Az első két játékrészben még jól tartotta magát az ellenfél, kétszer nyolc perc után 10-5-re vezetett Cseh Sándor szövetségi kapitány együttese. A harmadik negyedet 7-1-re nyerték a magyarok, ebben a felvonásban piros lapot kapott az izraeli Levi, mert megütötte ellenfelét. A játékvezetők videózás után döntöttek a súlyos ítélet mellett, ami azt jelentette, hogy ötméterest dobhattak a magyarok és négy percig kellett emberhátrányban játszania az izraeli együttesnek. A vége 22-6 lett.
A négy közé kerülést szombaton Hollandia ellen alapozta meg a csapat. A találkozón mindkét csapat átlagon felüli védekezést mutatott be, a kapusok is parádéztak, végül 5-4-re nyertek a hollandok. A szoros vereség azért volt fontos, mert ha kettővel veszített volna a magyar válogatott, akkor nem lett volna elég Izrael legyőzése az elődöntő eléréséhez, hanem izgulni kellett volna a holland-spanyol találkozó végeredménye miatt, így viszont egy esetleges körbeverés esetén is garantáltan az első két helyen végeznek a magyarok.
A magyarok ellenfele a keddi elődöntőben Görögország vagy Olaszország lesz.

