Véget ért a streamingháború, újra nyert a kalózkodás – állítja egyre több film- és zeneipari szaklap. De hogyan lehetséges ez, amikor 2020-ban már mindenki temette a torrentet? Nos, a torrentet éppen lehet, ma ugyanis már alapvetően mást értünk „kalózkodás” alatt. De mielőtt előreszaladunk, induljunk az alaptól, amelynek értelmében a művészet üzlet. A másik oldal, vagy oldalak, ha a művészeket és a befogadókat két külön csoportnak tekintjük, másképp gondolkodnak. Előbbiek közönséget szeretnének, utóbbiak pedig alkotásokat és akár kihagynák a cash-flow csatornákat a vágyaik érdekében. A nagy körforgást annak idején a zeneiparba na Napster p2p technikán alapuló fájlmegosztása hozta el , és a kezdeményezés mögé olyan művészek is beálltak, mint mondjuk Dave Grohl, a Foo Fighters frontembere, aki szerint nem az a célja egy előadónak sem, hogy minden egyes centet kifacsarjon a rajongóiból, a bevételre ott vannak az egyéb lehetőségek, mint például a koncertek. Aztán persze a stúdiók nyertek, akik addig perelték a Napstert, mígnem betiltották. Igaz ezek után alakultak az újabb formációk egészen a streamingszolgáltatók érkezéséig, amelyek a csodát – a dalokat – viszonylag alacsony áron kínálták. Eleinte, legalábbis.
Hasonló folyamat zajlott le a filmiparban, ahol a torrent alapú fájlmegosztás terjedt el, azaz a felhasználók egymás között osztották meg a kedvenc mozijaikat. A forradalmat a DVD-kölcsönzőből mára stúdiómágnássá fejlődő Netflix hozta el, amely a streamingben látta meg a jövőt és hozta létre a csodát: rengeteg filmet kínált viszonylag alacsony áron, ráadásul kezdte elszipkázni az alkotókat és a színészeket a klasszikus stúdióktól, hogy saját tartalmat gyártson. Ted Sarandos idillinek állította be a helyzetet: a Netflix kvázi a jó fej, aki missziót végez, hiszen a nézők vágyait valósítja meg. A következő hírhedt 2017-es X-posztja a Netflixnek aztán felrobbantotta a világot.
Love is sharing a password.
— Netflix (@netflix) March 10, 2017
Tehát nyugodtan oszd meg az előfizetésed jelszavát a gyerekeiddel vagy a beteg nagymamával. Aztán ez a fordulat pont ellenkező előjel felé vette az irányt, amikor a Netflix 2023-ben elkezdte, ha nem is tiltani, de a nagyobb piacokon pénzt kérni azért, hogy mondjuk más helyen használja valaki a családi előfizetést,
az érzelmeket elsöpörték a számok.
(Magyarországon nem veszik annyira komolyan a jelszómegosztást, lévén, hogy az itteni előfizetői bázis igencsak marginális.) De a változásnak nem feltétlenül mi, fogyasztók voltunk az okai.
Ugyanis rövid ideig ünnepelték csak Ted Sarandost és a Netflix-modellt a filmipar meghatározó résztvevői, a stúdiók nagy része ugyanis vérszemet kapott, és úgy döntött: ők is streamerek lesznek. Ezt az időszakot hívjuk úgynevezett streamerháborúnak, amikor a nagy stúdiók úgy döntöttek, hogy nem adják oda a könyvtáraikat (a nagy klasszikusokra gondolva elsősorban) a Netflixnek, majd ők értékesítik azt. Így jött létre a Disney+ (amely felvásárolta a Searchlight stúdiót annak teljes könyvtárával), a Warner által bekebelezett HBO vagy akár a Paramount+ (ez utóbbi hazánkban a SkyShowtime keretén belül kínálja a tartalmait). Mindegyik piaci szereplő egyébként csábítóan alacsony előfizetési díjakkal indult, amelyeket aztán duplájára, vagy akár a triplájára emeltek, az áremelésben a csúcstartó pedig a Disney+ lett. Más utat követett még kettő jelentős szereplő: az Amazon, mely az MGM stúdió megvételével lett fontos piaci szereplő a szerény eredeti gyártások mellett, illetve az Apple, amelynek annyi pénze van, hogy presztízsből is önti a streamingszolgáltatásába.
Mivel mindegyik szolgáltatónak van kellően vonzó produkciója, , az ember azon kapja magát, ha mindent akar látni, akkor öt-hat szolgáltatónak kell fizetnie és ha még a hagyományos kábeltévét is beleszámítjuk (az internetről nem is beszélve), akkor sok tízezer forintnál áll meg a számla.
A streamingszolgáltatók 2024-ben tapasztaták meg először, hogy milyen az, amikor az előfizetők száma csökken: az elmúlt két esztendőben több hír is érkezett a Disney és a Warner környékéről, amelyek elsősorban gazdasági nehézségekről szóltak.
Nagyon meg akarja szerezni a Paramount a Warner Bros. Discoveryt, ellenséges felvásárlási ajánlattal győzné le a NetflixetDe a „probléma” nem csak pénzügyi szinten jelentkezett. A streamingháború okozta fragmentáltság egyre bosszantóbb lett a fogyasztói oldalon. Egyes streamerek nem akarva további jogdíjakat fizetni az alkotóknak – akár a saját maguk által tartott tartalmakat is „levették a műsorról” – emlékezzünk csak arra, amikor a HBO Maxról egyik napról a másikra eltűnt szinte az összes magyar gyártású alkotás. De olyan is gyakran előfordul, hogy egy sorozat bizonyos részei vagy akár évadok tűnnek el, így a rajongók részéről van igény az illegális alternatívára.
Senki sem akar lopni, de ha nem jut hozzá másképpen a kívánt tartalomhoz, körülnéz.
És ez nem is a fizetőképesség kérdése: a felmérések szerint Svédországban mintegy huszonöt százalék az illegális letöltések aránya. A torrent jelenléte a világ internetforgalmában nőtt, de mivel a sávszélesség és az adatmennyiség olyan gigantikus méreteket ölt napjainkra, hogy az „osztogatás” százalékosan elenyésző. Illetve, ahogy fejlődött a streaming – természetesen itt technikai szempontokra gondolunk –, a kalózkodás ma már ebben a formában történik. Azaz nem is osztunk meg semmit egymással. Egy újabb kör bezárult.
