Merkószki Csilla: Csak

Higgyem el, jó lesz. A kollégájának is segített, mintha újjászületett volna. Neki mi volt a baja? Az lényegtelen. Szerintem lényeges. Anya, a kollégád biztosan tudta, mi a baja, én nem tudom. Ha letettük a telefont, átküldi WhatsAppon a terápia linkjét. Látni fogom, hogy csak pár metrómegállóra van. Utánaolvasott, és összegyűlt a sok veszteség bennem, és felrobbant, mint egy nem szelelő kukta. Így írták a honlapon. Tudja, hogy elrontott, csak nem tud helyrehozni. Csak-okból állunk. Mindenhova elküld, csak hozzanak rendbe. Jártam papnál, coachnál, lelki segítőnél, levették rólam a rontást, kiszínezték az aurámat, feng shui szerint átrendeztem a lakást, hogy a csí szabadon áramolhasson. Kaptam mantrát is, de elfelejtettem. Laaamozni vagy rammmozni kellett. Semmi sem segített. Menthetetlen vagyok. Én már feladtam, anyám még nem. Jobb lett volna, ha én se maradok meg, mint az öcséim, vagy húgaim – ez már nem fog kiderülni.
Szóval nagyon jó ez a csoportos terápia, mert olyanok lesznek ott, mint én. Hallja a hangomon, hogy nem lelkesedem az ötletért. Nekem nem jó semmi, nyögjem ki végre, mit szeretnék? Tudom, hogy te két dolgot szeretnél, hogy költözzek haza, mert ott tudnál nekem remek állást szerezni, és hogy ne legyek egyedül. Jól érzem magam itt, kell ez a távolság a családi béke fenntartásához. Nem akarok részese lenni a vitáknak. Apával rendezzétek egymás között, engem hagyjatok ki. Nektek is meg kellene tisztítani a házat a negatív energiától. És igen, apu lomjaitól. Igen, amióta hazaköltözött… igen, könnyebb volt, amíg külföldön dolgozott. Látod, legalább hozzám nem kell igazodnod. Tanuljatok meg újra együtt élni. A saját párkapcsolatoddal foglalkozz, ne az enyémmel. És lécci, ne ajánlgass engem az ismerőseidnek. Úgyse válaszolok nekik, hiába írogatnak Facebookon. Az e-mail-címemet se osztogasd. Ki kell hevernem az őrülteket. Igen, a legutóbbira gondolok, aki nem akart kiköltözni a lakásomból, és nektek kellett jönni segíteni. Meg az előző ordibálósra. A többit hagyjuk, mert elmegy a maradék életkedvem is.
Nem csinálok semmi butaságot. Nyugi, nem akarok öngyilkos lenni. Ahogy két hete sem akartam. Az, hogy nem akarok élni, nem azt jelenti, hogy meg akarok halni. Megint elbeszélünk egymás mellett. Nem értesz meg. Ettől érthetőbben nem tudom mondani! Valami alternatívát keresek. Valami olyan életet, ami nem fáj. Amiben hétvégén nem alszom délig, mert nincs miért kikelnem az ágyból. Amiben kapok rendesen levegőt, és nincs állandó nyomás a mellkasomban. Amiben nem kell többször felállnom a padlóról. Elfáradtam a sok felállásban.
Azt mondja, hogy nem dolgoztam fel a veszteségeimet, és pont erre jó ez a terápia! Tudja, hogy nem volt jó anyám, és sajnálja, de értsem meg, ennyi tellett tőle. Értelek… most leteszem, mert mindjárt leérek a garázsba, és ott úgyis megszakad a vonal.
