A természet az életünk egyik legnagyobb, fanyar humorral megáldott rendezője. Évek óta várjuk az igazi telet, és íme, kértük, hát megkaptuk. Festői fehér lepel borítja a tájat, előtolulnak a gyerekkori emlékeink, a világ mintha lelassult volna, most majd csend és béke száll a tájra. Legalábbis ebben bíztunk egy-két napig. Ám akkor felébredtek a kampányra készülő pártok, hogy jól, vagy kevésbé ismert arcaik hólapáttal csapják hátba révedező idealizmusunkat.
Mert a hó, amint az kiderült az elmúlt pár napban, nemcsak a kátyúkat, a rozsdás kukákat, az illegális szeméthalmokat takarta el, de benne politikai ígéretek és stratégiák öltöttek alakot. A Fidesz térfeléről halljuk a rend meg a biztonság retorikáját, illetve azt, hogy a kormány uralja a káoszt. De a hó megmutatta a rendszer rugalmatlanságát: a központi irányítás döcögős, helyi szinten az erőforrások régen elpárologtak. Amúgy meg a hóban rekedt autósok és a késő vonatok utasai számára a rend illúzió, ők biztosan nem azon kezdenek töprengeni, hogy adott településen ki a polgármester, vagy, hogy az érintett út kinek a kezelésében áll. Aljasság kampánycélra használni a havazást, harsogják a pártok, de mindig csak másokról, sosem önmagukról. Ki-ki ízlése szerint domborítja ki saját nagyszerűségét, hárítja másokra önnön felelősségét. Olvadás után meg marad, ami eddig is volt, legfőképp azon képesség hiánya, hogy emberként álljunk szóba egymással.
Hétvégén, a legnagyobb havazások, a legdermesztőbb hidegek közepette indította el a kampányt a Fidesz, a kiadott jelszó a „Biztos választás”. Nem rossz szókapcsolat, abból a szempontból legalábbis nem, hogy ha eddig valakinek nem volt tiszta, mire ez a nagy tüsténkedés a lapátokkal, annak most végre leeshet, hogy vajon milyen esemény közeleghet. Hát ja, biztos választás.