pártok;közvélemény-kutatás;Medián;

Egy másik meccs

A szakértők szerint nehezen behozható előnyben van a Tisza Párt a Fidesszel szemben a Medián legfrissebb, januári mérése szerint. Kevesebb mint három hónappal az országgyűlési választás előtt a teljes népesség körében 7, és ami ennél is fontosabb, a biztos szavazók között 12 százalékponttal vezet a kihívó a kormánypárt előtt. Ugyanakkor a már unásig elcsépelt, de mégiscsak igaz tétel most is áll: választást kell nyerni, nem közvéleménykutatást.

A felfokozott várakozások közepette a nyilvánosság héjaként csap le az egyre sűrűbben érkező kutatási adatokra, mintha legalábbis ki lehetne olvasni belőlük a jövőt. Holott maguk a közvéleménykutatók sem győzik hangsúlyozni minden lehetséges fórumon, az eredményeik csupán pillanatfelvételek a közhangulatról, amelyek egy-egy turbulens időszakban akár már a nyilvánosságra hozataluk pillanatában kissé elavultak lehetnek, éppen ezért a helyén kell kezelni őket. Ez utóbbi a választóknál kevésbé csak maguknak a politikusoknak sikerül, akik esetenként olyan személyeskedésig fajuló támadásokat intéznek az érintett kutatók ellen, mintha legalábbis múlna ezen bármi. Nem múlik. Vagyis nem ezen. A közvéleménykutatók külön meccse úgyis eldől a választásokkor, aki az utolsó nyilvánosságra hozott felmérésében legpontosabban közelíti meg a valós százalékokat, szakmai hitelt nyer a következő évekre. És lehetnek olyanok is, akik örökre elveszítik azt, a kormányzati megrendeléseikkel együtt. Éppen ezért az előrelátás teljes hiányáról tanúskodik, ha egy kutatóintézet fals vagy legalábbis manipulált adatokat publikál, hátha így képes befolyásolni a választók döntését. Április 12-én talán az is eldől, kinek a számaira érdemes tényleg odafigyelni, de aznap este ez keveseket fog érdekelni.

Tüzes ló