Marosvölgyi Szilvia: Öblítés

Sétál a hosszú utcán, meglazítja feleségétől kapott nyakkendőjét, mély levegőt vesz. Kikapcsolja a telefonját, a képernyő elsötétül. Gombnyomásra megszűnni. Életében először irigy a gépekre. Leül egy padra, a leletét olvassa. A legtöbb kifejezést nem érti, de a lényeget az orvos elmondta. A felesége kétségbeesik majd, napokig sírni fog, felhívja az anyját, a nővérét, a barátnőjét, egyenként megesketi őket, hogy köztük marad. A kolléganők is észreveszik, hogy valami baj van, bizonyára a felesége nekik is elmondja majd, hogy hiába próbálkoztak az elmúlt egy évben a gyerekvállalással.
A soron következő családi ebédnél mindenki úgy tesz, mintha semmiről sem tudna, kivéve a sógorát, akinek véletlenül eszébe jut legalább két poén a férfimeddőségről. Nevetni ugyanolyan kínos lesz, mint hallgatni. Elképzeli, ahogy a leves kanalazása közben az egész család az ő alkalmatlan spermájára gondol. Már most szégyent érez, legszívesebben eltűnne.
Bámul maga elé. Színesre fújt vasredőnyökkel zárt üzletek. Fiatalok egy autónak támaszkodva, félmeztelen gyerekek labdát rúgnak a bérház falának, latin zene a függönytelen ablak mögül, cigarettafüst a kapualjból. Lassú, nyomasztó, de legalább van benne élet. Keretbe foglalja, amit lát, eszébe jut egy kubai utcakép. Soha nem járt ott, egy filmben látott hasonlót. Feltámad a szél, arcába fújja a langyos, porral kevert levegőt. Hazaindul.
A felesége már biztos többször hívta, üzenetet is írt a létező összes alkalmazáson keresztül. Később megnézi, most csendre van szüksége, ha nem támad fel a szél, órákig ült volna még a padon.
A metrón tömeg van, a következő megállónál inkább leszáll, gyalog megy tovább. Közeledik a házukhoz, rosszul érzi magát, mintha valami összenyomná. Benyit a lakásba, a macska átszalad a lába előtt, majdnem elesik benne. Káromkodik, utálja a macskát, biztos benne, hogy direkt csinálta. Hideg vízzel arcot mos, visszakapcsolja a telefonját. Tizenkét nem fogadott hívás a feleségétől és ugyanennyi üzenet, az első hármat elolvassa. Hol vagy? Ugye minden rendben? Vegyél tejet, ne a kisboltban, piros felkiáltójellel, és egy macska emojival. Itthon vagyok, migrénem van, válaszolja. A szobában rend van, a fürdő tiszta, a mosogatóban két tányér. Az egyiket elmossa, a koszos víz nem folyik le. Megint eldugult. Ázott kenyérmorzsa, színét vesztett szalámidarab és néhány paprikamag kering a felszínen. Elzárja a csapot, a mosogatólé tartalma mozdulatlanná válik, nem tart semerre. Azonosul a látvánnyal, néhány pillanatig idegennek érzi magát a saját testében, gondolkodik, lélegzik, de egy része mégiscsak halott. Tenyerét a lefolyóhoz szorítja, lassú pumpáló mozdulatokat végez, nem történik semmi. Dühösen újrakezdi, gyerünk, folyjál már le, ismétli egyre hangosabban, egyre elkeseredettebben, mire a vákuum hirtelen létrejön. Észleli a szokatlan erőt, ami a lefolyóba húzza, ellenállhatna, de nem akar.
Percekig siklik a csőrendszerben, mielőtt egy tágas járatba ér. Felegyenesedik, a levegő sűrű, lélegzete, szívverése lassabb ütemre vált. A zavaros vízben évszámok keverednek elharapott félmondatokkal, szavak ütköznek, törnek darabokra, hordalékként úsznak tovább. Jelen időben nézi, ahogy elfolytak az évei, jelen időben tudja, hogy elfogytak a szavai. Hogy fog innen kijutni? Most azonnal vissza kell mennie. Körbenéz, sötét van, nem látja a kiutat, talán máshol kell keresnie. Magához húzza az egyik évszám nulláját, belefekszik, mintha strandon lenne. Napsütésre, jeges koktélra gondol, néhány pillanatig az élet újra szép. Nem zavarja, hogy körülötte maradékok erjedő bűze terjeng, nem érdekli, hogy bizarr titkok emésztődnek és foszlanak szét, nem foglalkozik vele, hogy megszegett ígéretek tekerednek naiv álmok köré. Feloldódik az idegen közegben, egyre messzebb sodródik, élvezi a lebegést, a valószínűtlen helyzetet, a távolságot, a csendet, a semmit.
A felesége hazaér, első dolga, hogy elmossa a mosogatóban maradt tányért. Alaposan öblít, utána maró vegyszert használ.