A társadalom peremére szorult egyének fotóművészeti alkotásait mutatja be a Photo Brut című kiállítás

Fotókkal teleragasztott bőröndök, erotikus újságokból ragasztott pipák és tévés vetélkedők képernyőképeiből készített montázsok fogadnak minket a Photo Brut című kiállításon a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, ahol a társadalom peremére szorult egyének és pszichiátriai betegek műveit nézhetjük meg. „Ezen a kiállításon olyan alkotók munkáit látjuk, akik nem definiálják magukat művészként. Őket nem foglalkoztatja, kiállítják-e a műveiket, de az sem, kik fogják azokat látni, vagy hogy hova jutnak el a művészeti ranglétrán. Nem akarnak megfelelni sem a művészeti trendeknek, sem az intézményrendszer elvárásainak” – mondta lapunknak a tárlat társkurátora, Mucsi Emese. Hozzátette: ezeknek az alkotóknak alapvető közlésigényük van, amelyet gyakran mániás módon fejeznek ki, mivel visszatérően ugyanazokat a témákat és stílusjegyeket alkalmazzák. A kurátor kiemeli, hogy az alkotók eredeti, független vizuális világokat építenek fel, műveiken keresztül fejezik ki érzelmeiket, szorongásaikat és mániáikat, így olyan munkák jönnek létre, amelyek a művészet lényegéhez, tiszta formájához közelítenek.

Az art brut fogalmát Jean Dubuffet képzőművész használta először 1945-ben, miután svájci pszichiátriai intézetekben találkozott a betegek alkotásaival. A kifejezés a pszichiátriai betegek, rabok és a társadalom peremére szorult egyének spontán, sokszor felkavaró művészetét jelöli. A kiállítás hangsúlyozza, hogy e fogalmon belül a photo brut, vagyis az irányzat fotográfiai ága csak a kétezres évek elején került a művészettörténeti érdeklődés középpontjába. Azóta jelentős gyűjtemények jöttek létre, köztük Bruno Decharme francia filmrendező kollekciója, amelyből a tárlaton is láthatunk műveket, az alkotók életét bemutató rövid falszövegekkel együtt. Mucsi Emese szerint a fotók gyakran a megélt traumákra és szélsőséges élettapasztalatokra adott válaszokként értelmezhetők.

Hugo Séverine egy olyan francia stúdióban dolgozik, amelyet szellemi vagy pszichoszociális fogyatékossággal élő művészek számára tartanak fenn. Itt előkészített eszközökkel dolgozik, rajzain visszatérő körmotívumokat használ, amelyeket a „Szaturnusz gyűrűihez” hasonlít. Az amerikai Melvin Way felnőttként pszichotikus rohamoktól szenvedett, hajléktalanná vált, és több száz apró rajzot készített összeragasztott papírlapokra. Tomasz Machciński lengyel fotográfus gyerekkorát árvaházakban töltötte, majd egy fogyatékossággal élők számára fenntartott iskolába került. Egy fényképezőgép segítségével kezdett önarcképeket készíteni, történelmi és kulturális szerepekbe bújva, archívumában több mint tizenhétezer felvétel található.