Koki és saller

Oroszország Ukrajna elleni háborúja során Orbán Viktor számtalanszor bebizonyította, hogy az empátia nem az erőssége. A miniszterelnök IQ-ja minden bizonnyal nagyon magas, nem véletlenül ő a rendszerváltás utáni leghosszabban regnáló magyar vezető, de az érzelmi intelligencia – EQ – tekintetében nagy a hiányossága. Márpedig a jó vezető ott kezdődik, hogy emberi érzelmei is vannak.

Orbán Viktor válasza Zelenszkij fejbekólintós davosi bírálatára újfent azt igazolja, hogy miniszterelnökünk világképében a bajbajutottaknak nyújtandó segítő kéz helyén egy láb szerepel, amely gondolkodás nélkül belerúg a földön fekvőbe. „Én egy szabad ember vagyok, aki a magyarokat szolgálja. Te egy szorult helyzetben lévő ember vagy, aki negyedik éve nem tud vagy nem akar lezárni egy háborút. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok elnöke ehhez minden segítséget megad”, fogalmazott a kormányfő.

Helyette nem szégyellem magam, a válaszára érkező magyar kommentek miatt viszont annál inkább. Keleti szomszédunkban négy éve emberek halnak meg, hidegben, sötétben vészelik át a teleket, az egyre gyakoribb rakétatámadások egyre kegyetlenebbül sújtják az ukránok apraját-nagyját, s mindezt azért, mert egy megalomán diktátor azt találta ki, hogy ő helyreállítja az egykori szovjet-orosz nagyságot. A kokit és sallert az EU-nak oly büszkén osztogató Orbánnak – azon túl, hogy azonnal zokon veszi, ha ő a saller célpontja – Zelenszkij kritikájáról csak annyi jut eszébe, hogy „te egy szorult helyzetben lévő ember vagy”, hívei pedig büszkén csápolnak posztja alatt, a hozzá hű sajtó címeit pedig inkább nem is idézném.

Az, hogy miniszterelnökünk képtelen emberként érezni, képtelen mások érzelmeinek megértésére, ez legyen az ő baja. De az, hogy magyar emberek tömegei hasonlóan éreznek – a 16 éves agymosás nyomán – az már mindnyájunk problémája.

Ady sorai jutnak eszembe az Ember az embertelenségből: Óh, minden gyászok, be értelek,/ Óh, minden Jövő, be féltelek”.