Magyarország köztársasági elnöke egy hazug, érzéketlen, rongyrázó ripacs – voltak ilyen sejtéseink. A karakterológiai besorolásról Sulyok Tamásnak most már papírja is van, amennyiben annak nevezhető volt kommunikáció igazgatója, Szántó Georgina vallomása, miszerint hovatovább S1G. Az év végi beszélytől túlcsorduló kommunikátor kétségkívül nem e szavakkal írta le egykori főnökét, közelebb állna hozzá a szolgalelkű képmutató vagy a jelentéktelenségében is emlékezetes halmazállapotú szatyor fing, mint NER-végtermék. A lényeg az ismétlődő motívum, melyben a rendszerszolgának felnyílik a szeme 16 (+/–n) év rettenet után, mélyen csalódik istenített idoljában, és ha már érdemtelenül volt tévelygő támasza (lásd még: Telex-selejtezés, poloskázás, oroszok nélküli Munkács-támadás), akkor legalább utólag igyekszik felfedni a hibákat.
„A jó szó ellenséggé vált, a tenni akarás bűn lett, a jobbító szándékú kritika üldözendővé vált”, mutat rá a heveny hányinger okára Szántó (innen is köszöntjük a szelektív igazmondás bajnokát, Varga Juditot), és mi, egyszeri magyarok egykedvűen ismerjük fel az Orbán-országlásra jellemző tahóságjegyeket. „Neked miért baj, ha jól érezzük magunkat?” – így vágott vissza Sulyok, amikor munkatársa a féktelen pénzköltést, a felduzzasztott létszámú delegációkat, a szociális érzéketlenséget kifogásolta. „Én erről az emberről tényleg jót hittem”, kopognak a kommunikátor szavai, mi pedig továbbra is rezignáltan nézünk magunk elé. A megtérő fideszes archetípusával van dolgunk ismét. Akit azonnal elkezdenek árulózni azok, akik szeretnek felduzzasztott létszámú delegációk ingyenélői lenni a patrióta pöffeszkedés jegyében, vagy csak beszopták a nemzeti maszlagot. Mondanánk, hogy időnk, mint a tenger, de nem. Megtérésetek legyen elsöprő, oszt jó napot! A többit utána.