– A mozgás mindig az életem része volt. Fiatalkoromban fociztam itt Csongrádon, korcsolyázni magamtól tanultam meg a Holt-Tiszán. Felnőttem, elvittek katonának, családot alapítottam, dolgoztam, sokáig szinte csak a kertészkedés meg a jégkorcsolyázás volt a sport. Teltek az évek, egyre ritkábbak lettek a kemény telek, nem fagytak be a természetes vizek, 55 éves koromban elkezdtem a szegedi műjégpályára járni. Később meg az gondoltam, hogy jó lenne növelni az állóképességemet, 59 évesen futni kezdtem. Biztattak az ismerősök, hogy próbáljak meg egy versenyt, beneveztem a Csongrád–Szentes gátfutásra. A korosztályomban sok ismerős arc, egykori bajnok állt rajthoz, meg is lepődtem.
Elindultunk, folyamatosan nézegettem széjjel, hogy hát hogy az istenbe’ nem előznek meg engem? A vashídnál ért utol az egyikük, másodikként futottam be. Na, gondoltam, van nekem itt keresnivalóm
– idézi fel egy páratlan sportkarrier kezdeteit Kis Ferenc.
A csongrádi férfi 82 éves, az alföldi város ikonikus alakja, ha azon a tájon járunk, jó eséllyel látjuk őt futni valahol. A kitartása meghozta a gyümölcsét, októberben a 12. maratonját teljesítette. Nem is akármilyen eredményeket zsebel be, 2024-ben a New York Maratonon a 80+ kategóriában elsőként ért célba 4:36:34-es idővel, amivel Ötvös Ferenc több mint 17 éves korosztályos magyar rekordját döntötte meg.
Boston, Fokváros, Chicago
De ne szaladjunk ennyire előre. Egyre többször vállalt be kisebb versenyeket az országban, találkozott a korcsoportja sportolóival, látta, hogy nem áll rosszul a többiekhez képest. A távokat kevesellte már, benevezett az első félmaratonjára, majd még egyre, és onnan nem volt megállás. Sokszor nyert. Akkor meg azzal kezdték piszkálni, hogy na meglátnák, mi lenne vele egy maratonon. Gondolta, szaván fogja a kétkedőket, 65 évesen elindult. Jöttek a jobbnál jobb eredmények, majd beteljesült élete nagy álma, neki is dördült a startpisztoly New Yorkban. A korosztályában 32-en indultak, azzal is elégedett lett volna, ha dobogóra léphet. Sima kvarcórát mutat a csuklóján, nincs semmi extra rajta, teszi hozzá, neki csak arra kell, hogy a stoppert megnézze néha. Szóval a harmincadik kilométer környékén látta, hogy nagyon jó az eredmény, ebből még akármi is lehet.
– A végén szinte félhalott voltam. A cél előtt, a Central Parkban már kutyafiú a pálya, hullámos, le-föl, épp elég az a kis szintemelkedés hullafáradtan, az ájulás kerülgetett. Csak a szálláson, az interneten láttam, hogy győztem.
Idén háromszor száll repülőre, hogy versenyezhessen: tavasszal Bostonban rója majd a kilométereket, épphogy hazaér Amerikából, irány Fokváros, októberben Chicago következik. Mappákban sorakoznak a három város korábbi versenyadatai, tanulmányozza az időeredményeket, gyűlnek a tudnivalók, ott a kinyomtatott repülőjegy, térképek, útvonalak, hogy hol van a szállás, és hogyan fogja megközelíteni. – Ez a mexikói futó baromi gyors – mutat egy sort az egyik kinyomtatott papíron.
Évi kétezer kilométer
Szigorú menetrendje van a felkészülésnek, mindennap edz, de csak saját szakállára, sosem volt trénere. Érzi a teste, hogy mit bír, illetve figyelte annak idején az unokája kajakedzéseit, abból sokat tanult. Hétfőn, szerdán, pénteken reggel úszik, a 6 órás nyitásra már a csongrádi fürdőben van, majd lazít a gyógyvízben. Kedden, csütörtökön, vasárnap fut, utóbbi hosszát, ahogy közeleg a verseny, 30 kilométerre növeli. Szombaton, amíg nyitva van a szegedi pálya, korcsolyázik. A görkorcsolyát is szereti, de azt most hanyagolja, nehogy lesérüljön, aszfalton nagyobbat lehet esni, mint jégen. Ezt saját bőrén tapasztalta, így tört el a válla pár éve, a kajakozás sem megy emiatt, nem jött még rendbe teljesen.
