Tarr Béla emlékének
A 2026-os választás épp úgy a sérelmek és csalódások negatív választása lesz, mint az előző voksolások. Százados magyar jelenség: nincsenek pozitív választásaink. Nem valakire, hanem valaki ellen szavazunk: nem Magyar Péterre, hanem Orbán Viktor ellen. A jövőt nem azért hisszük jobbnak, mert valaki jön, hanem mert végre valaki megy. A múlt és a jelen nem készülődés valami újra, valami jól megtervezett másra, hanem a csalódások és panaszok gyűjtőhelye. A társadalom nem tudja, de érzi, hogy az utolsó csatlós Orbán-rendszer éppen most veszít el egy világháborút. A világot, Európát és Magyarországot tönkretevő tömeggyilkos Putyin és a tébolyult Trump követése végzetes számunkra. Akkor is, ha nyernek, akkor is, ha veszítenek. S az orbáni autokrácia reménytelen, tartósan növekedésre képtelen gazdasági zsákutcát jelent. Ki ne érezné a rendszer erkölcsi hullájának bűzét!
A rendszer ellen szavaztunk a rendszerváltásban. Menjen végre a Kádár-rendszer, menjenek a szovjetek. Az MDF-kormányzás ellen szavazott a többség 1994-ben, illetve a Fidesz-kormányzás ellen 2002-ben. Elég volt/lett Gyurcsányból és a gyurcsányi világból 2010-ben. Ez alapozta meg az orbáni kétharmadot, nem valamiféle pozitív program. És 2026-ra gyűlt össze az a harag- és sérelemmennyiség, ellenállásra kész öntudat, amely a többség egységének minőségét adja: az igazság nélküliek igazságát. Az ellenzéki többség egységét nem Magyar és a Tisza, hanem Orbán és rendszere teremtette: pokolba vele.
Csakhogy az ördög keringőzik – a sátán tangózik – az ilyen választáskor. Helyes Lakner Zoltán gondolata: háromszor kell megnyerni a választásokat! Először a kampányban, másodszor a választás napján, harmadszor pedig a választás utáni zavarban és káoszban. Járja velünk az ördög a táncot: velünk pördül s fordul a pokolra. Az első, a „kampányválasztás” nyerésre áll. A minden eszköz felett rendelkező hatalomnak érdeke ugyan, hogy ne legyen választás, de megakadályozni se erőszakkal, se jogi gánccsal nem akarja, tudja. Egy választásos autokráciában választani kell. A halasztás az ellenzéknek és nem a hatalomnak kedvez: a gazdaság rosszabbodik, az erkölcsi válság terjed. Az erőszakhoz nincs erő: a rendőr – a törzsőrmestertől a tábornokon át a belügyminiszterig – nem akarja szétverni a tüntetést, a hadsereg tréfa, a titkosszolgák az átállás útját keresik. A jogban mindent kialakítottak, de vajon miféle jogi furfang segíthet a szavazói érzelmek megváltoztatásában: te dolgozol, ők lopnak. A kampány megmutatta: ha Orbánt választod, európai pénz nem lesz. Putyin-Júdás-pénz, Trump-Júdás-pénz nincs. Ami kiszámíthatatlan, az orosz beavatkozás a hálón: hat-e még bármilyen karaktergyilkosság?
A második, a választás napi győzelem nem esélytelen. Az „Orbánnak mennie kell”, a „legyen ennek vége” érzelem, és a „szavazz az ellenzékre, a Tiszára” értelem immár nemcsak Budapestet és a nagyvárosokat, hanem a kisvárosokat is áthatja. A királyi hatalom nagy rendszerében eddig korlátlanul működő falusi önkényuralmi rend – az ideológiai vezető pap, a hatalmi osztogató-fosztogató polgármester és az adóssággal vasmarokkal kézben tartó uzsorás – vagy továbbra is elnémít mindent, vagy lázadást idéz elő. De igazán csalni aligha lehet a valamennyi papirost ellenőrző ellenzéki választási bizottsági tagok szeme láttára.
