főnök felakadt szemmel elterül, addig van meg a történet, hogy arccal fekszem a hóban, és a jóslatokkal ellentétben körkörösen rugdosnak. Mikor magamhoz térek, egy lány kelteget, nehezen hiszi, hogy semmi komolyabb bajom nincs. Anyám másnap sírva elemzi a puklit a fejemen, és a bedagadt öklömet. Két hete néztem a híreket, hogy egy fiatal megölt egy ütéssel egy másikat egy budapesti klubban. Ha ilyet olvasok, mindig az esetem rémlik fel, ennyi egy emberi élet. 18
Pesten a Darshan caféban technopartin vagyunk az egyetemi barátaimmal. Valamilyen véletlen folytán alkoholmentes sörből vettem egy rekesszel, tök józanul nézem a lüktető tömeget, érdekes tapasztalás, hogy józanul is élvezhető egy szilveszteri buli. Pár nap múlva megértettem a sors kezét is a sztoriban. A január harmadikán írt Legújabb kori egyetemes történelem szigorlaton az évfolyam 85 százaléka bukott, jómagam négyessel mentem át. Gondolom, segített, hogy már elsején teljes erőbedobással tudtam magolni. A vizsgáztató tanárt később letiltották pár évre a bukási ráta miatt. 27
Párizsban fekszem a földön a hálózsákomban. A templom szemeteséből kiszedett gyertyacsonkok világítják meg a szobám a Rue de Charonne kis fafödémes lakásában. Semmi pénzem, nyelvet tanulok a francia fővárosban. A sors körülbelül ezredik huszárvágása okán kaptam egy ingyenes lakást a Nation mellett. Hallgatom a pattogó petárdák zaját, egyedül vagyok, már korán elalszom. 28
Brüsszel, gyerekekre vigyázok egy felső osztálybeli családnál. A szülők buliznak, én hallgatom a gyerekek szuszogását. A petárdák zajára összerezzenek, nemrég volt szeptember 11., még mindig paranoiásak vagyunk. Ha valami történne az európai fővárossal, a pincébe kell rohanni, ez a terv. 29
Vonaton ülök egy roma lila parókás arccal, aki az utolsó budapesti vonaton mellém ült, megyünk Pestre.
Mire felérünk, öt punk, egy gödöllői grufti fél szemmel és a kalauz is velünk iszik. Mikor elköszönök tőlük, a kalauz a peronon a feje felett forgatja a kezelői táskáját, csapzott haja a homlokában, trombitával fújják a taktust, körtánc.
A roma arc egy 500 fős cigány bálba hív meg mindenkit, várják a taxit. Én rohanok, mert egy egész buli rám vár órák óta. Hajnalban Ritával egy diszkóban vagyok, szétesve egy fikusz mögül kiabálok, hogy én vagyok Juhász Előd a Zenebutikból. 31
Egri kocsma, kismamák ülnek az asztaloknál, Rita a szemével integet, hogy menjünk, mert a „szoptatás, kisruha, pelenka” témák hiszterizálják. Ahogy lelépünk, a taxiban karaokestúdiót találunk diszkógömbbel, az Only Yout éneklem Ritának. A sofőr elismerően néz hátra. 39
Egy önmagából kikelt skót nő kiabál velünk, mert Steve rakétákat lő az égre. Edinburgh olyan, mint egy szíriai város a frontvonalon, zárótűz, ezernyi helyről lőnek fel az égre. A nő azt üvölti, hogy pszichológushoz kell vinni a kutyáit, mert bepisiltek.
Egy kínai, egy pakisztáni, két magyar, egy arab és egy angol család nézi. Nem értjük, mit zavarunk, mert a rakétáink nélkül is ugyanolyan hangzavar van.
A nő becsapja az ajtót, Steve hoz még három láda muníciót. 44
Házibulit rendezünk. Nagyon sok magyar csodálkozik, hogy viszonylag gyorsan olyan nagy baráti kört építettünk ki, hogy párját ritkítja. A barátaink skótok, angolok, olaszok, lengyelek, magyarok, írek és amerikaiak. Én arra gondolok, hogy szerencsénk is van, és meg is dolgoztunk a kapcsolatainkért. A legfurább, hogy valószínűleg a Down-szindrómás fiam miatt találkoztunk az első jó fejekkel klubokban, és végeredményben így épült ki a csapatunk. A nappaliban és a konyhában táborozik úgy negyven fő, röhögés, hangos zene, az udvaron a cigisek füstölnek, beszélgetnek, még a spájzban is ülnek. Ahogy járkálok, észreveszem, hogy az egyik fiatalabb vendégünk, aki 30 lehet, a gyerekekkel ül fenn az emeleten. Az emeleti rész is tömve, de ott csak kölkök vannak. A legtöbben tévét néznek, de van, aki társasjátékozik, csokit fal, visong vagy bújócskázik. A fiatalabb barátunk, akit már órák óta nem láttunk, egy üveg borral ül közöttük. Láthatóan jól elvan a tinikkel és kicsikkel. A gyerekek csüngenek a szavain, kockajátékokat tanít nekik, van, aki az ölében ül, a lányok fésülik. Hirtelen megértem, hogy untatjuk. Szeretnék mellé ülni, de nem tehetem, mert én vagyok a házigazda. Szeretnék mellé ülni, mert a földszinten új kocsikról, karrierekről, mosógépről, piáról, bevételekről, programírásról, utazásról, pénzről és magánéleti anomáliákról folyik a diskurzus. Akkor értettem meg, ott, az ajtóban, hogy Julcsi is ezt tette, mikor még én ültem az ölében, ott, a lakótelepi kis lakásban. Hirtelen megláttam nagytotálban, lesütöttem a szemem, és megértettem, hogy amikor elment nyugdíjba, miért nem ment vissza a munkahelyére, ahol a legmagasabb létrafokon csücsült, még annyira sem, hogy elköszönjön a többiektől. Mert nem akart a felnőttekkel lenni. Innentől kezdve csak varrt, kötött, olvasott, patchworközött és titokzatos helyekre utazott, egyedül. 50
Mindjárt itt az év vége. Most olvastam, hogy tízszer gyorsabban melegszik a Föld légköre, mint 56 millió évvel ezelőtt, amikor a földi növények 90 százaléka kihalt. Nem várom a szilveszteri bulit. Azt hiszem, az a baj, hogy elvesztek az illúziók, és csak a számok maradtak. Az a baj, hogy nem csak ezen napon maradok fenn éjfélig. Talán itt lehet a gond, hogy az ismeretlen izgalma hagyott faképnél. Nagyon részegen talán elmaradnak az adatok és a felnőttbutaságok, de már nem játszhatom el, hogy minden rendben van. 53
