Új tartószerkezetre van szükség, mert a hajótest állapota folyamatosan romlik – hirdeti a stockholmi Vasa Múzeum az intézmény weboldalán. Az 1620-as években készült hajó felújítási munkálatai 2024 óta zajlanak és a tervek szerint 2028-ban fejeződnek be. A lassú eljárás okai mögött nemcsak a 400 éves tölgyfa kritikus, folyamatosan romló állapota húzódik meg, hanem az állagmegóvás irgalmatlanul magas költségei is. Ami annak ellenére okoz gondot, hogy a múzeum nemcsak Stockholmban, hanem a teljes skandináv térségben magasan az egyik legkeresettebb múzeum: több mint egymillió látogató fordul meg itt évente, vele a versenyt szintén a főváros Djurgården nevű szigetén található, pár perces sétára lévő, a világ egykor első egyetlen szabadtéri múzeuma, a Skanzen, valamint a Skandináv Múzeum (Nordiska museet) Svédország elsőszámú kultúrtörténeti múzeuma tudja évek óta felvenni.
A Vasa Múzeumot azonban népszerű státusza nem menti meg nehéz helyzetétől: az intézmény testvér múzeuma ugyan az állami fenntartású Tengerészeti Múzeumnak valamint a Közlekedési Múzeumnak, így tetemes jegybevételeiből származó jövedelme mellett állami támogatást is kap, de ez még így is csekélynek mondható a munkálatok költségeinek fedezésére: egy előzetes becslés szerint a projekt maradéktalan befejezésére szolgáló keret elérheti majd a 17,7 millió eurót (közel 7 milliárd forintot). Az adományokat a Vasa Rediviva Alapítvány gyűjti, amelyet 1960-ban hoztak létre, még bőven a múzeum 1990-ben történt megnyitása, sőt az elsüllyedt hajó végleges, 1961-ben történt felszínre hozatala előtt. Az alapítvány célja mindig is a hajó történetének kutatása, a fennmaradt roncs megóvása és annak bemutatása volt.
A több mint 330 évig a tengerfenéken rekedt hajótest 1628-ban, rögtön első útján, alig több mint 1 kilométerre a parttól egy tervezési hiba miatt süllyedt el: a királyi hatalom és a svéd flotta dicsőségének hirdetésére szánt impozáns Vasán II. Gusztáv Adolf, akkori svéd király a hajóépítők tanácsa ellenére ragaszkodott egy indokolatlan, második ágyúfedélzet megépítéséhez, így a hajó olyannyira instabillá vált, hogy az élénk szél miatt felborult és a Balti-tengerbe süllyedt.
A 69 méter hosszú és több mint 52 méter magas monstrum szerkezete az állagmegóvási munkálatok ellenére az évtizedek alatt rengeteget deformálódott, jelentősen el is mozdult. A tölgyfa váz drasztikus romlásáért a szakemberek azt az acél szerkezetet tették felelőssé, amelyet 1964-ben kapott a hajó, mondván, ez túl nagy nyomást helyezett az amúgy is érzékeny testre. Magnus Olofsson, a hajó megmentését kitűző projekt vezetője már a munkálatok elején hangsúlyozta, az egyre nyilvánvalóbb repedések miatt sürgős helyreállításra van szükség, amelyet több évig tartó kutatás, majd a kivitelezési tervek szintén évekig tartó előkészítése, modelleken végzett tesztelés követett. A szakemberek az új szerkezettől a deformálódás lassítását, a repedések kialakulásának minimalizálását és a jelenleg egyre nagyobb mértékben balra dőlő test bizonyos fokú kiegyenesítését várják majd, amelyet egy belső és külső, acélszerkezetes alátámasztással oldanak meg. Az új tartószerkezet arra is alkalmas lesz a várakozások szerint, hogy szükség esetén utólagos igazításokat végezhessenek a hajón. A tervek szerint 2028-ra készülnek el vele, amely egyben a hajó 400. évfordulója is, de az átalakítási munkálatok alatt folyamatosan látogatható a múzeum.