Figyel a táplálkozásra még akkor is, ha lemondással jár. A nyári futások után jólesett a barna sör, azt most sok vitamint tartalmazó sportitalra cserélte. Átlagos télen szeret feljárni a budapesti városligeti jégpályára, erre most nem fecsérli az időt, az utazással együtt egy egész napja rámenne.
Évente több mint kétezer kilométert fut, két pár cipőt nyű el. Nincs szponzora, kisebb támogatásoktól eltekintve mindent maga finanszíroz.
Jó a genetikája, mondja nevetve, amikor azt kérdezzük: honnan van ennyi energiája. – Apám 93 éves koráig élt, 81 évesen még segített az építkezésnél. Öten vagyunk testvérek, mindannyian 80 éven felül vagyunk, egészséges életet élünk, nincs senkinek káros szenvedélye – érvel. Továbbadta a szemléletét a következő generációknak. Két unokája világbajnok akrobatikus táncban, a Csillag Születik tévéműsorban is szerepeltek. Egy másik unokája 9 éves, focitehetség, egy harmadik szintén sikeres táncos, egy fiúunoka, aki sajnos meghalt pár éve, Európa-bajnok kajakos volt.
Kár, hogy Magyarországon fehér hollónak számít az olyan idősebb versenyző, mint ő, el szokott azon gondolkodni, hogy vajon miért nem sportolnak a kortársai. Amikor fut Csongrádon a György-víznél, nézi a horgászokat. Ő már visszafelé tart, 3-4 óra múlva, azok meg még mindig csak ülnek. – Tudom, az kényelmesebb. Amit én csinálok, az szenvedés, nem állítom, hogy nem az. De megcsinálom, túlélem. És amikor lefutom a maratont, olyan, mintha lebegnék.
Egy nyelvet beszél mindenkivel
Sokszor nekiszegezik a kérdést, hogy ha már mindent elért, amit lehetett, mit akar még, mit erőlködik 82 évesen, minek röpköd a világban ennyi idősen, hiszen nézze meg, sokan meg se érik ezt a kort. Ezen is csak nevetni tud, meg azon is, amikor észreveszi, páran azt lesik, mikor dobja be végre a törölközőt. Ilyesmivel nem foglalkozik, megy a maga útján a világ bármely pontjára egyedül, nyelvtudás nélkül. Vett egy új telefont direkt azért, hogy külföldön biztonságosan internetezhessen és telefonálhasson, fordítót telepített rá. És míg mások pont azért nem mernek útnak indulni, mert nem beszélnek nyelveket, Kis Ferenc nevetve mesél a kalandjairól. Ezekben rendőrökkel tárgyal, parkolóőrtől tudakolja a helyi fortélyokat, ausztrál turistával vitatja meg, hogy melyik metrómegállóban érdemes leszállni, megbeszéli a mexikói szobalánnyal, hogy takarítson ki nála, vagy megoldja, hogy ingyen metrózzon, amikor nem működik a bankkártyája.
A New York-i út neki nem nehézség, mindössze megoldandó feladat volt. Egy-két nap alatt a világ egyik legdrágább városában felkutatott egy jóformán csak a helyiek által látogatott olcsó kifőzdét, de bekéredzkedett ingyen a Rockefeller Center korcsolyapályájára, hogy szétnézzen.
– Fizetni nem akartam érte, egy óra vagy 10 ezer forintnyi dollár lett volna, a kölcsönözhető korcsolyák meg ahogy néztem, ugyanolyan rosszak, mint itthon – mondja. Szeret pár nappal korábban odaérni egy verseny helyszínére. Előtte mindennek aprólékosan utánanéz, kiguglizza a pontos gyalogosútvonalat, elpróbálja, mennyi idő alatt ér a start helyszínére. Ahová eljut, ott nagyon szeret szétnézni és fotózni, ezek mind olyan emlékek, amiket sosem felejt el. Az életszemléletét úgy összegzi, hogy a szerencse csak akkor köszön be az emberhez, ha leleményes. Valamit csinálni kell, teszi hozzá, ha pupák vagy, a sült galamb nem száll be a szádba.
