Orbán Viktor;választási kampány;alváshiány;

Nemalvóügynök

Kevés ijesztőbb dolog van annál, mint a kialvatlanság, aminek a hatásai egy sofőrnél jelentkeznek, és mi ott ülünk mögötte a buszon. Kötődünk az istenverte buszhoz, nem szívesen szállnánk le róla, bár többször elhatároztuk, hogy inkább az életünk, mint a buszozás tenyérbemászó figurákkal, akik első osztályon ülnek, idegesítően dorbézolnak, és ha ez nem lenne elég (de az), időnként az arcunkba állva anyáznak, proliznak, komcsiznak. A B-terv régóta az, hogy a furcsán repülőrajtoló, forgalommal szemben hajtó mokányt kitessékeljük a volán mögül, és elküldjük pihenni, a többi pöffeszkedőt is rendre utasítva, és érvényt szerezve a tömegszabályzat kötbérfejezetének is.

A vezető beosztású kormányfő a minap videóban jelentette be, hogy ha jól számol, akkor a választásig 89 nap van hátra, így már csak 45-öt kell aludni. A viccen jóformán csak a háztáji propagandisták nevettek, és vért izzadva kimutatták: a kormányfő arra utalhatott, hogy nem sok időt hagynak maguknak a pihenésre a kormánypártok a kampányban. Tehát csak minden másnap alszanak. Szittya számmisztikusok szerint 1945/1989 lehet a számok mögött, és ez reményre adat okot, mások szerint Orbán csak simán elszámolta magát, mint ahogy egyre gyakrabban teszi.

Azért utánanéztünk az alvásmegvonás tüneteinek is. Huszonnégy alvásmentes óra után 1 ezrelékes véralkoholszinthez hasonló hatások jelennek meg: ingerlékenység, hangulatingadozások, éberségcsökkenés, falási rohamok. Harminchat óra után gyengül a memória, változik viselkedés, a döntéshozatali képesség. Negyvennyolc óra után hallucinációk is jelentkezhetnek, személyiségzavar mellett. Ha Orbán négy órát alszik naponta, és egy napot kihagy, akkor negyvennégy órás lesz a pauzája. Ha három hónapig csinálja, ki tudja, mivé lesz áprilisra. Tizenhat év alváshiányának a hatásairól sokat tudnánk mesélni.