Újabb magyar állampolgárt engedtek ki a börtönből Venezuelában – jelentette be Szijjártó Péter pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videójában.
A külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a venezuelai hatóságok a magyar tiszteletbeli konzul jelenlétében újabb magyar állampolgárt helyeztek szabadlábra, azt a nőt, akit korábban egy kutatóhajó nemzetközi legénységének tagjaként tartóztattak le.
„Kiszabadítása érdekében szorosan együtt dolgoztunk a helyi holland konzulátussal, és a caracasi akciójuk óta az amerikaiakkal is. Ezek az erőfeszítések most beértek, a magyar hölgy már szabadlábon van, biztonságban van, a caracasi tiszteletbeli konzulunk is vele van, a hazatérését már szervezzük” – adta hírül miniszter.
Szijjártó Péter megjegyezte, a három fogva tartott magyar állampolgár közül így kettő már kiszabadult, viszont egy még börtönben van. Azt ígérte, hogy az ő hazajuttatásáért is megteszik a szükséges erőfeszítéseket. „Köszönettel tartozunk a holland kollégáknak ott helyben, akikkel tiszteletbeli konzulunk folyamatosan együtt dolgozott a szabadítás érdekében, és köszönjük az amerikaiaknak is, akikkel caracasi akciójuk óta folyamatosan kapcsolatban vagyunk a Venezuelában bebörtönzött magyar állampolgárok kiszabadítása érdekében” – emelte ki a videóban.
A most szabadon engedett magyar állampolgár az a Bossányi Zsuzsanna, akit tavaly június közepén fogták el a dél-amerikai ország hatóságai, miután társaival együtt az első és a második világháború idején elsüllyedt hajóroncsok felkutatása céljából közelítette meg a venezuelai partvidéket.
Elkülönítve tartják fogva a köztörvényes raboktól a Venezuelában raboskodó magyar nőtAz első értesülések arról szóltak, hogy kémkedés és terrorizmus gyanújára hivatkozva a panamai lobogó alatt közlekedő vontatóhajó teljes legénységét, vagyis a kutatócsoport valamennyi tagját őrizetbe vették, ám vádat azóta sem emeltek ellenük. A nőt a csoport többi férfi tagjától elkülönítve a főváros, Caracas térségében található La Crisálida női börtönbe vitték.
A külügyminisztérium korábbi tájékoztatása szerint a hajó feltartóztatása után Bossányi Zsuzsanna felvette a kapcsolatot a helyi magyar képviselettel, ezt követően pedig a nagykövetség haladéktalanul tájékoztatást kért a venezuelai féltől, ám ennek részleteit a tárca mostanáig nem ismertette. A másik két magyar fogvatartottról eddig a nyilvánosságnak nem volt tudomása, egyiküket egyébként néhány napja engedték szabadon, erről lapunk szintén hírt adott.
Átadta Nobel-békedíját Donald Trumpnak a venezuelai ellenzék vezetője