A legjobbkor. Legalább nem kell végighallgatnom a szokásos lemezt. Mintha mindig ugyanaz a párbeszéd menne. Ahogy veszem ki a hátsó ülésről az ételes dobozokkal teli szatyrokat és a hűtőtáskát, lejátszom magamban anyám kedvenc sirámait. Hogy a féltesóim kéthetente megszállták a házat, ami előtt két napig főzött, aztán egy napig takarított. Hogy mindent egyedül csinált, mert apu állandóan dolgozott, néha akkor is, amikor a gyerekei jöttek. Hogy én elvonulhattam a saját gyerekszobámba, ellentétben vele, és az egy főre jutó négyzetméter nálunk annyi, amiben ők öten éltek. Hogy inkubátorban töltöttem életem első tíz napját, és nem tudom, milyen szörnyű érzés, hogy terhesen ment a kórházba, és gyerek nélkül ment haza. És hogy ötévesen az orvosi rendelőben megkértem egy idegen férfit, legyen az apukám.
Éhen biztosan nem fogok halni. A liftben mindent a földre teszek, mert vágja a tenyeremet a szatyor füle, amiben az almák vannak. Csippan a telefon. Azonnal tegyél mindent a hűtőbe. Persze, anyukám, magamtól ezt nem tudnám. Ilyenkor miért érzem úgy, mintha hasba rúgott volna? Jön az a tompa fájdalom az üzenetek árnyékaként. Szárítsd meg a hajad úszás után. Bumm. Ne száguldozz kerékpárral. Bumm. És vannak a szimpla érdeklődésnek álcázott jó tanácsok. Állítottál ébresztőt? Szóltál időben, hogy szabadságot kérsz? Bumm-bumm-bumm! Ilyenkor szeretném letiltani, vagy felhívni a figyelmét arra az apróságra, amit hétvégén kellően meg is ünnepeltünk, hogy már huszonhét éves nagylány vagyok. De az ember nem tiltja le az anyját. Aki szereti, jót akar a gyerekének, gondoskodik róla. Micsoda hálátlan kölyök vagyok. Csak a baj van velem. Miattam nem vált el. Ha nem vagyok, megtette volna, és apám szórhatta volna máshova a magjait.
Most nem válaszolok. Inkább eszem egy kis csokit. Majd utána kipakolok. Nem egy egész táblával, éppen csak megkóstolom. Jutalom, hogy túléltem egy újabb napot.
Mindenben támogatlak, csak találd ki, mit szeretnél. Már megint ez a mit szeretnék dolog! Most nyugit, hogy zombiként pörgessem a TikTok-videókat. Anyám nem tud beletörődni, hogy nincs diplomám, és pitákat tömködök napi tíz órában. Most visszasírja, amikor futárkodtam. Félévente felhozza, hogy valamelyik egyetemet igazán befejezhetném a három közül. Gyerekként egy zseni voltam! A cinege cipőjét úgy szavaltam, igen, szavaltam, nemcsak elhadartam, mint a többi gyerek, hanem igazán átéltem a kis cinege sorsát. Még az érzéketlen apám is megkönnyezte. Nem tudja, hogyan került az a fájdalom a hatéves szívembe. Egyáltalán kitől örököltem ezt az érzékenységet? Nyolcévesen arról írtam verset, hogy az ember tönkreteszi a szegény bolygót! És mikor zongoráztam! Akkor is mintha egy felnőtt játszott volna, nem egy tízéves gyerek. Mindemellett matekversenyeket nyertem. Bármi lehetett volna belőlem! Bocs, anyu, de ez az a bármi. Én nem vagyok olyan szerencsés, mint a féltesóim. Vígan szörföznek az élet tengerén. Az idősebb nővérem mindig is nagycsaládot akart, teljes a négy gyerekkel. Bár a férje szerintem egy pöcs, de nem én élek vele. A fiatalabb pedig légiutas-kísérő. Folyamatosan repked és mosolyog a világban. A bátyám az igazi zseni a családban. Valami olyat kutat, amit nem is értek. Már többet élt az Államokban, mint Magyarországon.
Anyám újabb üzeneténél a csoki önmagában kevés. Gin-tonikkal öblítem le. Csak azt szeretném, hogy boldog legyél. Végre megvan a közös pont: én is azt szeretném, hogy te boldog legyél. Hogy ne okozzak folyton csalódást. Csak úgy nehéz, hogy ilyen bájtalan és életképtelen vagyok.
Most inkább alszom. Majd holnap megnézem azt a honlapot.