Az ördög igazán a választások után járja a táncát.
Nemcsak a tartalmi nehézségekre gondolok, a hiteles kormányzati program, a miniszterek, az államtitkárok gondjára, vagy a választás eredményeit el nem fogadó Orbán- és rendszerhű tömegekre és intézményekre, közszereplőkre. Az ellenzékeknek problémája a hatalomra kerülés után mindig saját magukkal, választóikkal volt, nem a bukottakkal, választási ellenfeleikkel. Mindenekelőtt rájuk marad egy megosztott és politikai, gazdasági téren egyaránt tájékozatlan, félrevezetett társadalom, amely egyszerre vár igazságtételt és biztonságot, hiteles intézményeket és személyeket nagyobb felfordulás nélkül. Radikális szakítást, de békés átmenetet. A hangulat forradalmi, de mindenki tart a forradalomtól. A társadalommal folytatott párbeszéd nélkül nincs rendszerváltás.
Az Orbán-rendszer könyörtelen következetességgel semmisítette meg nemcsak a magyar nemzet érdekeinek, hanem a társadalom különböző csoportjainak a képviseletét is, saját magánérdekeiért. Az egy kézben összpontosított rabló állam ellenében a választásokon egy, a nemzeti érdeket többé-kevésbé megfogalmazó, a helyi sérelmeket hangsúlyozó Tisza-mozgalom áll. Ha erről a bugyborékoló forró üstről részben-egészben lekerül az önkényuralom fedője, egyszerre kell majd megoldani az átmenet tartalmi problémáit és az eltérő érdekek képviseletét. Az ördögkeringő vége a Nagy Visszatérés. Visszajött a pokolból Fico, Trump és Babiš. Készülődik Kaczyński.
Csak remélni merem, hogy a háttérben már gőzerővel folyik a mozgalom vezetőinek párbeszéde, egyeztetése a társadalmi szereplőkkel, hogy a társadalmi mozgás ne szét-, hanem összetartson a választások után. A rendszerváltók a helyi sérelmek megoldását követelik. Egy azonnali társadalmi változáshoz és stabilizáláshoz elengedhetetlen egy háttérbeli egyezkedés vagy összeütközés az önkormányzati vezetőkkel. A rendszerváltás egyik fő célja az önkormányzati politikai és gazdasági autonómia megteremtése – ez aligha lehetséges az önkormányzati vezetők aktív támogatása nélkül. Ők a település- és területfejlesztő európai projektek fontos kidolgozói és végrehajtói. A mai önkormányzati vezetők mandátuma még évekig tart, és az európai pénz nagy vonzerő. Ha kell, kiegyezés, ha kell, választói irányú lemondás-kikényszerítés, de együttműködés szükséges – Szabad Városok Szövetsége vagy más összefogás, mert ha a helyi erők nem válnak a rendszerváltás hajtóerejévé, az Orbán-rendszer visszatér.
Az Orbán-rendszerben folyamatosan zajlott a szakmák eredménytelen tiltakozása. Sohasem lesz itt semmilyen egészségügyi, oktatási, szociális reform, gazdasági átalakítás a szakmákkal való intézményes együttműködés nélkül. Érdekegyeztetés, érdekegyeztetés és érdekegyeztetés a centralizált, parancsuralmi államrendszerrel szemben: semmit rólunk, nélkülünk! Nincs ennél fontosabb választási ígéret: egyenrangúan fogunk tárgyalni veled! Nem döntök a fejed felett, nem döntök nélküled! Ugye már folyamatos az egyeztető háttértárgyalás az üldözött, peremre szorított civil szervezetekkel. Van, lesz valamiféle dialógus az egyházakkal, a határon túli magyarok szervezeteivel.
A Tisza Párt jelentős mértékben a rendszer sértette kisvállalkozók mozgalma.
