A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztálya kiderítette egy, a rendőrség top 50-es körözési listáján szereplő 30 éves férfi tartózkodási helyét – írja a police.hu.
A rendőrség közleménye szerint a férfit tavaly március óta keresték, azóta 24 körözést adtak ki ellene csalás miatt. A Fejér vármegyei nyomozók továbbították az információkat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának, és a német társhatóságok közreműködésével elfogták a férfit egy német városban.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság internetes csalások miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben,
eddig csaknem 180 sértettet azonosítottak, és további áldozatok felkutatása folyik az egész országban.
A férfi kiadatásáról a későbbiekben döntenek.

