Oroszország;halálesetek;nyomozás;

Képünk illusztráció.

Ugyanabban az orosz térségben halt meg fertőzés miatt egy intézmény több lakója, ahol nemrég kilenc csecsemő is életét vesztette

Negyvenhat ember került kórházba az esettel összefüggésben. A hatóságok már vizsgálódnak.

Dolgozói mulasztások vezettek halálesetekhez és rosszullétekhez egy szibériai bentlakásos pszichiátriai intézményben - közölte a Reuters orosz hatósági forrásokra hivatkozva.

Az intézményben egy vírusfertőzés miatt 46 embert kellett kórházba szállítani, legkevesebb hárman pedig életüket veszítették. Mindemellett további hat haláleset miatt is nyomoznak. Az intézmény Novokuznyeck városának közvetlen közelében működik. Ugyanebben a városban az év elején országos felháborodást keltett, hogy kilenc újszülött halt meg mindössze kilenc nap alatt. Ebben az esetben ugyancsak büntetőeljárás indult.

A mostani ügyben az orosz nyomozó bizottság közölte, hogy kihallgatják az érintett dolgozókat, lefoglalták az orvosi dokumentációt, és igazságügyi szakértői vizsgálatok folynak annak tisztázására, miként terjedhetett el a fertőzés. A nyomozás hivatalosan a higiéniai előírások megsértésének gyanújára irányul, amely betegek halálát okozta. A regionális egészségügyi minisztérium korábbi tájékoztatása szerint az intézmény 128 lakójától vett minták alapján 46 embernél mutatták ki az A típusú influenzát, további két betegnél pedig tüdőgyulladást állapítottak meg.

A halálos áldozatok között volt egy 21 éves, agyi bénulással élő nő, valamint egy 19 éves férfi is - közölték a helyi hatóságok. Szibéria Kemerovói területének a kormányzója, Ilja Szeredjuk megrázónak nevezte a történteket, és jelezte, hogy a regionális kormány által létrehozott vizsgálóbizottság január 24. óta a helyszínen dolgozik. Elmondása szerint az ügyben felülvizsgálatra szoruló iratokat már átadták a rendvédelmi szerveknek.

A Kemerovói terület egy erősen iparosodott térség, mintegy 2,6 millió lakossal. Innen származik Oroszország szénkitermelésének jelentős hányada. A hivatalos adatok szerint a régióban a születéskor várható átlagos élettartam 2023-ban hozzávetőleg 70,2 év volt, ami számottevően elmarad az országos, 73,1 éves átlagtól, és jelentősen alacsonyabb az Európai Unió 81,5 éves átlagánál.

Az ebben a hónapban nyilvánosságra hozott statisztikák szerint 2022 és 2024 között a Kemerovói területen emelkedett a munkaképes korúak körében a légzőszervi megbetegedések miatti halálozás. Ezzel párhuzamosan az összhalálozási arány meghaladta a szövetségi átlagot, miközben a termékenységi mutatók az országos szint alatt maradtak.

A nőt korábban hírszerzési szempontból gyanús személyként azonosították.