Intézményesítetten együtt kell működni a kisvállalkozókkal, de abban a tudatban, hogy a magyar gazdaság szerkezetét a nagyok határozzák meg. Már van olyan szakmai politikus a Tisza vezetésében, aki képes informálisan-formálisan megszólítani nemcsak a multinacionális vezetőket, hanem az orbáni családrendszerhez közvetlenül nem kötődő magyar nagyvállalkozókat. Nem kétlem, hogy közülük már többen átmentek a láthatatlan damaszkuszi úton, de tudomásul kell venni, hogy szerepük nélkülözhetetlen a gazdasági konszolidációhoz, ahhoz, hogy új, fenntartható növekedési pályát tervezhessünk. Bizonyosan van, lesz olyan gazdaságpolitika, amely majd szembenéz az orbáni iparosítás – „akkumulátor-forradalom” – és energiapolitika – orosz olaj, gáz és atom – csődjével, és új irányokat szab meg, csakhogy mindez nem megy európai és magyar nagyvállalkozói egyeztetések nélkül.
Meglep, hogy nincs semmiféle egyenrangú tárgyalás az ellenzéki mozgalom és a független sajtó képviselői között. Nincs egy a nyolcvanas évek végéhez hasonlítható Nyilvánosság Klub, illetve a Fordulat és reform nyilvánosság-mellékletét utánzó szakmai program: merre tovább a szabad sajtó felé? Mi legyen a közszolgálati televízióval és rádióval? Hogyan alakuljon a kormány és a sajtó viszonya független és szabad körülmények között? Milyen legyen a háló szabályozása, összefüggésben az Európai Unió rendszerével? És idetartozik, hogy csak remélem, tárgyalás folyik a sajtóval egyenrangú, befolyásos influenszerekkel, akikről tudjuk, hogy sokszor képesek megszólaltatni a néma társadalmat. Tévedés ne legyen, nem az a tárgyalás tétje, hogy ki és hogyan kerüljön Rogán helyére, hogy miként formálja a sajtót az új hatalom a maga képére, hogyan tegye az influenszereket szócsöveivé. A sajtószabadság intézményeinek és szabályainak megteremtéséről van szó. Az új hatalomnak el kell fogadnia, hogy az ellenvélemény, a kritika vitára méltó és nem elnyomásra, hogy nem egy másik propagandagépezet működtetésére, hanem elfogulatlan és minőségi híradásra és elemzésre van szükség.
S végül, de nem utolsósorban, kapcsolatot kell találnia a mozgalomnak a szakmai és kulturális szellemi elitekkel.
Az Orbán-rendszer – miként Trump világa – nyíltan ellenséges a szellemmel, a gondolkodással, a tudománnyal és a kultúrával. Nem tűr felnőttet a politika, a gazdaság, sőt, a kultúra asztalánál. A rendszer mindent megtett a szellem független intézményeinek meggyengítéséért, felszámolásáért, legyenek azok kutatóhelyek, egyetemek, színházak, múzeumok – a szellem terei. Támadja a független gondolkodókat, a szellemi embereket. A hozzáértés, a szakmai tudás bűn. A főnök „józan paraszti ésszel”, „érzékkel” kormányoz vagy Messiásként vezet – úgy is nézünk ki. Vagy vége lesz a Messiás-hitnek és mindentudásnak, vagy kiegyezés jön létre az ellenzék és a szellemi élet/elit között, becsülete lesz a tudásnak és a hozzáértésnek. Vagy az orbáni ember, a homo orbanicus ostobaságának és előítéleteinek világa marad fenn, amíg maga Orbán vissza nem tér, vagy élő dialógus alakul ki az elitek, a politika és a társadalom között történelmi súlyú kérdéseink megoldásáért.
Valamennyi tárgyalásnál legyen ott az új politika képviselőjének szeme előtt Hamlet tanácsa Poloniusnak: „Bánjon velök saját embersége és méltósága szerint”. Ha nem, ördög viszi a táncba.
