Gyorsított bírósági eljárásokat és kivégzéseket ígért szerdán az iráni legfelsőbb bíróság elnöke azoknak, akiket őrizetbe vettek a síita államban zajló kormányellenes tüntetéseken.
„Ha el akarjuk végezni a munkát, most kell megtenni; ha cselekedni akarunk, gyorsan kell” – jelentette ki az iráni állami televízió weboldalán közzétett nyilatkozatában Golámhosszein Mohszen Ezsei, a legfelsőbb bíróság elnöke, akii egy, a tüntetőket is fogva tartó börtönben tett látogatása során arra figyelmeztetett, ha az igazságügyi hatóságok hónapokat késlekednek, nem lesz ugyanaz a hatás. „Ha valaki felgyújt egy embert és lefejezi, mielőtt elégetné a testét, akkor bizony mielőbb munkához kell látnunk” – szögezte le.
Már több mint 2500-an haltak meg a rendszerellenes iráni tüntetésekenIráni hírügynökségek úgy tudják, Mohszen Ezsei mintegy öt órát töltött a büntetés-végrehajtási intézményben, ahol tanulmányozta az őrizetbe vettek aktáit, majd leszögezte, hogy az eljárásoknak nyilvánosaknak kell lenniük.
Az amerikai külügyminisztérium az X-en közzétett, perzsa nyelvű bejegyzésében figyelmeztetett, hogy egy 26 éves, Erfan Szoltáni nevű tüntetőt az iráni hatóságok máris halálra ítéltek és akár már szerdán kivégezhetik.
Iránban nem hivatalosan összesen több mint 16 700 őrizetbe vételről tudni.
Donald Trump törölte a tárgyalásait Iránnal, szerinte már úton van a segítség a rendszerellenes tüntetőknekIrán azonnali elhagyására szólította fel az amerikai állampolgárokat az Egyesült Államok
