Hólapátolás közösségi szellemben

A tél sokak számára a meghittség, a lelassulás és a természet csendes szépségének időszaka. A frissen hullott hó azonban nemcsak esztétikai élményt jelent, komoly felelősséget is ró ránk. A havazás idején elmaradó vagy hanyagul elvégzett hólapátolás balesetveszélyt, közlekedési nehézségeket és közösségi feszültségeket okozhat. Mégis, egyre gyakrabban tapasztalható, hogy sokan teherként, kényszerként tekintenek erre az alapvető téli feladatra. Pedig a hólapátolás jóval több puszta fizikai munkánál: felelősségvállalás és bizonyos értelemben jellempróba is. Amikor legközelebb havazik, és kilépünk a ház elé a lapáttal a kezünkben, érdemes arra gondolni, hogy ilyenkor nemcsak a havat takarítjuk el, hanem egy kicsit a közönyt is.

A letaposott, ráfagyott hó és jég a téli elesések egyik leggyakoribb oka. Egy rosszul megtisztított járda nemcsak az idősekre és a gyermekekre jelent veszélyt, hanem bárkire, aki munkába, iskolába vagy akár orvoshoz igyekszik. A rendszeres és időben elvégzett hólapátolás csökkenti a balesetek számát, és tehermentesíti az egészségügyi ellátórendszert is.

Számos településen rendelet írja elő, hogy az ingatlantulajdonos köteles az ingatlana előtti járdaszakaszt megtisztítani. Ez azonban nem pusztán jogi kérdés. Erkölcsi felelősséggel is tartozunk egymás iránt: a közterületek biztonsága közös ügy.

Egy tiszta járda sokszor észrevétlen marad, de a hiánya azonnal feltűnik. A hólapátolás jellemzően olyan tevékenység, amely a közösség láthatatlan szövetét erősíti. Amikor valaki nemcsak a saját portája előtt, hanem mondjuk az idős szomszédja előtt is eltakarítja a havat, egy hallgatólagos üzenetet küld: számítunk egymásra.

A hólapátolás – megfelelő óvatossággal végezve – kiváló testmozgás is. Különösen télen, amikor kevesebb lehetőség adódik a szabadtéri aktivitásra, ez a munka segíthet megőrizni a fizikai erőnlétet. Emellett mentális hatása sem elhanyagolható: a feladat elvégzése sikerélményt ad, struktúrát visz a napba, és csökkenti a téli hónapokra jellemző bezártság-érzetet.

Egy idős ember jó példája

Ha nem olvasták volna Jimmie Sinatra történetét, ő egy 82 éves, az ohiói Lakewoodban élő férfi, aki krónikus obstruktív tüdőbetegsége és kétoldali tüdőtágulása ellenére sem rest hólapátot ragadni hóesés idején. Az idős ember immár több mint húsz éve minden télen, havazáskor hómaróval tisztítja meg a környék járdáit. Nem pénzért teszi, nem elismerésért, és nem is azért, mert bárki elvárná tőle. Egyszerűen azért, mert szereti a havat, és fontos számára, hogy társadalmilag hasznos dolgot tegyen.

A férfi hajnalban kel, figyeli az időjárást, és ha leesik a hó, munkához lát. Nemcsak a saját háza előtt takarít, hanem a szomszédok, az idősek házai és a forgalmasabb járdaszakaszok előtt is. Számára ez nem teher, hanem napi rutin, amely színt visz a mindennapjaiba.

Története rávilágít arra, hogy a hólapátolás nem kizárólag a fizikai erőről szól. Az idős férfi példája azt mutatja, hogy a kitartás, a fegyelem és a közösség iránti elköteleződés nem kor kérdése. Miközben sok fiatalabb ember igyekszik kibújni a feladat alól, ő – életkora ellenére – nap mint nap kimegy a hidegbe, mert úgy érzi, még dolga van a világban.