Az elsüllyedt Vasa hajó után a svéd történész Anders Franzén kezdett kutatni a XX. század közepén, majd az 1950-es években a véletlennek köszönhetően találták meg végül és emelték felszínre állami segítséggel. A felfedezés történelmi jelentősége világszinten kétségtelen volt, ugyanis ez az egyetlen, korához képest szinte kifogástalan állapotban lévő, 1600-as évekből fennmaradt hajó, így a XVII. századi hajózás egyik legfontosabb történelmi ereklyéje a mai napig. A múzeum igazgatója, Jenny Lind a projekt elején úgy nyilatkozott, habár a Vasa megmentése költséges vállalkozás, nem aggódik az ország egyik legfontosabb műtárgyának sorsa miatt, hiszen miután több száz év után újra felszínre bukkant, egyszer már sikerült megmenteni, amelyet nem kis mértékben magánadományoknak is köszönhettek.
A Vasa Múzeumot azonban népszerű státusza nem menti meg nehéz helyzetétől: az intézmény testvér múzeuma ugyan az állami fenntartású Tengerészeti Múzeumnak valamint a Közlekedési Múzeumnak, így tetemes jegybevételeiből származó jövedelme mellett állami támogatást is kap, de ez még így is csekélynek mondható a munkálatok költségeinek fedezésére: egy előzetes becslés szerint a projekt maradéktalan befejezésére szolgáló keret elérheti majd a 17,7 millió eurót (közel 7 milliárd forintot). Az adományokat a Vasa Rediviva Alapítvány gyűjti, amelyet 1960-ban hoztak létre, még bőven a múzeum 1990-ben történt megnyitása, sőt az elsüllyedt hajó végleges, 1961-ben történt felszínre hozatala előtt. Az alapítvány célja mindig is a hajó történetének kutatása, a fennmaradt roncs megóvása és annak bemutatása volt.
A több mint 330 évig a tengerfenéken rekedt hajótest 1628-ban, rögtön első útján, alig több mint 1 kilométerre a parttól egy tervezési hiba miatt süllyedt el: a királyi hatalom és a svéd flotta dicsőségének hirdetésére szánt impozáns Vasán II. Gusztáv Adolf, akkori svéd király a hajóépítők tanácsa ellenére ragaszkodott egy indokolatlan, második ágyúfedélzet megépítéséhez, így a hajó olyannyira instabillá vált, hogy az élénk szél miatt felborult és a Balti-tengerbe süllyedt.
A 69 méter hosszú és több mint 52 méter magas monstrum szerkezete az állagmegóvási munkálatok ellenére az évtizedek alatt rengeteget deformálódott, jelentősen el is mozdult. A tölgyfa váz drasztikus romlásáért a szakemberek azt az acél szerkezetet tették felelőssé, amelyet 1964-ben kapott a hajó, mondván, ez túl nagy nyomást helyezett az amúgy is érzékeny testre. Magnus Olofsson, a hajó megmentését kitűző projekt vezetője már a munkálatok elején hangsúlyozta, az egyre nyilvánvalóbb repedések miatt sürgős helyreállításra van szükség, amelyet több évig tartó kutatás, majd a kivitelezési tervek szintén évekig tartó előkészítése, modelleken végzett tesztelés követett. A szakemberek az új szerkezettől a deformálódás lassítását, a repedések kialakulásának minimalizálását és a jelenleg egyre nagyobb mértékben balra dőlő test bizonyos fokú kiegyenesítését várják majd, amelyet egy belső és külső, acélszerkezetes alátámasztással oldanak meg. Az új tartószerkezet arra is alkalmas lesz a várakozások szerint, hogy szükség esetén utólagos igazításokat végezhessenek a hajón. A tervek szerint 2028-ra készülnek el vele, amely egyben a hajó 400. évfordulója is, de az átalakítási munkálatok alatt folyamatosan látogatható a múzeum.
Az elsüllyedt Vasa hajó után a svéd történész Anders Franzén kezdett kutatni a XX. század közepén, majd az 1950-es években a véletlennek köszönhetően találták meg végül és emelték felszínre állami segítséggel. A felfedezés történelmi jelentősége világszinten kétségtelen volt, ugyanis ez az egyetlen, korához képest szinte kifogástalan állapotban lévő, 1600-as évekből fennmaradt hajó, így a XVII. századi hajózás egyik legfontosabb történelmi ereklyéje a mai napig. A múzeum igazgatója, Jenny Lind a projekt elején úgy nyilatkozott, habár a Vasa megmentése költséges vállalkozás, nem aggódik az ország egyik legfontosabb műtárgyának sorsa miatt, hiszen miután több száz év után újra felszínre bukkant, egyszer már sikerült megmenteni, amelyet nem kis mértékben magánadományoknak is köszönhettek.
