Társadalom;dokumentumfilm;nők;gondoskodás;BIDF;

A kilencvenéves Agatha minden külső segítség nélkül tart fenn egy teljes világot

Tapasztalat és emlékezet, avagy ilyen az, amikor hirtelen kiderül, hogy a nők gondoskodó munkája a működtető erő

Két dokumentumfilm, két eltérő lépték:  egy kilencvenéves nő önfenntartó mindennapjai és egy országot megbénító női sztrájk. A BIDF-en bemutatásra váró két alkotás azt mutatja meg, mi történik, ha a rendszerint észrevétlen gondoskodó munka láthatóvá válik.

Geopolitika, háborús tapasztalat, globális gazdasági hálózatok, intim élettörténetek, társadalmi kérdések: a XII. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) bemutatott alkotások hagyományosan sokféle témát vetnek fel. Ebben a mezőben most különösen élesen rajzolódik ki két film nőalakja: Amalie Atkins multidiszciplináris művész Agatha virágzó almanachja című művében egy kilencvenéves nőt helyez a középpontba, aki minden külső segítség nélkül tart fenn egy teljes világot, míg Pamela Hogan Dermedt csend Izlandon című dokuja azt a kilencven százaléknyi nőt állítja reflektorfénybe, akik egyetlen napra kivonulnak a munkából, és ezzel megbénítanak egy országot. A két perspektíva eltérő léptéken dolgozik, mégis ugyanazt a társadalmi működést teszik láthatóvá: a gondoskodó munka társadalmi súlyát, időbeliségét és láthatóságát. Az egyik mikroökonómiai rendszer, egyetlen testre és térre sűrítve, míg a másik egy makropolitikai esemény, kollektív jelenlétté formálva.

Az Agatha virágzó almanachja zárt, önmagába visszatérő rendszerként mutatja fel az életfenntartás gyakorlatát. Agatha Kanadában él, egy bűbájos örökölt tanyán. A mindennapok rendjét a föld, az időjárás és a teste szabja meg. Répa, retek, cukorborsó, görögdinnye, rebarbara és paradicsom nő a kertben; a belső terekben pedig a „ragasztószalag-királynő” felcímkézett befőttjei és dobozai, évtizedek óta használt, színes sufnituningolt megoldásai sorakoznak.

A munka folyamatossága szervezi a film dramaturgiáját is. Nincs konfliktusív vagy narratíva – egy ciklikus, feladatokra tagolt állapotot ábrázol, amelyben Agatha törött ujja és vérzései zökkenőmentesen illeszkedik a természetes rendszerbe.

Bár a 16 mm-es film szemcsés retroképe, a fény törékenysége és a hangok egyszerűsége a szépséget egy bizonyos antiurbánus esztétikaként használja, nem hat hamisnak. Atkins kamerája mozdulatokat követ: kézfejeket, eszközöket és óvatos gesztusokat – így a pszichologizáló olvasat helyét a funkció veszi át. A zene elektronikus, lebegő hangsávjai egy „modernebb” reflektív teret nyitnak meg.

A film autonómiáról alkotott képe gyakorlati természetű. Agatha világában a folyamatos gondoskodás a strukturált, hosszú távú munka: az élet feltételeinek folyamatos előállítása és megőrzése. A házasság és a család hiánya nem veszteségként jelenik meg, hanem legitim életútként. A női élet értelme, értelmezése így nem reproduktív szerepekhez kötődik, hanem ahhoz a működtetett rendszerhez, amelyet fenntart.

A Dermedt csend Izlandon ezzel párhuzamosan a gondoskodó munka kollektív súlyát teszi érzékelhetővé. 1975. október 24-én Izlandon a nők tömegesen felfüggesztették mind a fizetett, mind az otthoni munkát. Az esemény – „A Nők Szabadnapja” – kísérletként szerveződött, mégis megbénította az országot. Bankok, gyárak, üzletek, iskolák és bölcsődék zártak be. Sok apának nem maradt más választása, mint magukkal vinni a gyerekeiket a munkahelyükre.

Pamela Hogan filmje archív felvételekre, televíziós híradórészletekre, amatőr anyagokra, valamint dinamikus animációkra épül. A képi világ töredezett és sokhangú, mégis fegyelmezetten szerkesztett. A megszólaló nők csípős humora nemcsak oldja a feszültséget, hanem pontosan jelzi az erőviszonyokat is.

A fókusz azonban a kapitalizmuson belüli egyenlőségre szűkül. A második hullámos feminizmus alapvető kérdései – reprodukciós jogok, családon belüli erőszak, szexualitás, osztálykülönbségek – legfeljebb érintőlegesen jelennek meg. Így a film ereje nem az elméleti mélységben, hanem az emlékezetpolitikában rejlik – abban, ahogyan egyetlen napot kollektív tapasztalattá emel.

Amalie Atkins és Pamela Hogan filmje eltérő léptékben, de ugyanarra a felismerésre jut: a gondoskodó munka nem háttér, hanem működtető erő. Az egyik film egyetlen nő mindennapi munkájában, a másik egy ország egyetlen napjában sűríti össze azt, amit a gondoskodás jelent. Külön utakon járnak, mégis ugyanarra kérdeznek rá: mi történik akkor, ha az addig magától értetődő működés egyszer csak láthatóvá válik.

Infó: XII. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. 2026. január 24. és február 1. között a fővárosban és 12 vidéki helyszínen 60 film és 250 vetítés szerepel a programban. Agatha virágzó almanachja. CC Mammut II. január 25., 26., 28. Dermedt csend Izlandon. CC Mammut II. január 31., február 1.

Középkori kódextöredékcsíkokat talált egy XIX. századi kötet gerincén Leitgéb Mária, a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Műemléki Tanszék könyvtárosa és tudományos segédmunkatársa, aki mesélt nekünk a felfedezéséről.