Eltévedt a húgom a budai Várban, alig talált oda a Nemzeti Galériához. Még egy évtizede sem él külföldön, de néha pont úgy ledöbben a változásokon, mint egy időutazó. Én meg magyarázom: a Galéria végét most azért bontják, mert hintóbehajtó lesz megint. Ez itt balra József főherceg bálokra optimalizált palotája, ebben lesz az Alkotmánybíróság, már ha elfér. Az a Honvéd Főparancsnokság, abban múzeum lesz, mert ott meg a honvédelmi miniszter rendezkedett be. És ott van a Miniszterelnökség új épülete, böhöm nagy, igaz?
Tudnám folytatni, bőven van még látnivaló, de nem azért költöztek külföldre, hogy végül mégis itt kapjanak gutaütést. Úgyhogy csak körbemutatok a panoptikumon: becslések szerint 600 milliárdnál tart ez a vattacukor-szobrászat – a valós összegek évtizede üzleti titkot képeznek, hö-hö. Ennyiből kijönne az összes bezárt vagy épp lebontott országos múzeum rekonstrukciója, köztük a végveszélybe került Iparművészetié. De nálunk rohad a legmagyarabb stílus világhírű alkotójának fő műve, miközben a Habsburg Bécs provinciális kiadását építjük újra vasbetonból a Várban.
Ne higgyék, hogy a testvérem, szabadulván innen, nem foglalkozik az óhaza bánatával. Lelkesebb újságolvasó, mint számos szavazótársunk, csak épp a budai Vár átszabása is olyasmi, amit az ember elképzelni sem tud, amíg a saját szemével nem látja. És van egy rossz hírem: a Debrecenben, Tapolcán vagy Győrben élő polgárok pláne nem értik ezt. A milliárd eleve egy elképzelhetetlen szám, a pestiekről meg emberöltő óta sulykolja a Fidesz, hogy bajkeverő népség.
Ahogy 1998-ban nem fájt a vidéknek a 4-es metró leállítása vagy a kifacsart Nemzeti Színház, úgy nem fáj most a csődbe nyomorgatott fővárosi költségvetés és a borzalmas középítészet.
Amin persze nincs mit csodálkozni, az állandó ellenséggyártásnak pont ez a lényege. Csak most mindünk jövője múlik azon, meglátja-e végre a derék vidéki szavazó, mire folyik el az ő pénze is; és megérti-e, ha ez így megy tovább, a pestiek nyomora neki is nagyon fájni fog.