Hornyák Tibor: Hólyag

Apámat nagyjából minden és mindenki zavarja horgászás közben. Szerintem egy kicsit a halak is, de ha már ott vannak és horogra akadnak, akkor kifogja őket. Legalább nem kell hallgatni a „csak lógattad a kukacod” poént ezredszer. Próbálkoztunk mi majd minden felállásban. Volt vele anyám, a húgom, én, mi ketten a húgommal, satöbbi. De mindig zavarjuk. Az a legjobb, ha egyedül megy. Minden idegesíti, kivéve a dobozos sör. Azt mindig gondosan előre bepakolja a Lada csomagtartójába. Egy karton egy nap, két karton két nap, és így tovább, úgynevezett sorminta. Mellétámasztva pár üveg házi szilvapálinka. A kartonok számának megfelelő napra eltűnik, majd mikor előkerül, akkor a szeme olyan színű, mint a sárgaborsó- főzelék. Beköszön, kezet mos, lezuhanyozik, a kádba rakja a fogást. Beállítja az óráját, és elalszik pár órára.
Ha halásznak hívjuk, kikéri magának. Nem halász ő, hanem horgász, de még inkább pecás. Nem tudom, mi lehet a különbség. Talán az, hogy a horgász sportból űzi, amit. Először is visszadobja a kifogott halat. Mi két szélsőséget tudunk számára felajánlani. Vagy megy a fagyasztóba, vagy a forró olajba. Válogathat. A horgász lehet, hogy be is melegít előtte, karkörzés, száktartás, beakasztásimitálás, orsótekerés. Nincs makacsabb, mint a sportsérülés.
Apámnak az az elve, hogy a hobbi akkor jó, ha azt az ember lehetőleg a családjától távol űzi, egyedül, esetleg barátokkal. Ez mindenkit kikapcsol. Milyen hobbi az, amit az ember a gyerekeivel kell csináljon, pláne a feleségével? Ezért jár biliárdozni a régi üzemi társakkal, és horgászni egyedül. Olyan engedélye van, ami pocsolyától Balatonig az összes hazai vízre szól. Évente újítja, anyám szerint túl sok pénzért.
Anyám azt szokta mondani, apám nehéz ember. Ez mondjuk egyértelmű, száz kiló körül lehet. A válla széles, karja, lába izmos, csak ezt kiegészíti egy hármas ikreknyi pocak. Egy dolgot viszont szeretek benne. Ha alszik, akkor is lehet bármit csinálni mellette. Nincs az a játék, csattogás, zene, amire felébredne. Ez jó, mert a múltkor az egyik barátomékhoz vasárnap délután hívtak át, és mivel az apja elaludt a Forma–1-en, ezért két órát ültünk egymással szemben a padlószőnyegen, és megszólalni sem mertünk. Majd fogtam a cipőm, intettem, betettem magam mögött az ajtót, és eljöttem. „Jól érezted magad?” – suttogott utánam a barátom anyukája, és én intettem a fejemmel, hogy igen.
Az óracsörgésre apám morcosan ébred. Visszarángatja magára a halszagú ruhát, amiben megjött pár órával ezelőtt, szákkal összeszedi a kádból a halakat, majd kimegy a körfolyosóra pucolni. Anyám utálja, ha ezt csinálja. Mármint az egész horgászosdit, de leginkább azt, amikor apám a cipőhúzós sámlival kiül a körfolyosóra, kisfejszével lecsapkodja a halak fejét, majd a zsebkésével nekiáll pikkelyezni a pontyokat. Utálja a szagot, a belsőségeket, apám véres ruháját, a mindenfelé szálló pikkelyeket. Nem eszi a halászlevet, sem a paprikás lisztben kisütött szeleteket. Apám nekiáll a pontyoknak, kiskésével felvágja a hasukat, és gyakorlott mozdulattal kiveszi a belsőségeket, gyomor, belek, vese, máj, ivarszervek. Az egészet beledobja egy vödörbe, jó lesz majd a környékbéli kóbor macskáknak. Nem tudja, hogy anyám általában fél óra elteltével utánamegy, és a belsőségeket dupla nejlonba rakja, elköti a zacskó száját, és kidobja, hogy ne legyen halszag az egész környéken. Közben végig öklendezik. Apám abban a hitben él, a macskák megesznek mindent az utolsó falatig.
Szállnak a pikkelyek, növekszik a belsőséghalom apám balján. Jobbra csak az úszóhólyagokat dobja. Nem tud leszokni arról, hogy mikor végez, a még véres hólyagokat behozza, és röhögve kéri, hogy ugorjunk rá, és pukkantsuk ki. Még soha nem csináltuk, viszont mikor először behozta, elhánytam magam.
Anyám a szekrényhez lép, kivesz belőle egy nejlont, ráz rajta egyet, és kilép a folyosóra. Vesz egy nagy levegőt, és a már kivágott úszóhólyagokat berakja a nejlonba, és mielőtt bárki szólhatna, átveti magát a harmadik emeleti függőfolyosó korlátján. Ahelyett, hogy lezuhanna, és meghalna az aszfaltra rajzolt ugróiskolán, a zacskó, benne a hólyagokkal, anyám fölé csapódik, aki megbillen ugyan kicsit, de szépen, lassan elkezd emelkedni. Negyedik, ötödik, majd a tetőtéri szint. Alábukik, így elvesztem szem elől.
Azóta apám egyedül nevel minket. Nem jár már horgászni.