Kecskeméten, ahol a produkciót a Ruszt József Stúdiószínházban mutatták be, a pénztárat megostromolva sem jutottak többen jegyhez, és ebből kisebb purparlé lett. Az előadásra bejutni vágyók követelték, hogy a kiugró érdeklődés miatt vigyék be a nagyobb Kelemen László Kamaraszínházba az előadást. Máté azonban nem akarta, mert intim térbe való. Budapesti vendégjátékán a B32 Galéria és Kultúrtérben adta, ami abszolút nagyobb mint a kecskeméti stúdió, és annyian zsúfolódtak be, hogy a ruhatáros nem volt hajlandó mindenkitől elvenni a kabátot. Azt állította, ennyien még soha nem voltak bent, és neki már egyáltalán nincs helye.
Járai Máté Maár Gyula Kossuth-díjas filmrendező unokája, aki Törőcsik Mari férje lett, így a színésznő saját unokájának tekintette. Pazarul tudja utánozni Törőcsiket, ezen valaha dőlt a nevetéstől az egész család. Ami persze színpadon meg tévében is garantáltan siker. De most sokkal többről van szó. Csaknem újrateremti a pódiumon őt, akit annyira jól ismert, de mégsem került hozzá olyan közel, mint szerette volna. Nem a piedesztálon lévő nemzet színészét mutatja, akivel már gyerekként gyakran találkozott. Elénk tárja, milyen volt civilben, családtagként. Eljátssza, hogy Törőcsik szájából tör elő az a kemény mondat, hogy „ez egy szar család”. Jellemző, hogy Maár soha, de soha nem nézte meg Mátét színpadon, ami neki, az azóta is váltig örökösen szeretetre vágyónak, pokolian fájt.
Az előadás csúcspontja, amikor még a győri színház tagjaként, A kripli címszereplőjeként pesti vendégjátékra érkezett a Tháliába. Ezt végre-valahára megnézte Törőcsik. A baloldali első páholyban ült. Amikor a monológja következett, Járai odalopta magát elé, és miközben a darabbeli szövegét mondta, a vele kapcsolatos sérelmei tolultak fel benne, és nekünk már ezeket sorolta elképesztő hevülettel, elkeseredéssel, dühvel, közben Törőcsik iránti mégiscsak szeretettel, mint aki ezen az estén neki akar mindenáron bizonyítani, akár mindazt, amit eddig nem tudott; összesűrítve, szemrehányóan, ugyanakkor elismerésre vágyva, amit aztán akkor sikerült is bevasalnia.
Le merem írni, ebben a jelenetben nagy színésznek mutatkozik. A lelke legmélyéről beszél, mint ahogy a lelke legmélyéből gyökeredzik az egész produkció. Ami közel sem azt jelenti, hogy végig drámázik. Most is nevettet, ahogy belefér. Lepipálja még a jó stand up-osokat is, annyira élvezetesen, lazán anekdotázik. Mesterként helyezi el a poénokat. Időnként nem bírunk magunkkal, annyira dőlünk a röhögéstől. Aztán hidegből melegbe ránt minket. Fájdalmas, tragikus húrokat penget. Megállítja a levegőt. Megidézi szülei alkoholizmusát, s hogy többen nem akarták elhinni, színész lehet belőle. A neves színész-rendező, Iglódi István például eltanácsolta a pályáról, majd amikor ő rendezte, odament hozzá és gratulált, hogy nem gondolta volna, ilyen jó színész lesz.
És tényleg, színészi őserő tör fel belőle, gyakran tombol benne a jóféle ripacsvéna. Ilyenkor nem fér a bőrébe, eluralkodik rajta az elementáris játékkedv.
Lehet ezt persze túl soknak tartani, azt gondolni, hogy az ízléshatáron jár, és néha ott is jár, netán túl is lépi azt. Előfordul, hogy lejátssza a többieket, előtérbe tolja magát, gyakran ő aratja le a babérokat. De hát sokszor ez is a dolga. Rendszeresen úgynevezett ziccerszerepeket kap. Feladata is, hogy kilógjon a sorból, netán az előadásból is. Monodrámát még nem játszott, de Élet rapszódia címmel Eszenyi Enikővel bemutattak egy kétszereplős estet. Dalolnak, táncolnak, jeleneteket adnak elő, sztorikat mesélnek magukról, önironikusan, szórakoztatóan.
Nem végzett színművészeti egyetemet, ám édesapja, Járai Alfréd is színész volt, a rátermettségét feltehetően otthonról örökölte. Több mint tíz évig a győri teátrumban volt tag. Ott figyeltem fel rá a Hajmeresztő című krimi előadásában. Meleg fodrász srácot játszott, az az üzlet került az események középpontjába, ahol dolgozott. Megmutatta a figura magabiztosságát, majd félelmét, kényeskedését, hisztire való hajlamát. Már akkor nevettetett. Azóta a kecskeméti színházhoz tartozik, de visszatért Győrbe is. A Riviéra vadorzói című musicalben gengszterként mutatkoztak be Csankó Zoltánnal. Jól álltak egymásnak. Ugyanarra a területre tévedt, a másiknak ugró bűnözőként bűvölték a közönséget.
Láttam Kecskeméten a Meseautóban. Ebben is ziccerszerepet kapott, amit alaposan kiaknázott, de ha nem kapott volna, csinált volna belőle. Halmos Aladár bankosztályvezetőként tündökölt, akit a filmen a legendás Kabos Gyula adott. Mókásan, hol balfácánként, hol abszolút ügyesen, beköpésekkel, szófacsarásokkal, élvezettel pletykálkodva kémkedett egy szerelmespár után, a főnök féltékeny titkárnőjének megbízásából.
Pár éve a hatalmas Margitszigeti Szabadtéri Színpadot is meg tudta tölteni élettel. Tébolyult, csupa rózsaszín, testre simuló selyemöltönyben, mellényben, kényeskedve, apró lépésekkel, oldalazó, ringatózó mozdulatokkal érkezett Sir Basilként a Luxemburg grófja előadásán a deszkákra. Rögtön megtapsolták a nézők. Eljátszotta a sztárallűrt egy az egyben, de kissé a paródiáját is, némiképp kifigurázta az önimádó, hatásvadász fickót, akit alakított.
Celebfunkciót is betölt. Nem csinál titkot belőle, hogy biszexuális. Feleségével, Járai Kira szinkronrendezővel folyamatosan témát szolgáltatnak a bulvárnak. Járai kereskedelmi tévés műsorvezetést is vállalt, nehezen viselte, hogy ilyen minőségében egy idő után nem tartottak igényt a szolgálataira. Rendszeresen szerepel viszont a Játékszínben. Az Erkel Színház deszkáin szintén feltűnt. Nemrég a kecskeméti nagyszínpadon is premierje volt, a Két úr szolgája című fergeteges Goldoni komédia címszereplőjeként.
És minden eddigiek megkoronázásaként itt van most a Járai történeteiből Gyulai Eszter által érzékeny dramaturgi munkával forgatókönyvvé formált Marimama, amit Cseke Péter és Kovács Lehel rendezett; Nagy Nándor a színész minden rezdülésével együtt élő zongorista, Molnár Anna a díszlet-jelmeztervező. A dalok jelentős részének pedig Selmeczi György a zeneszerzője, Maár Gyula a szövegírója.
Katartikus élmény!
