Molnár Péter kisregénye és novellája pontosan olyan időtlen, amennyire 2025-ben egy-egy prózai szöveg az lehet. Mindkét mű szereplői a világháborúkat megelőző századforduló Budapestjéről szöktek át a XXI. század első negyedébe; örömük, bánatuk, vágyakozásuk, tragédiájuk, és általánosságban az egész életük hasonlóan korokon átívelő, mint a Nyugat-nemzedék papírra vetett halhatatlan alakjaié – viszont abból adódóan, hogy a mindenkori olvasó a mindenkori jelenben él, és azt ismeri leginkább, sokkal könnyebb befogadnunk a Molnár Péter Áronjai, Andrásai vagy Eszterei által képviselt történeteket és gondolatokat, mert ugyanazokba az utcákba és kocsmákba térnek be, és ugyanazon eszmék és történelmi jelentőségű események sodrában bukdácsolnak át a létezésen, mint mi.
A Keresők, avagy a lány neve című kisregény (Scolar Kiadó, 2007) 2002-ben játszódik, és egy András nevű fiatal, világlátott fordító egyhetes kalandját mutatja be. András az Eckermannban találkozik a Szorongás és Társa Rt. különös ügynökével, s e találkozó miatt leselkedik rá az a veszély, hogy ő is felkerül a nem létező Isten futószalagjára, belőle is a különös társaság ügynöke lesz és örökkön a szorongás erősítésén és terjesztésén kénytelen munkálkodni. Egyetlen esélye, megmenteni egy különös szépségű lányt attól az ügynöktől, aki felkereste őt a kávéházban. A történet ezután Budapest azon helyszíneire vezeti az olvasót, amelyekről az útikönyvek nem is tudnának eleget szólni, ha szólnának róluk egyáltalán – a békebeli világ utolsó emlékeit őrző kávéházak, az éjszakákat végtelenítő házibulik, a valóságban túlságosan gyéren elszórt Csehov-átiratok magánlakásokban való felolvasása és a fák kivágása elleni tüntetések az Andrássy úton; a mű helyszínei maguk is szereplők a történetben, ugyanolyan fontosak, mint az emberek vagy akár a fák. Felbukkannak mindennapjaink szereplői is, akikre húsz év távlatából is könnyű ráismerni, hiszen ma is bőven akad, aki rámenősnek akar látszani, aki feszülten tud csak laza lenni, vagy aki ilyen, így, b...meg. András története kissé esetlen, kissé hősies, kissé feminista és kissé házasságtörő, de ki beszélt itt a lány szerelmének elnyeréséről.
A Csend és szerelem című novellát (litera.hu, 2025) úgy is lehet olvasni, mint egy szerelmes levelet a magyarországi zsidósághoz. Megjelenik benne egyfelől a múlt század kikerülhetetlen tragédiája, és annak mai napig érezhető lenyomata – bizonyos szinten ez is áll a cselekmény középpontjában, hiába, hogy egy a Kisüzembe megszervezett randevú keretein belül ismerjük meg Áron és Eszter, a két ELTE-s hallgató családjai történetének egy-egy rövid, de közel sem jelentéktelen epizódját. Másfelől viszont apró kitekintésekkel – legyenek ezek utalások Feldmár Andrásra, a Maus című képregényre, a szerző fenti kisregényére, vagy éppen Kemény István Ady-cikkére – a jelenkor élő zsidóságáról is az elhunytakhoz hasonlóan a leghőbb szeretettel, tehát túlzó dicsőítés nélkül esik szó.
Érdekes dinamika a zsidó identitását lelkesen megélő Eszter és a családfáján egyetlen zsidót sem találó Áron közös érdeklődése az élő zsidó kultúra iránt – viszont az olvasó dolga lesz kideríteni, hogy melyiküknek mi az indíttatása, ahogyan az is, hogy mi az a csavar a történetben, amit Molnár Péter, avagy a sors az ő bőrébe bújva fogazott tőrként megforgat az olvasó szívében.
Az egyetlen veszély, amit az olvasó figyelmébe szeretnék ajánlani, a dialógus stílusa. A két iromány szereplőinek beszélgetéseit vagy nagyon lehet szeretni, vagy be sem lehet fejezni miattuk a művek olvasását. Mindkét mű kiváló olvasmány, a legjobb szívvel tudom bárkinek ajánlani, már amennyiben az illető fel tudja dolgozni, ha valaki egy első randevún azt a kérdést teszi fel a másiknak: „Szerinted ha egy színdarabban lennénk, akkor ez dramaturgiailag hiteles lenne?”. Az olvasáshoz háttérzajnak Aretha Franklin teljes diszkográfiáját, vagy annak hiányában a Három Holló kávéház nyitvatartási időben hallható hangjait javaslom.
