Egy kutatás szerint a magyarok 55 százaléka úgy véli, OVI elfáradt, és a legtöbb fideszes Szijjártót szeretné a helyébe. Ez sok mindent megmagyaráz, mert rávilágít a klasszik fideszes mentális és morális állapotára, a valósághoz és a tényekhez való viszonyára. Mert Orbán nem hogy elfáradt és ezért alkalmatlan: mindig is az volt, eredendően alkalmatlan, politikai sikerei ellenére. Adolfot, ezt a kis gusztustalan fatökű bajor fodrászsegédet is élő istenként éltették, holott egy senki, egy katasztrofális abortuszmaradék volt, ahogy OVI és a világ legcikibb külügyminisztere is alkalmatlan, mert kizárólag a hatalmi aspirációk mozgatják őket, kirekesztik az értékalapú politizálást, irtják a kritikát és a kritizálókat, nem a közjó, hanem a pofátlan harácsolás mozgatja őket és szemérmetlenül hazudnak és szaharnak mindenre és mindenkire.
Tán a Karneválban olvastam – midőn felfaltam még fatojás koromban (a Körkörös romok, a Psyché és a Moszkvai történet mellett ez volt az egyetlen könyv, amit úgy olvastam, hogy amint a végére értem, egyből újra elkezdtem elölről, utóbb azonban kiábrándultam Hamvasból) – a kakozófia kifejezést, és hogy a szoci olyan rendszer volt, ahol felcserélődtek a testnyílások: feje tetejére állt az ország és a tápcsatorna alsó vége került fölülre és szórta az... észt. Alább kakozófálni fogok.
Sosincs mélypont, mondta egy kolléga, és tényleg. Vicky, a tricky ugyanis kitalálta és eldöntötte, hogy übereli az asztalon forgó lapokat és végletekig kijátssza az ukrán kártyát; az első ukrán nyelvű bombafenyegetések már meg is érkeztek az iskolákba, és előfordulhat, hogy még a választások előtt tényleg lesz valami, mert ezek a szemét ukránok a brüsszelita háborúpárti Tiszát akarják hatalomra segíteni.
Egyszer egy nagyszerű barátom mesélte, hogy megvalósult a gyermekkori álma, és lett egy basset houndja, aki azonban sajnos zárt rendszert alkotott önmagával: amint kijött belőle az excrementum, megpördült és fölfalta. Tkp. olcsó volt, mint egy perpetuum mobile, csak egyszer kellett megetetni. De egyszer sajnos elmentek az anyósékhoz, és a kis házi kedvenc lehányta szaharral a csergét. Ez történik.
Mót vá ilyen: amikor a komcsik Lengyelországban 1981-ben hadiállapotot hirdettek a Szolidaritás vezette demokratikus folyamat ellen és a civil társadalom szétverésére, a konformista magyar homo sovieticus alattvalók egy jó része bólogatva mondogatta, hogy tya ja, dolgozni kellene, nem ám sztrájkolni meg tüntikézni, mi meg dolgozunk helyettük, és a Szolidaritás a polgárháborútól sem riad vissza, háborúpárti. A szabadságukért küzdő lengyelekről ’56-ot elfeledve azt röfögték, hogy lusta disznók, a lengyel piacon csencselő nepperek, egyszóval a magyar társadalom egy szignifikáns szegmense vígan dagonyázott az akkori aktuális szaharban. Ahogy ma, akkor is kormányzati szinten gyalázták a hősöket, mint ez a fess Magyar Saint-Just, a jóllakott napközisre hajazó kis Orbán Blamázs is a főni dumáját nyomatja, mert minden szahar a Főniből dől: hogy nem állnánk ellen az oroszoknak, sőt, széttárnánk a lábunkat, önként odaadnánk az óráinkat és szemet hunynánk afölött, hogy a ruszkik megszabják a béna nagymamát. És vígan daloljuk majd, hogy ladilom, ladilom, kijárási tilalom.
És ezek a másodlagos frissességű nylonzoknik gyalázzák a hős Fegyir Sándort, aki a háború kitörésének napján azonnal önkéntesnek jelentkezett, noha egyetemi tanárként mentességet élvezhetett volna, a lövészárokból laptopon tartott online előadásokat az Ungvári Egyetem turisztikai és szociológiai szakosainak, a harkivi ellentámadás idején pedig a frontvonalon harcolt őrmesterként.
Szerény javaslat: valahogy fel kéne használni az abuzált intézeti lányokat és kisfiúkat is, összeboronálva őket a Tiszával és az ukránokkal, ez még ilyen belső tartalék, ugye, még nem késő kikeverni ezt a guszta mixet, kedves Tóni, épp’ olyan logikájú és szépségű csodafegyver volna, mint a megtámadott, létéért hősiesen küzdő, nyomorba bombázott szomszédunk gyalázása és a kampánnyal való összekenése.
