Eközben a Bank of England vészhelyzeti tervet készít a marslakók okozta pénzügyi válságra, amennyiben az amerikai kormány az idén megerősítené a létezésüket, és a tőzsde összeomlana – írta meg a brit Independent. Az idegenek már réges-rég itt vannak, köztünk élnek, mint Erika Kirk is, a MAGA új nagyasszonya. Férjét, a néhai Charlie-t úgy ismerte meg (csak előbb még Trump megkoronázta mint Miss Arizonát), hogy állásinterjúra jelentkezett a keresztény-konzervatív alapítványához – aztán a férjét eltették láb alól, és ma már ő ott az igazgató. Utólag meg azt meséli a keresztény-konzervatív férjéről, hogy shabat shalommal köszönt, amikor péntek este hazaért – de ez legyen az amerikai konteósok gondja, ha már az elnökük mindannyiunk baja.
Donald Trump ismét nagyokat ment a héten, a magyar választási kampány is eltörpülni látszik a hírekben az olyan kijelentései mellett, mint hogy szerinte Grönland nem lehet a dánoké, csak mert 500 éve kikötöttek ott egy hajóval (Kolumbusz Kristóf meg mit csinált? Maargit!). Írt még egy érdekes levelet a norvég elnöknek, hogy miután nem neki ítélték a Nobel-békedíjat – pedig ő személyesen legalább nyolc békét már összehozott, a háborúkat meg ki számolja –, ezért már nem is tetszik neki annyira a béke. Picit azért pontosított, hogy ettől még béke lesz, nehogy most mindenki azt higgye, az egész világot fel akarja égetni (ettől még azt hisszük).
Aztán pedig egymilliárd dollár védelmi pénzt kért azoktól, akik 3 évnél tovább benne akarnak maradni a saját kis új béketanácsában, ami talán az ENSZ Bt helyét próbálná átvenni, csak itt senki sem mondana ellent neki, nem lenne hálátlan – ez is a davosi beszéde visszatérő motívuma volt, nemhogy Európa, szerinte még Kanada is neki köszönheti a létezését.
Kezdem „megkedvelni” a csávót, mert ennyire őszintén hülye – akkora ébresztő ez a világnak, mint semmi más. Megintette Mark Carney kanadai miniszterelnököt, hogy többé ne merészeljen nála jobb beszédet mondani, melynek szövegét itthon is rengetegen megosztották, annyira tetszett az embereknek. Már azoknak, akik tudnak olvasni a sorok között, de a direkt kijelentésekkel is együtt rezegnek, hogy a régi világrendnek vége, és az újban az, aki nem az asztalnál fog ülni, rajta lesz az étlapon.
Valahol ironikus, hogy egy neokolonializációs hadjáratot kell megállítani épp a korábbi legnagyobb, legvéresebb gyarmatosítóknak – köztük a dánoknak-norvégoknak, hollandoknak, briteknek, franciáknak, németeknek –, de hát erről szól a karma, és a jó hír az, hogy a ciklus lezárásához közeledünk.
A nemzetközi jog illúziójával is le kell most már számolni (felkészül a NATO), mert ez nem külpolitika, hanem gengszterkedés, ami rendszerint lövöldözéses leszámolásba torkollik. Egy valamirevaló nemzet vezetője nem ülne le napjaink Caligula császárával ahhoz az asztalhoz, kivéve persze Orbán Viktort meg a kazah elnököt, és talán még pár elvtelen hízelgőt. Mibe fog ez nekünk fájni? Persze, kis félperifériás ország vagyunk, nekünk végképp nehéz felróni, hogy egyszerre félünk és pitizünk a legerősebbnek, meg a két másik dobogósnak, az agresszornak és a diktátornak, a nagy szuverenitásunk jegyében.
Csakhogy az Egyesült Államok évtizedek óta így működik, nem most vált elefánttá a szobában, amit mindenki lát, de eddig (szinte) senki nem mert szóvá tenni.
A szövetségesek csak malmoztak, amikor a CIA a majdani forradalommal megdöntötte az ukrán kormányt, hogy a NATO-t bővíthesse kelet felé, és amiért a szomszédunkban élők legalább negyedik éve szívnak egy háborúban (ki is provokált kit?). Marakodtak a koncokon, miután az amerikai hadsereg romba döntötte a Közel-Keletet, Iraktól Szíriáig. Maduro elrablása fölött is csak köhécselnek, sok vízzel, de lenyelik a gázai bombázásokat (ha nekik is jut a beruházásból), hallgatólagosan támogatják az iráni rezsim megdöntését, súlyos emberáldozatok árán is, és még sorolhatnánk. Nem sok jót ígér Európának, sem a többi észak-atlanti államnak, ha nem fognak most össze, hogy meghúzzák Grönlandnál a vörös vonalat – persze vannak még más szereplők is a táblán, de mi egyelőre innen nézzük a térképet.
Megjelent a színen egy másik elefánt is, mégpedig az MI által frissen mázolt rezsiterminátor asztalán, mint arra Hadházy Ákos felhívta a figyelmet, Orbán Viktor szemére vetve, hogy „a protestánsból lett mélykatolikus miniszterelnök a biztonság kedvéért a keleti babonákra is ráhajt”. Szerintem nincs ebben semmi meglepő, tudjuk, hogy kedveli az egzotikus állatokat, és talán az indiai útjáról hozta ezt magával, kedves emlékként az ájurvédikus tisztítókúráról. Mögötte a polcon pedig ott piroslik – mit adtak nekünk a rómaiak? – az Amerikából hozott tulipiros, alufólia béléses MAGA-sapka, hiszen ő a híd Kelet és Nyugat között. Ha Hannibál Kr. e. 218 telén át tudott kelni a havas Alpokon az elefántjaival, hogy megtámadja Rómát, akkor nekünk ma, a globális felmelegedés kellős közepén leginkább arra kellene ügyelnünk, hogy elpucoljunk az útról.
