A kórházak novemberre már 96 milliárd forinttal tartoztak a beszállítóiknak, annak ellenére, hogy az Orbán- kormány a tavalyi évben előre odaadott terven felüli 150 milliárd forintot az ellátóknak, hogy így nem lesz szükség utólagos adósságrendezésre. Aztán év közben már lehetett látni, hogy az „egyszeri tőkeinjekció” nem oldotta meg az eladósodás problémáját. Közben az egészségügy intézményvezetői új fogalmat ismerhettek meg: a tolerálható adósságot.
A Magyar Kórházszövetség novemberi konferenciáján Pintér Sándor arról beszélt a megszeppent intézményvezetők előtt, hogy az Orbán-kormány azt szeretné, ha egyetlen kórház sem lépné túl a saját költségvetési lehetőségeit, és ahol ez mégis megtörténik, tételesen megvizsgálják a túlköltekezés okait. A valóság azonban nyilvánvalóan nem váltotta be a belügyminiszter reményeit, ugyanis az évi adósságfelhalmozás az akkor ismert szeptemberi adatok alapján majdnem elérte a 80 milliárd forintot. Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára, Rásky László adatai szerint
az év utolsó hónapjaiban átlagosan havi nyolcmilliárd forinttal nőtt a szektor adósága. Azaz év végére el is érhette a 100 milliárdot.
Ivády Vilmos egészségügyi közgazdász eredményesnek ítélte a kórházak tavalyi adósságmérséklő kísérletét a Népszava Szike podcastjének legfrissebb adásában. Úgy látta, hogy sikerült egy jobb finanszírozási szerkezet irányába elmozdulni. Újdonságnak tartja, hogy az előre odaadott 150 milliárdos növekményben figyelembe vették az inflációt is mintegy 50 milliárdos összegben. A 100 milliárd pedig a finanszírozás reálértékét javította, így sikerült elérni, hogy a 2025 végén csak fele akkora adósságot kelljen utólag rendezni, mint az előző évben.
Ugyanakkor a beszállítókat ezzel még nem sikerült megvigasztalni, mivel gyakran hosszú hónapokat kénytelen várni szolgáltatásaik ellenértékére. Király Gyula, aki több informatikai cég, köztük a kórházi rendszereket is üzemeltető Hospitaly Kft. társtulajdonosa, arról beszélt, hogy
a beszállítók többszörös versenyre kényszerülnek: előbb a megbízásért, majd a munka elvégzése után azért, hogy ki is fizessék őket. Utóbb már nemcsak az adott termékkörbe tartozó versenytársakkal kell megküzdeniük, hanem valamennyi beszállítóval.
Ugyanis az intézmények nem kapják meg a teljes adósságuk rendezéséhez szükséges összeget, hanem csak egy részét. Az intézményvezetők eleve kapnak „sorvezetőt”, hogy milyen sorrendben fizessenek a szállítóknak. Király Gyula cégeinek az elmúlt öt évben a számláik 80 százalékát késedelmesen, de késedelmi kamat és egyéb kompenzáció nélkül egyenlítették ki. Tapasztalata szerint a nem fizetésnek nincs feltétlenül előzetes jele: csak egyszerűen nem érkezik be a pénz. A jelenség nem új, évek alatt épült rá a rendszerre, és a cégek alkalmazkodtak: tartalékolnak az év végi időszakra, visszafognak fejlesztéseket, egyre nehezebben finanszírozzák a működést – és közben a hitelhez jutás is nehezebb, mert az ágazat pénzügyi kockázata közismert.
Az eladósodás következményeit a beteg is megérzi. Vermes Tamás traumatológus-kézsebész, aki két évtizedet töltött el kórházigazgatóként a rendszerben, az adásban elmondta: először romlik a fogyóanyagok minősége: kötszer, gipsz, varróanyag. S mivel a rendszer hivatalosan nem „ismeri el” az eszközök amortizációját sem,
ezért tovább használnak olyan műszereket is, amelyeket már le kellett volna cserélni. Előfordul, hogy egyszer használatos eszközöket újra sterilizálnak.
Hozzátette: ez nem feltétlenül jelent betegbiztonsági katasztrófát, de egyértelműen rontja a használhatóságot, a komfortot és a biztonságot. Az ellátók a saját rutinjukkal és lelkiismeretességükkel sok mindent pótolnak – de ennek is van határa. Vermes Tamás beszélt arról is, hogy a betegek számára az adott kórház adóssága az étel minőségében, mennyiségében, változatosságában is érzékelhető.
Ha egy beteg harmadszor megy el térdprotézis-műtétre, mert egyszer eszközhiány, másszor az informatikai leállás miatt maradt el a beavatkozás – azt már a személyzet is érzi. Frusztrációt okoz, mert az ellátók szakmai sikerélménye az, ha a beteg időben sorra kerül, megfelelően ellátják, és gyógyultan távozik. A kórház ebben az értelemben „egészséget állít elő” – és amikor a folyamat megszakad, az nemcsak a betegnek rossz, hanem a dolgozóknak is.
